http://www.sfportal.hu/images/stories/TVsorozatok/StarGate/atlantis_mini2.jpg” alt=”” class=”imgleft” />Véget ért a Csillagkapu spin-off sorozatának, az Atlantisnaka második évada. Rezeg a léc – sajnos nem fejlődött idén olyan ütembena sorozat, mint ahogy azt egy évvel ezelőtt megszokhattuk. Nem lett semjobb, sem rosszabb, inkább csak átlagosabbá vált az Atlantis.

A levesbe egy kicsit kevesebb hús jutott, mint szerettük volna – ígylehetne összefoglalni a második szezont egy mondatban. Így is finom, ésfogyasztható, de az előétel (az első szezon) valahogy mégiscsakemlékezetesebb.

Sajnos az átfogó történetre idén kevesebbfigyelmet szenteltek, és túl sok lejárt szavatosságú töltelékepizódkerült képernyőre. Ilyen például az Intruder (2×02), ami egész egyszerűen egy „csináljunk Star Trek epizódot a Csillagkapu világában!” jellegű, nem túl fantáziadús rész; vagy a Grace Under Pressure (2×14),amiben McKay beszorul egy, a tenger fenekére süllyedt siklóba, és SamCarterről kezd el fantáziálni. (Kicsit olyan érzésem volt, hogy AmandaTappingnak valahol be kellett pótolnia a kimaradását, mert azért kell acsaládi kasszába a fellépti díj – az SG-1 kilencedik évadának elejénugyanis nem szerepelt, mivel épp szülni ment.)

John Sheppard, Dr. Carson Beckett, Teyla Emmagan Idénre a rajongók jogosan vártakvolna valamiféle cross-overt a két sorozat között – az előbb említettCarteres rész ennek az elvárásnak nem igazán felelt meg. A Critical Mass (2×13)már közelít hozzá – az SG-1-ben megismert Baal nagyúr ügynöke megakarja semmisíteni Atlantis városát. Az epizód maga tényleg izgalmas,fordulatos, és amikor lelepleződik az ügynök kiléte, valóbanmegdöbbentő a dolog.

Az előzetes hírek a szezon közepére tettdupla epizód kapcsán beszéltek ilyesfajta összefonódásról a két sorozatközött – a két résznek nem az a baja, hogy nem így történt. A The Lost Boys (2×10) és a The Hive (2×11)kettősnek az a baja, hogy borzasztó pocsék, legalábbis a Csillagkapusorozatoktól elvárt színvonalhoz mérve igencsak gyengén muzsikál.Unalmas, sablonos, megpróbálták kihegyezni a CGI-ra – a történetetlezáró űrcsata nem rossz, csak olyan érzésem volt, mintha egy Battlestar Galactica epizódból importálták volna a 3D modellek kicserélésével.

{mospagebreak title=Karakterfejlődés}

A duplarésznek azonban van más gondja is. A második évadban AidenFord hadnagy már nem állandó szereplő, hanem visszatérő vendégszereplőtcsináltak belőle – mivel tavaly ő volt az egyik leggyengébb láncszem.Gyakorlatilag a „kötelező fekete” volt a karakter egyetlen lényege, ésaz írók nem igazán tudtak vele mit kezdeni. Fordból a lidércek általtermelt enzim egyfajta szuperkatonát csinált – ennek határása elhagyjaa csapatot, és önállóan kezd el kommandózni.

Az előbb taglalt kétrészes történetnek ő lenne elvileg az egyikkulcsfigurája, megpróbálják benne megvilágítani a céljait, az enzimhatására eltorzult mentalitását, módszereit. Nem is lenne ez rosszpróbálkozás, ha a történet túlmutatna egy szokványos akciózáson – ígyazonban Ford karaktere most már nem színtelen, hanem sikerültsablonossá „fejleszteni”.

Sajnálatos módon a többi főbb karakter semfejlődött egy jottányit sem – egyedül McKay-en próbáltak segíteni a máremlített Grace Under Pressure epizódban. Ezzel szintén a történetsablonossága az egyik fő probléma, a másik pedig az, hogy pontMcKay-nek nem volt szüksége arra, hogy külön epizódban foglalkozzanakvele… ő már a kezdetektől fogva egy jól kiforrott karakter.

Dr. Rodney McKay (David Hewlett)Amikor megpróbáltak valamennyirefókuszálni egy-egy szereplőre, akkor sem igazán hozott magávalsemmilyen fejlődést. A Duet (2×04) című részben McKay kénytelenmegosztani a testét egy katonanővel – aki időről-időre átveszi azirányítást. Maga a rész egyébként vicces, és jó. A The Long Goodbye-ban (2×16)pedig Sheppard és Weir tudatába férkőzik bele két idegen, akik régótapróbálnak leszámolni egymással. Ezekben az epizódokban nem afőszereplők fejlődése a lényeg, hanem az, hogy a színészeknek egyteljesen más karaktert kell adniuk – amit láthatólag élveznekegyébként. Az előbb említett epizód ráadásul szintén a sablonostöltelékek közé tartozik, sajnos, egyedül Caldwell ezredes jelenlétementi meg.

Weir meg inkább visszafejlődött – láthatólag egyedül a posztja az,ami némi tekintélyt ad neki, egyébként meg nem igazán tudja kézbentartani az eseményeket, abszolút nem tűnik vezető alkatnak.

{mospagebreak title=Az újak}

A második szezon hozott magával néhány új karaktert is – Ronon Dexés Caldwell ezredes, illetőleg mellékszereplőként Hermie, a Daedaluscsillaghajón szolgáló asgard figura érkezett meg.

Mindegyikükről elmondható, hogy ígéretesek, legalább annyira, mintaz első szezonban a törzsgárda. Hermie mondjuk ritkán szerepel (naná,drága dolog a CGI), de akkor én mindig szakadtam a röhögéstől. Főleg azutolsó epizódon, amikor McKay segítségével megoldanak egy bonyolulttechnikai kérdést – Hermie még pofátlanabb, és elviselhetetlenebb, mintMcKay, és ugyebár asgardként ragyogóbb tudós is. Míg McKay egocentrikusalak, aki meg van győződve a saját zsenialitásáról (nem isalaptalanul), Hermie lenézi, és szimplán primitíveknek látja azembereket az asgardokhoz képest (szintén nem alaptalanul). Idén kétszeris sikerült McKay torkára forrasztani a szót (nagy eredmény!) – amikorHermie visszaszólt neki, illetőleg amikor Caldwell volt egy epizóderejéig a város parancsnoka, és hideg fejjel parancsokat osztogatottneki.

Már az első epizódok alapján írtértékelőben is sajnálkoztam picit Caldwell miatt – mivel maga akarakter jó alapokkal rendelkezik, viszont az írók – úgy látszik – nemmerik kihasználni a benne rejlő potenciált. Egyáltalán nem mertékfelvállalni ugyanis az első szezonban kialakult parancsnoki láncfelrúgását, pedig jó kis belső konfliktusokkal járt volna. Néha-néhatörténik egy-egy összezörrenés közte és Weir között – utóbbi pedigegész egyszerűen magasról leugatja Caldwellt. (Ami pedig Weirszempontjából is teljes mértékben hiteltelen – elvileg ő egy zseniálisdiplomata, aki régebben ENSZ-en belüli konfliktusokat oldott meg félkézzel, épp ezért tették meg a program fejének… idén viszont ez adiplomáciai tudása nem igazán látszik meg.) A The Long Goodbyecímű epizódban kap némileg nagyobb teret Caldwell, amikor Weir kiesésemiatt átveheti végre Atlantis parancsnokságát – bizonyítja is fényesen,hogy tökéletesen alkalmas lenne erre a posztra, sőt. (Ennek keretébensikerül leugatnia McKayt is, ez már önmagában bizonyítja arátermettségét.)

Ronon Dexben szintén vannak lehetőségek, több is, mint Aiden Fordhadnagyban voltak – egyelőre azonban nem igazán lehet róla túl sokatírni. Igazából annyival nem többek ezek a lehetőségek, mi ntha két jóíró nekiül, és valóban tisztességes szerepet írnak Fordnak. Ronon profitúlélő, a csapat legütőképesebb harcosa. Hirtelenharagú, indulatos –emiatt jó feszültségforrás. Majd meglátjuk jövőre, mit hoznak ki belőle.

{mospagebreak title=A történet}

Az Atlantisfő történetvonalát idén elég erőteljesen hanyagolták, lényegi eseményekgyakorlatilag csak a szezon végefelé történtek. Valamennyire igyekeztekmár az elején a történet középpontjába állítani egy Dr. Beckett általfejlesztett retrovírust, amely segítségével elvileg emberréalakíthatóak a lidércek – de az évad közben ez meglehetős mértékbenelsikkadt. Az Instinctben (2×07) találkoznak valakivel, aki egylidérc kislányt nevelget, és egy speciális főzet segítségével el tudjanyomni benne a gyilkos ösztönöket – a következő részben pedig Sheppardkezd el átalakulni afféle lidérccé. Míg az előbbi egész kellemesepizód, utóbbi meglehetősen közepes. Ezért mondjuk kárpótol a Michael (2×18),amelyben végre kipróbálják a retrovírust egy elrabolt lidércen,illetőleg a szezonzáró, amiben kicsit közelebbről is megismerhetjük anagy ellenséget.

Az Atlantis másik fő szálaaz Ősök megismerése – ezen a fronton idén jól teljesítettek. Csupánkétszer 45 percet szántak a témára, de az kifejezetten jó volt: az Auroraban (2×09) találnak egy Ős-hajót, lefagyasztott legénységgel, míg az Epiphanyban (2×12) Sheppard eljut egy olyan világba, ahol felemelkedés előtt álló Ősöket talál – ez utóbbi az évad legjobbja egyébként.

A harmadik fontos szál a Pegasus galaxisbanélő különféle kultúrák, frakciók megismerése, és a velük való interakció– ebben a témában pozitív az összkép. A The Towerben (2×15)megtalálják Atlantis testvérvárosát, ahol az Ős-génnel rendelkezőemberek a feudalizmusból ismert nemességként kormányozzák bolygójukat;az Infernoban (2×19) megismert népet meg kell menteni egy szupervulkán kitörése elől. Az egyik legjobb intrikus rész viszont egyértelműen a Coup d’Etat (2×17), amiben visszatérnek a Genii problematikához.

Összességében véve a második évadszínvonala nagyjából hasonlít az elsőhöz. Csak míg tavaly egyenletesenemelkedő tendenciát mutatott, addig idén pocsék, átlagos és zseniálisepizódok váltogatják egymást, és ezen kilengések átlagából jön ki atavalyi mérce. Kapcsolódó anyagok:
Minden Stargate főszereplő visszatér
A Stargate alkotója az új ellenségekről
Amanda Tapping átigazol az Stargate Atlantisba?
Folytatódnak a Stargate sorozatok
Stargate SG-1 & Stargate Atlantis – új évadok A Stargate-sorozatok fórumai az SFportalon

]]>