Péntektől vasárnap kés? délutánig tartott a sci-fi kedvelők országos találkozója Salgótarjánban a József Attila Művelődési Házban. Író-olvasó találkozók, előadások, tábort?z és természetesen a Zsoldos Péterről elnevezett díj, illetve a Preyer Hugó emlékére alapított pályázat győzteseinek kihírdetése szerepelt a programban. A rendezvényen idén kevesebb látogató jelent meg, mint az előző években, akik azonban vették a fáradtságot és eljöttek, azok jól érezhették magukat. Alább képriportunkat láthatjátok.

Honfy Ágnes Ilona és Antal József író-olvasó találkozója nyitotta az előadások sorát a HungaroConon pénteken.  Sokan kíváncsiak voltak rá, hiszen Honfy Ágnes Ilona először jelent meg scifi rendezvényen, Antal József pedig nemrég költözött haza Washingtonból. Péntek este a szokásos tábort?zes beszélgetés és szalonnázás adott alkalmat az ismerkedésre. Szombaton több előadás mellett Trethon Juditot is meghallgathatták az érdeklődők. Az előadás a Star Wars harminc évét elevenítette fel. Az amat?r írók számára kiírt Preyer Hugó pályázat első díját Csák Tamás adja át Tóthné Baranyai Juditnak az Úton hazafelé című novellájáért. A második helyzetett K. Varga Beáta lett, novellájának címe: Holgyan ölne Jung? A harmadik nyertes m? Maron Tiborné írása, Az 1-es számú Édenkert.  A novellákat Marschalkó Zsolt értékelte (képen baloldalt). Dr. S. Sárdi Margit értékeli a Zsoldos Péter Díjra nevezett pályaműveket. A zsűri pontozása alapján 2007 legjobb scifi novellája L?rincz L. László Galaktikában megjelent Ítélet a paradicsomban című írása lett. A legjobb regénynek Antal József Diagnózis  című m?vét találta a zsűri. A rendezvény látogatói között a Cherubion kiadó íróit is ott találhattuk. A Zsoldos Díj kiosztását fogadás követte. Bár a programban nem szerepeltek, de számo scifii író jelen volt az eseményen. Az SFWIW oldalaira hamarosan több fotó és videointerjú is fel fog kerülni (többek között S. Sárdi Margit értékelése a Zsoldos péter Díjra nevezett művekről), illetve kövessétek nyomon az SFblogs.net blogolóit, hiszen számosan jelen voltak közülük Salgótarjánban, és biztos nem hagyják a hétvégét szó nélkül.
]]>