A Filmmúzeum jóvoltából negyedik alkalommal került képernyőre Magyarországon az Alfa holdbázis. Először 1977-ben, utoljára 1984-85-ben, még a közszolgálati televízióban láthattak az érdeklődők epizódokat a nyugaton már korábban kultikussá vált sorozatból, amely korszakalkotónak tekinthető a science-fiction témakörén belül.
Kanyarodjunk egy kicsit vissza az időben. A hetvenes évek elején kissé lecsillapodni látszott az érdeklődés, amelyeket az első Holdraszállás korbácsolt fel, és a nézők fokozatosan kezdtek elfordulni az élő űrhajós-közvetítésektől. Ugyanakkor a felnőttvilág érdektelensége ellentéteként a tinédzserek jó része – látva a kor tényleg látványos és robbanásszerű technikai fejlődését – nagyratörő elképzeléseket alkotott arról, milyen lesz a világ az akkor még igen távolinak tűnő ezredfordulón. Repülő autókról, robotvilágról és bolygóközi utazásokról álmodoztak. Ha belegondolunk, igazat kell adnunk nekik: negyven évvel azelőtt még picinyke, légcsavaros repülőgépek szelték a levegőt, szemben a hatvanas évek végén bemutatott szuperszonikus Concorde-dal. Az űrrepülés pedig pláne még csak a fejlesztések elején tartott.
Ezt az igényt igyekezett kielégíteni az akkortájt indult tévésorozat, az Alfa holdbázis, eredeti nevén Space 1999. Ötletgazdáik, az Anderson-házaspár (Gerry és Sylvia) már régi motoros volt a műfajban, hiszen már mögöttük volt jó néhány sci-fi, a Fireball X–L5, a Stingray és a Thunderbirds. Igaz, ezekben a sorozatokban még csak bábfigurák játszottak, de emellett bevetették a hatvanas évek végének teljes televíziós effekt-eszköztárát, (akkoriban) lenyűgöző hatást keltve velük.
1970-ben az UFO című sorozattal indult az Anderson-házaspár színészekel „használó” pályafutása. Ebben az embereknek meg kell védeniük a Földet a földönkívüliekkel szemben földön-vízen-levegőben – sőt, még a Holdon levő bázison is. Minden bizonnyal ez szolgáltatta az alapot ahhoz, hogy útjára induljon a tényleges Alfa holdbázis.
Lord Lew Grade, a sorozat producere azt kérte, a helyszín ne a Föld legyen, így nem maradt más, mint a Hold. Ezen csavarva még egyet, megváltoztatták az alaptémát, és kilőtték a Holdat mindenestül, egy hosszú, végtelen űrutazásra, ahol aztán a bázislakók a legkülönfélébb földönkívüliekkel találkoznak, illetve küzdenek meg. Ãtalakították a bázist, megváltoztatták a szereplőket, lecserélték a látványvilágért felelős teljes gárdát, ezzel létrehozva az addigi legnagyobb költségvetésű sci-fi sorozatot.
{mospagebreak title=Alacsony értékesítés}
Talán éppen a túlzott (?) igényességre való törekvés volt az, amely megrövidítette az Alfa holdbázis élettartamát. Mindössze két szezont élt meg a sorozat, pedig színvonalban, kidolgozottságban és mondanivalóban is átlagon felülit nyújtott (főleg az első évben). Az amerikai tévétársaságok azért nem akarták megvásárolni az első évadot, mert az előre elkészült, és így már nem volt lehetőségük beleszólni a történet alakulásába. A producereknek egyenként kellett házalni a különböző társaságoknál, ám így jóval kevesebb bevételre sikerült szert tenniük, mint az várható lett volna. Pedig (az Oscar-díjas Martin Landau által alakított) John Koeing parancsnok, Dr. Helena Russel főorvosasszony (Barabara Bain), Victor Bergman professzor (Barry Morse), a csak a második évadban szereplő Maya, a metamorf lány (akit a budapesten született és nevelkedett Catherine Schell játszott) és a többiek előadása sokak szívét dobogtatta meg hétről-hétre.
A csalódást keltő értékesítés azonban relatíve alacsony nézettséggel járt, így a folytatásra azt a Fred Freiberget szerződtették producernek, aki akkoriban valóságos „sorozatmegmentő” szerepben tetszelgett: például ő újította meg az eredeti Star Treket a harmadik szezonjában. Az új tag persze gyökeres változtatásokat hozott: eltűnt a filozofikus hangnem, a történet egyszerűbb, a látványvilág viszont változatosabb lett. Ezek miatt a második évad gyakorlatilag inkább egy különálló sorozatnak tekinthető, mintsem az előző folytatásának.
Az Alfa holdbázis annak idején nem csak rajongókat, de néhány elismert szakembert, irodalmárt is maga mellé állított. Ãgy például 1975-ben igen kedvező kritikát kapott Isaac Asimovtól, akit lenyűgözött az a rendezői bravúr, ahogyan megvalósították a színészek mozgását a Földénél hatszor kisebb gravitációs erővel rendelkező Holdon. Tehát az Alfa holdbázis még a sikertelen üzleti lépéseivel, és az ebből fakadó, törvényszerű bukással együtt is felrázta a televíziós sci-fi irodalmat, és új színt adott neki.
Kapcsolódó fórum:
Alfa Holdbázis – a 21 század hajnalán
{mosgoogle center}
