Óriási szörnyekről készült filmek mindig is voltak a mozikínálatban, valahogy menő a téma már évtizedek óta. Ott van Godzilla és ezer változata, mellette óriásmajmok és óriáspókok, idegen lények, hatalmas nők, de néha még a Pindúr Pandúrok is megnőnek és legázolnak egy várost. Éppen ezért szörnyfilmet készíteni nehéz: a modern trükktechnika sem elég, hogy megújítsa ezt a mozit. Valami új elemet is bele kell vinni. És Matt Reeves rendező behozta a kézikamerás megoldást. A film elején tartottam attól, hogy a kézikamerás megoldás egy idő után annyira irritáló lesz, hogy a Cloverfield nézhetetlenné válik, de előzetes félelmem – szerencsére – nem igazolódott be. A kissé hosszúra nyúló felvezető után, amikor már elindult a főcselekmény, Reevesnek és a stábnak sikerült úgy fenntartani a feszültséget, hogy az örökös mozgás és forgások nem voltak zavaróak. Sőt a technika hozzá is tett a történethez: izgalmasabbá és egyedibbé tette azt. Valljuk be, erre szüksége is volt a mozinak, mert az alapötlet elhasználtsága mellett a sztori sem túl összetett: egy gigászi szörny lerombolja Manhattant, és mindenki menekül. Nyolc szó. És ezzel mindent elmondtunk. A kézikamera azonban jó ötlet, akárhonnan is származik. A Manhattant legázoló sárkányba oltott ?sgyík-vámpírt az utcaszintről láttatja: a romok közül, a káoszból és porból. Csak sejtjük a katasztrófa méreteit, és ez sokkolóbb, mint egy légifelvétel. Például a Brooklyn-híd leomlása sem távolról közvetített nagyszabású élmény lesz, mint más katasztrófafilmekben, hanem csapkodó huzalok, ingó talaj és sikoltozó, egymást taposó emberek – összehasonlíthatatlanul rettenetesebb, mint egy szépre megkomponált fenséges képsor. Utcaszinten elvész a katasztrófafilmeknél érezhet? távolságtartó csodálat (ejha, ezt milyen jól megcsinálták), itt marad az, amit a mindennapok embere érez, akár az ikertornyok leomlásakor… Mindenütt fejveszett menekülés, nem tudni, mi jön szembe a következő sarkon, a hadsereg brutális és idegen – a történésekbe nincs beleszólásunk, és az egyetlen ésszerő dolog, amit csinálhatunk: a menekülés. A kézikamera kevesebbet mutat, és többet bíz a képzeletünkre. A rendező ezen túl igyekszik kihasználni annak egyéb technikai lehetőségeit is: zoomol (szerencsére a film végén kevesebbet), feszültségkeltésre használja az infra-üzemmódot, és elborzasztásra az élességbeállítást. A szerepekre kiválasztott srácok és lányok ismeretlen színészek mind, és a mozi ezzel együtt sikeres lehet egy olyan piacon, ahol a nagy nevek adnak el általában egy filmet. A szereplőválogatás egyetlen zavaró eleme csupán az volt, hogy Michael Stahl-David (Rob Hawkins) és Mike Vogel (a testvére: Jason Hawkins) annyira egystílusúak voltak, hogy legalább negyed óráig nem tudtam melyik-melyik. Ez a szörnyfilm jó szörnyfilm lett. Nem váltja meg a világot, nem két és fél órás (szerencsére), és Drew Goddard forgatókönyvíró úgy fejezte be, ahogy kellett. Ez külön dicséretet érdemel. A Cloverfield 2008 február 14-étől látható a magyar mozikban. ]]>