Immár magyar nyelven is elérhető az elmúlt évszázad utolsó évtizedeinek egyik legnagyobb sikerű német SF-sorozata, amely Perry Rhodan kalandjairól szól. A kartonált kötésben megjelenő első hazai kötet címe: A csillagbárka. Kiadója az Aquila, ára 1999 forint.

Perry Rhodan kalandjain 1961 óta izgulhatnak a német nyelvű olvasók. Az eltelt évtizedek alatt a könnyed hangvételű sorozat számos írót „elfogyasztott”. A november 8-án magyar nyelven megjelent kötet írója Frank Borsch. A szerző 1966-ban született, öt évvel a sorozat indulása után. A sorozatba 2003-ban szállt be, akkor még csak társszerzőként. A csillagbárka eredetileg 2004-ben jelent meg – tehát a hazai kiadó nem terheli meg az olvasókat a negyvenöt évvel ezelőtti regényekkel – és a Rhodan-univerzumba tartozó Lemuria-minisorozat első könyve.

Ajánló:

Venron egy csillagbárkán él többi metach társával. Egyedül csak ő tudja, hogy a bárkán kívül is létezik élet, s egyetlen célja, hogy felvegye a kapcsolatot az Univerzum más élőlényeivel, de már csak a holtteste ér el az ismeretlen bolygóra.

Perry Rhodan a PALENQUE-n tartózkodik a célból, hogy kapcsolatot létesítsen az akonokkal, és tompítsa a köztük és a bolygón élő terraiak között feszülő rossz viszonyt. A tragikus baleset után Rhodan ismeretlen eredetű gigantikus hajóra bukkan. Miután egy maroknyi csapattal felfedezőútra indul a hajón, egy exodus nyomára lel, amely a legendákkal átszőtt Lemuriában 50 000 évvel a mi korunkat megelőzően kezdődött… Perry Rhodan: A csillagbárka
Aquila Könyvkiadó
Eredeti cím : Die Sternenarche
Oldalszám: 320
Fogy ár: 1 999 Ft

]]>