Köntörfalazás nélkül: a Pörgés jó regény. Sőt, kitűnő. Nagyon jólmegírt science-fiction, kiegyensúlyozottan, túlzásoktól, széls?ségektőlmentesen adagolva az összetevőket. Mintha maga a szerző is aregénybeli negyedik korban lévő személy lenne.
Pörgés és zörgés
Témaválasztásával, történetvezetésével, választott főszereplőivelszámos csapdába belesétálhatott volna, de érzésem szerint jó érzékkelkerülte el valamennyit. A szelektív ?rbéli fallal körbezárt Föld képe,amely a közelg?, biztos pusztulás felé tart szétes? társadalmával,kiltástalanságba süllyedt pörgésbeli nemzedékével, apokaliptikusvallási szektáival és a tudás megszerzésére mindenáron törekvőtudósával akár közhelyes vagy túlhajszolt is lehetne. Wilson azonbankézben tartja a szálakat: nem látunk hálivúdiasan egymást írtó hatalmastömegeket, a széls?séges reakciók persze széls?ségesek, de mintilyenek, gyakorisági megoszlásuk a Gauss-görbe szerint ha nem ismarginális, de mindenképp limitált. Az emberekénél mérhetelenülhatalmasabb küls? erő fenyeget? ugyan, de mivel kiismerhetetlen,legyőzhetetlen, egyben apátiát kiváltóan távoli is. Egy kisebbség ugyanmegpróbál erővel tenni ellene, mások éppen a titkait kutatják, deeredményre egyik sem vezet. A megismerés területén ugyanakkor – egészenmáshogy, mint azt a kutatók, pontosabb az egyik főszereplő, Jasonelképzeli – mégis sikerül áttörést elérni. Ez a tudás azonban nem oszt,nem szoroz: sem az emberek belső viszonyrendszerét, sem a küls? erőkembereken túlnyúló terveit nem képes befolyásolni.
Bővebben orka SF blogjában:
1. Pörgés
2. Zörgés
]]>
