A Csillagkapu széria Magyarországon – ahogy a világ többi részén is – az egyik legkedveltebb sci-fi sorozat. Nem véletlen tehát, hogy a Magyar Csillagkapu Klub rendezvényeire is rengetegen kíváncsiak. A társaság előadásairól, a többi sci-fi sorozat rajongóihoz fűződő viszonyáról kérdeztük Lukács Katalint a Magyar Csillagkapu Klub alelnökét.


SFportal.hu: Nagyon sokan jöttek el a mostani rendezvényre a Magyar Star Trek Klubból. Ilyen szoros a barátság a két társaság között?

Lukács Katalin: Sőt, még ennél is jobb! Nemcsak, hogy elmegyünk egymás előadásaira, de gyakoriak a közös találkozások, egymás születésnapjának megünneplése. Nagyon jól el tudunk beszélgetni a „Trekikkel” hiszen, hiába más sorozatok köré szerveződtünk, mindkét társulat rajong a science-fictionért.

SFportal.hu: A klub már megalakulásától kezdve rendezvényeken szeretett volna feltűnni, vagy ez csak az utóbbi időben merült felő

Lukács Katalin: Amennyire én tudom, a társaság öt évvel ezelőtti megalakulásától kezdve több szeretett volna lenni egyszerű barát körnél. A klub már akkor különböző előadásokon bontogatta szárnyait, népszerűsítette a sorozatot és vendégelőadókat hívott meg. Annak idején – három évvel ezelőtt – én is egy rendezvényen találkoztam először a társasággal.

SFportal.hu: Mi keltette fel az érdeklődésedet?

Lukács Katalin: Úgy látszott, hogy itt van egy nagyon kellemes hangulatú baráti társaság, ami egy olyan köré szerveződik, amit én szeretek. Azon bizonyos a napon, mikor először találkoztam a Magyar Csillagkapu Klubbal, nagyon sokat beszélgettem Nyüsti Anikóval, a csapat elnökével, e-maicímet cseréltünk és jó hosszú leveleket irkáltunk egymásnak. Kiderült, hogy kell a klubnak egy olyan ember, aki havonta egyszer bemegy a Petőfi Csarnokba és elintézi, hogy a rendezvényeket ott tartsuk, mivel Anikó miskolci és ezért értelemszerűen problémás számára a rendszeres fővárosba utazás. Akkor azt mondtam, ennyit igazán megtehetek szívesen képviseltem a társaságot, így indult az én Csillagkapus pályafutásom.

SFportal.hu: Miért váltottatok át a Petőfi Csarnokról a Millenáris Parkra?

Lukács Katalin: A rendezvények szervezése egyáltalán nem olcsó mulatság és a klubnak gyakorlatilag alig volt pénze. Amikor a Millenáris részéről felvetették, hogy itt meg lehetne tartani az előadásainkat rögtön rábólintottunk és békésen elválltunk a PeCsától.

SFportal.hu: Jelenleg a rendezvények elsősorban Budapest központúak, hogyan tudjátok a fővárostól távol élőket megörvendeztetni az előadásaitokkal?

Lukács Katalin: Ez a kérdés nagyon régóta probléma, elvégre a Magyar Csillagkapu Klub távolabb élő tagjai nem tudnak rendszeresen feljönni ezekre a rendezvényekre, arról nem is beszélve, hogy sok vidéki városban élő biztosan szívesen eljönne egy-egy ilyen délutáni programra, csak a nagy távolság miatt letesznek a tervükről. Jelenleg a klub hivatalos honlapján, a www.csillagkapu.hu-n egy szavazás zajlik, hogy a sorozat rajongói mennyire kaphatóak egy szegedi rendezvényre.

SFportal.hu: Honnan ered a Magyar Csillagkapu Klub anyagi forrása?

Lukács Katalin: Elsősorban a tagdíjakból, ami jelenleg 2200 Ft személyenként, ennyi a Kreatív Fantázia és Művészetek Egyesület, amelynek keretén belül a klub működik, díja. Emellett mostanában az általunk készített apró csecsebecséket is szép számban el tudjuk adni. Annak idején, mikor a különböző egyedi tervezésű bögréink és a kulcstartóink megjelentek a társaság rendezvényein, csak úgy lehetett őket megszerezni, ha megnyerték azokat a rajongók.  A játék mindig egy közösségépítő tevékenység és nagyon szívesen szeretünk különféle versenyeket létrehozni. De egyre többen jöttek oda hozzánk, csodálták a nyereményeket és megkérdezték, hogy mennyibe kerül. Mi meg szomorúan széttártuk a kezünket és azt mondtuk: „Sajnáljuk, csak egy van belőle, így nem eladó.” Ezért lehet most itt megvenni ezeket az apró holmikat.

SFportal.hu: Visszatekintve az eltelt öt évre, hogyan jellemeznéd az elmúlt időszakot?

Lukács Katalin: Nagyon sok munkát öltek bele a klubtagok, hogy megkezdjünk egy olyan munkát, amit a jövőben érdemes folytatni. A mai rendezvény ötlete például először januárban merült fel, azóta nagyon sok tag a szervezéssel feküdt és kelt, de úgy vesszük észre, egyre többen jönnek el, mert érdekli az embereket, hogy mit csinálunk. Mindezek tükrében azt mondom, boldogan vágjuk fel ma az ünnepi tortát.

Boldog születésnapot kívánunk!

]]>