2008-ra készülhet el az 1976-os Logan futása című sci-fi film újraforgatott változata. A harminc évvel ezelőtti mozihoz nem akárkik adták a nevüket, így magasra van téve a léc Bryan Singer, a remake rendezője és a majdani színészek előtt.


Logan futása (1976)A régi és az új Logan futásának is William Nolan novellája adta az alapját. Eszerint a jövőben – pontosabban a 23. században – egy pusztuló Földön, az emberek hatalmas kupolák alatt élnek, védve a tönkretett környezet, a rommá vált külvilág hatásaitól. A túlnépesedés megelőzésének érdekében a társadalom minden huszonegyedik (a 76-os film szerint harmincadik) életévét betöltő tagjára halál vár. Sokan persze megpróbálnak elmenekülni végzetük elől. Az ilyen renitenskedők felkutatásáért és elfogásáért felelős rendőrségi egységnél dolgozik Logan, aki azonban beleszeret Jessicába, az üldözötteket segítő titkos szervezet tagjába. Így Logan maga is szökevénnyé válik.

Az 1976-os film ma is emlékezetes a műfaj kedvelői körében, mivel a hetvenes évek nagyköltségvetésű szuperprodukciói (például Star Wars) mellett egy másik utat képviselt a sci-fi filmek világában. Nem hatalmas űrcsatákkal, idegen lényekkel akarta ugyanis elkápráztatni a nézőket, hanem mondanivalójával elgondolkodtatni kívánt egyes filozófiai-etikai kérdésekről. (A Logan futása mellett szintén ebbe a filmes hullámba tartozott még például az 1972-es Az ötös számú vágóhíd, az 1973-as Feltámad a vadnyugat és az 1975-ös Rollerball is.)

A „futás” harminc évvel ezelőtti változatának munkálatait Michael Anderson dirigálta. A rendező 1956-ban George Orwell 1984 című művét filmesítette meg, 1957-ban pedig Oscar-díjra jelölték a 80 nap alatt a Föld körül című filmjéért. A Logan futása után többek között tévéfilmet készített a Marsbéli krónikákból és az ő nevéhez fűződik az 1989-es Millenium című sci-fi is. Logant Michael York alakította, aki már akkoriban is a neves színészek közé tartozott, filmjei közül elég csak a – Franco Zeffirelli rendezte – Rómeó és Júliát, a Kabarét (Liza Minnellivel), vagy a Gyilkosság az Orient expresszen című alkotást kiemelni. Legutóbb az Ikon című thrillerben tűnt fel. A szereplők közé tartozott még a színészlegenda Peter Ustinov és a kor egyik női szexszimbóluma, Farrah Fawcett is. A zenéért is egy igazi nagyágyú, Jerry Goldsmith (Star Trek, A majmok bolygója, A nyolcadik utas: A halál) felelt.

A 2008-as Logan futásával kapcsolatban a legfontosabb tudnivaló, hogy a rendezői székben Bryan Singer ül majd, míg a produceri teendőkért Joel Silver felel. Singer korábban a Közönséges bűnözőkkel és az X-Men első és második részével szerzett magának hírnevet. A mutánsok kalandjainak harmadik részét a Superman-legenda folytatása kedvéért nem vállalta el (Superman Returns). Joel Silver is tapasztalt a producerkedés területén (Halálos fegyver 3., A pusztító, Szellemhajó, Gothika) így kettejük duója akár újra sikerre viheti Logan történetét. A filmet egyékbént már 2005-re beígérték, ám a Superman Returns megrendezése elsőbbséget élvezett Singer határidőnaplójában. A rendező a szuperhős-sztori befejezése után azonban ismét belevágott a Logan futásának előmunkálataiba. Mostani elszántságát az is bizonyítja, hogy egykori munkatársát a Közönséges bűnözők Oscar-díjas forgatókönyvíróját Christopher McQuarrie-t is a produkcióhoz csábította.

Bryan Singer rendezõMint Silver egy interjúban elmondta, nagyszabású sci-fi kalandfilmet terveznek, mely ugyanakkor szeretné hűen visszaadni a feldolgozott Nolan-novella mondanivalóját. Ennek érdekében az íráshoz hasonlóan az új Logan futásában már 21 év lesz az a korhatár, mikor kivégzik a jövőbeni társadalom tagjait. Ez a húzás pedig azt sejteti, hogy a főszerepben egy fiatal színész kap majd lehetőséget az alkotóktól. Maga a rendező Bryan Singer is a film gondolati mondandóját emelte ki, állítása szerint a jövő emberiségével kapcsolatos kérdéseket, a fiatalság és halandóság ellentmondásait szeretné bemutatni a remake-ben, saját látásmódja szerint feldolgozva.

]]>