A Magyar Star Trek Klub 2008 március 2-án tavaszi Trek-találkozót tart, amelyre szeretettel vár minden kedves érdeklődőt. Az esemény helyszíne ezúttal ismét a Petőfi Csarnok lesz, amely régebben már sok találkozónak adott helyet, és a szervezők remélik, hogy ismét olyan kellemes és vidám hangulatot teremteni, mint az ugyanitt tartott régi rendezvényeken. De persze nem (csak) nosztalgiázni hívják a kedves látogatót, hanem egy friss, új bulira, amely annál élénkebb és színesebb lesz, minél többen látogatnak el rá.
A rendezvény helyszíne és időpontja:
Petőfi Csarnok (1146 Bp., Zichy Mihály út 14.)
2008. március 2., vasárnap
10.00 órától 15.00 óráig
A találkozón többek között felelevenítik a ritkábban emlegetett animációs sorozatot, tekintettel arra, hogy a rajzos Trek-széria harmincöt évvel ezelőtt született meg. Lesznek érdekes előadások, amelyek a Trek rajzolt változataihoz köt?dnek. Természetesen szó lesz a tizenegyedik Trek-mozifilmről, amelyet az idei év decemberében terveznek bemutatni, valamint – ez immár visszatérő rovat – a Trek más filmekben, illetve sorozatokban való megjelenéséről, amely mindig újabb és újabb humoros perceket kínál.
Ezenkívül bemutatásra kerül az írott Trek is, azaz ízelít?t mutatnak be az eddig megjelent könyvekből. Az egyéb előadásokon és érdekességeken kívül szokás szerint lesz játék – és természetesen a nyeremények sem maradnak el. A szervezők mindenkit sok szeretettel várunk a tavaszi Star Trek-napon!
]]>