három négy hat részes bejegyzés-sorozat a készülő Aliens vs. Predator filmről. A készít?k ígérete szerint nem egy könnyed pofozkodós mozi lesz, mint amilyen az első AvP film volt: már indításképp is 18-as korhatár karikával számolnak. Mint mondják, vissza akarnak térni az eredeti Alien filmek horrorisztikus hangulatához.2005 májusában, azaz nem sokkal több, mint fél évvel az AVP – Alien vs Predator (A Halál a Ragadozó ellen) moziba kerülése után Tom Rothman, a FOX Stúdió egyik főnöke a SCI-FI Wire-nek adott interjújában jelentette be a folytatást: „Persze, hogy készítünk egy újabbat, az első sikeres volt!” – mondta Rothman, miután átvette a Life Career Award-ot (az interjú a Los Angelesi Saturn Awardson készült). – „Az új AVP filmben a szörnyek TÉNYLEG a mi világunkba jönnek. Az Alien és a Predator filmek a jövőben játszódtak, az AVP elszigetelve a Déli Sarkon. Épp itt az ideje, hogy „MA” találkozzunk szembe velük. A második rész tényleges kapocs lesz a két sorozat között.” – Nyilatkozta nagy lelkesen, de hozzá tette. – „Még nagyon az elején tartunk, hogy áthidaljuk a szakadékokat.” A legelső tervek szerint már 2007 augusztusában látnunk kellene a filmet, de ha a naptárra tekintünk, ez már nem valószínő, hogy bekövetkezik. 2006 júliusában derült ki, hogy kik is ülnek a rendezői székbe: a testvérpár, Greg és Colin Strause neve teljesen ismeretlen a rendező szakmában, mivel ez lesz az első filmjük. Ellenben akik járatosak az effektkészítésekben, tudhatják, hogy eme két vizuális szaki olyan filmekben dolgozott, mint az X-Men III; 300; Fantasztikus 4-es 2; és számtalan más, illetve rendeztek már néhány videó klipet. A bejelentés egyeseket aggodalommal, másokat reménnyel töltött el. Tény, hogy anno Ridley Scott is egy ismeretlen reklámgyáros volt, aztán láthatjuk, mi lett az Alienből (A nyolcadik utas: a halál). Aliens vs. Predator tudnivalók – első rész
Aliens vs. Predator tudnivalók – második rész
Aliens vs. Predator tudnivalók – harmadik rész
Aliens vs. Predator tudnivalók – negyedik rész
Aliens vs. Predator tudnivalók – ötödik rész
Aliens vs. Predator tudnivalók – hatodik rész

]]>