Rick McCallum, a Star Wars Special Edition, illetve az előzménytrilógia producere a BBC néhány kérdésére hajlandó volt válaszolni, ami a rajongók által már várva várt Csillagok Háborúja tévésorozattal kapcsolatos. A 100 részre tervezett sorozat írói csapata hamarosan összeül, hogy elkezdjék a a történet alaposabb kidolgozását.
{mosgoogle center} 2008-ban kezdik el a Star Wars – Csillagok Háborúja tévésorozat forgatási munkálatait, és abban az évben el is kezdik vetíteni – ezt a BBC Radio 1 kérdésére mondta el Rick McCallum producer. Hivatalosan is megerősítést nyert, hogy a két trilógia közötti időszakban fog játszódni a sorozat cselekménye – egészen pontosan a Luke Skywalker felnőtté válásának idejéig tartó 20 évet fogja felölelni. Sötétebb tónusú, és karakterközpontúbb történetre számíthatunk, mint amit a mozifilmek esetében megszokhattunk. A tévésorozatoknál megszokott módon, 20-22 epizódos szezononként kerülmajd adásba a történet, melyben nem nagyon várhatjuk a mozifilmekismert sztárjainak feltűnését: teljesen új, ám az ígéretek szerinthasonlóan izgalmas karaktereket állítanak a középpontba. Elképzelhető, hogy – legalábbis a sorozat elején – fejvadászok állnak majd a középpontban. A hírek szerint nem 45 perces, hanem 1 órás részeket fognak készíteni.
Hogy melyik csatornán fog feltűnni az Egyesült Államokban, még nincs eldöntve, de talán joggal tippelhetünk a Foxra, a 20th Century Fox tulajdonában álló csatornára. George Lucas korábban azt nyilatkozta, hogy epizódonként 1 millió dolláros költségvetésből kívánja kihozni a sorozatot, a teljes 5 évad tehát nem kerülne többe 100 millió dollárnál – ami nagyon alacsonynak számít az Egyesült Államokban még egy televíziós project esetében is. A független filmmogul néhány napja azt is megjósolta, hogy a több száz millió dolláros Hollywoodi szuperprodukciók korszaka leáldozóban van, és egy mozifilm átlagos költségvetése legfeljebb 15 millió dollár lesz egy-két évtizeden belül. Kapcsolódó anyagok és fórumok: George Lucas szerint befellegzett Hollywoodnak
Filmek és epizódok letöltése – az Amazon is beszáll a versenybe TV sorozatok fórumai az SFportalon
]]>