December 9-én, sumbaton, a Hungarocomix 2006 rendezvényen vehették kézbe a képregényolvasók a Pinkhell 3. számát. A dupla terjedelmű, színes magazin a Magyar Képregény Akadémia kiadásában jelent meg. Az alábbiakban Varró Attila film- és képregénykritikus Pinkhellbe írt előszavát olvashatjátok.
"Fizetett filmes szakíróként az elmúlt szűk tíz évben gyakorta szegezik nekem a kérdést, hogy miért nem írok sohasem magyar filmekről. Mert nem nézem őket – hangzik a tömör válasz, hol szégyellősen lesütött szemmel, hol dacosan előreszegezett állal, de minden alkalommal annak biztos tudatában, hogy adjon az ember bármilyen választ erre a kérdésre, a másik mindig csak a pózt látja mögötte. Igen, a magyar film többnyire élvezhetetlen, szakmai kritériumok teljesítése helyett szívesebben takarózik művészi ambíciókkal vagy a tömegfilmes közönség ízlésének nyílt lenézésével („Azoknak ez is megteszi!”) és ami a legnagyobb probléma, hogy nem tudja, sőt nem is nagyon akarja elsajátítani azokat a százéves sablonokat, amelyeken keresztül úgyanúgy lehet érvényes, izgalmas és őszinte módon személyes érzelmeket kifejezni, önálló gondolatokat közvetíteni a publikum felé.
Tartózkodásomat azonban nem elsősorban bizalmatlanság okozta – a mozi öröméhez mifelénk valahogy kezdettől hozzátartozott az eszképizmus olcsó vágya, a távoli idők és terek élménye, az a varázslat, amitől sokadjára is élvezhető az Egri csillagok, a Szíriusz vagy az Idő urai, és amit friss itthoni produkcióktól ritkán kap meg az ember.
Amatőr, botcsinálta képregénykritkusként eddig legnagyobb szerencsémre sohasem kellett választ adnom hasonló kérdésre, noha arányait tekintve épp oly kevéssé ismertem hazai alkotók munkáit (a kikerülhetetlen Zórád, Korcsmáros vagy épp Gróf munkásságán túl), mint filmes kollégáikét. Ãtolvasva a PinkHell gazdag válogatását azonban sutba kell hajítanom minden előítéletet és félelmet, amit egy másik vizuális médium plántált belém. Egyetlen vékonyka füzetben minden megtalálható, amire a magyar filmnek lassan két évtized sem volt elegendő: bravúros, mégsem hivalkodó formatudatosság (legyen szó fotorealizmusról vagy karikatúrastílről), veleszületett természetességű műfajérzékenység, noirtól szuperhős-paródián át a science-fictionig és egyszerű, közvetlen személyesség, amely akár még egy ódon Heltai-fabulán is átsugárzik. Egy kiforrott, ütőképes és minden tekintetben nemzetközi színvonalú gárda dolgozik a homályzónában, az állami támogatások, szakmai kuratóriumok, szemlezsűrik honi vizeitől távol – akik ráadásul képesek arra, hogy magukkal is ragadják olvasóikat ezekre a távoli vizekre. Nincs mese, innentől minden lépésüket figyelni kell: ha egyszer már lemondott az ember arról, hogy magyar Psychot, Testőrt, Vad bandát lásson a szélesvásznon, különösen nagy ostobaság lenne elszalasztani majd a magyar Watchmen, Kozure Okami vagy Black Orchid megszületését."
(Varró Attila film- és képregénykritikus)
]]>