Sweeney Todd történetét és a kiváló színészek bemutatását a pár cikkel lejjebb található filmajánlóban olvashatjuk, némi legendatanulmánnyal, musicaltörténeti értekezéssel és forgatási naplóval b?vítve. Számomra nincs is más feladat, csak a film megnézése közben rám telepedett kábulat utáni érzéseimet és benyomásaimat megosztani.
Bevallom, én eddig egyáltalán nem ismertem a sorozatgyilkos borbély történetét, annak ellenére, hogy – mint alább kiderült – Angliában Hasfelmetsz? Jack hírhedtségével is felér az ismertsége. Azt hiszem, ezen semmi csodálkoznivaló nincs, hiszen ha csak egy kis valóságalapja van a történeteknek, akkor a két angol úriember egy közepes méret? település teljes lakosságával megegyez? mennyiség? ember lemészárlásáért felelős. Én Sweeney Todd nevével és a feltételezett életrajzából készült musical létezésével pár éve szembesültem érintőlegesen, amikor az Apja lánya című – amúgy aranyos – Kevin Smith filmben Ben Affleck a kisiskolás lánykájával együtt előad belőle egy részletet az iskolai bálon. Ennyi információ alapján egy kissé morbid gyerektörténetnek tartottam az egészet egészen a filmbemutató napjáig, amikor a képsorok láttán enyhén sokkolódva rájöhettem, hogy mekkorát tévedtem.
Az első jelenet első képkockáitól egyértelmű, hogy Tim Burton alkotását látjuk, hiszen a nyomasztó, színeit vesztett díszletek és hátterek lassan már névjegyként csatolhatók a méltán elismert rendező filmjeihez. Ami szokatlan és meglep?, az az állandó ellentétek jelenléte mind a filmben, mind a nézőben. Burton zseniális érzékkel uszítja egymásra az emberben a legellentétesebb érzéseket, miközben sikeresen és folyamatosan szórakoztat. A nyomasztó sötét helyszínek, az erőszak állandó jelenléte, a borzalmas gyilkosságok sorozata, a bosszúszomjas főhős szociopata ?rülete, kellemesen játékos, vidám sőt néhol valóban szép dalokkal elénekelve borzongatóan különleges élményt nyújt. Paradox módon a My Fair Lady vagy a Mary Poppins gyermekien édes hangulatvilága önti el az embert miközben Johnny Depp borotvája magasra spriccelő vérszök?kutakat nyit a gyanútlan borotválkoznivágyók torkán. A vér hektoliterszámra ömlik, spriccel, csordogál, csöpög a bevezető képsorok felirataitól majdnem egészen a végefőcímig, és a néző közben a daloktól elvarázsolva azon gondolkodik, hogy valami ilyesmi lehet a vidám, a gyönyör?, a tökéletes elmebaj.
A színészek játékáról nem lehet rosszat mondani, persze ez nem is csoda, hiszen mindannyian kipróbált, tapasztalt szakemberek a rájuk írt karakterek megformálásában. Johnny Depp kiváló pozitív-negatív kicsit(nagyon) őrült főhős, Helena Bonham Carter jellegzetesen nemnormális szerepekben játszott eddig szinte mindig – hosszá teszem rendkívül tehetségesen – Alan Rickmantől pedig (mily meglep?) a démoni főhősnél is százszor sötétebb lelk? velejéig romlott h?denagyonnegatív karaktert kapjuk. Amit viszont még nem láttunk az, ahogy énekelnek. Bár nem jósolnék senkinek a közeljövőben grammy díjat, de határozottan kellemes és élvezhet? énekhanggal rendelkezik minden szereplő, Alan Rickmantől pedig kifejezetten hátborzongató, ahogy az eltéveszthetetlenül egyedi orgánumán énekel.
Egyértelmű, hogy ilyen filmet nem minden évben tesznek elénk. Kiváló ínyencfalat mindenkinek, aki szereti a különlegességeket, a morbid sötét humort, a szép dalokat vagy a vérfürd?t. Nálam 9/10-es pontszámot kapott a film. Kiváló szórakozás felnőtteknek, és akár a Hair a saját korában botrányos témájával, vagy a Jézus Krisztus Szupersztár a saját korában botrányos látásmódjával, a Sweeney Todd a korunkban elképeszt?en egyedi szórakoztatásmódjával emeli magát dobogóra a kiemelked?, nagy musicalek sorában.
]]>
