1977 tavaszán, idén harminc éve adták ki először a neves sci-fi szerző, Isaac Asimov nevével fémjelzett sci-fi és fantasy magazint. A jelenlegi szerkesztők természetesen méltón akarják megünnepelni a jeles évfordulót – egy duplaméret? különszámot fognak megjelentetni.
Sheila Williams, az
Asimov's Science Fiction jelenlegi főszerkesztője ennél több részletet is elárult a
SCI FI Wire tudósítójának. Mint elmondta, nem csak tőle, hanem valamennyi korábbi főszerkesztő (
George Scithers, Kathleen Moloney, Shawna McCarthy és
Gardner Dozois) tollából olvashatunk majd egy-egy szerkesztői köszönt?t, valamint egy esszét. Természetesen maga Isaac Asimov sem maradhat ki ebből – tőle a legelső számba írt köszönt?t olvashatjuk újra.
Robert Silverberg a magazin eddigi történetével kapcsolatos meglátásait veti papírra, no meg egy novellája is meg fog jelenni a különszámban.
Az egyik anyag pedig nem lesz más, mint egy hosszú felsorolás: azon 45 Hugo-, és 25 Nebula-díjas novellának a címe, amik az Asimov's-ban jelentek meg eredetileg.
A magazint 1977-ben alapította
Joel Davis és
Isaac Asimov. Mint Williams elmondta, a legendássá vált szerző fontosnak tartotta, hogy legyen minőségi SF magazin – ezek ugyanis számbelileg megfogyatkoztak az 1950-es évekhez képest. Asimov első történetei ilyen sci-fi magazinokban jelentek meg – azóta milliónyian olvasták a regényeit és novelláit. Ugyanakkor a szerző szerette volna, ha a fiatalabb olvasók ugyanúgy fel tudnák fedezni a sci-fit egy újságosstandon, mint ahogy ezt ő tette annak idején.

Az újság eredetileg tisztán science-fictionnel foglalkozott, azonban az idő múlásával szükségszerően kib?vült fantasyvel is – habár ez utóbbi is inkább a "high fantasy" műfajába tartozik. "Varázslók és tündék helyett gyakran inkább olyan történeteket találhatunk, amik a modern korhoz adnak némi csavart" – nyilatkozta Williams.
Az
Asimov's Science Fiction Magazine eredetileg negyedéves magazin volt, 1978-ban azonban kéthavivá vált, újabb egy évvel kés?bb pedig havilappá alakult. A kései 80-as években négyhetente jelent meg, egy extra decemberi számmal kiegészülve. A 90-es évektől kezdve évi 10 számra csökkent a megjelenések száma, de ezt kiegyensúlyozandó dupla-számok is megjelentek.
A
Bantam Doubleday Dell kiadó 1992 januárjában, Isaac Asimov halála előtt néhány hónappal vette meg az újságot – ekkor rövidült a név
Asimov's Science Fiction-re. A lap méretében némileg eltér az Amerikában megszokott digest formátumtól (itthon pl. a
Reader's Digest jelenik meg ebben a formában) – valamivel magasabb és szélesebb is annál.
Még az Asimov's sem kerülhette el, hogy botrányba keveredjen – 2004-ben egy anyuka feljelentette a lapot, ugyanis a 13 éves lányának fizetett elő egy iskolai alapítványon keresztül, azonban miután beleolvasott, túlságosan szexuálisnak talált benne néhány tartalmat.
A 30. éves ünnepi Asimov's szám március 6-án jelenik meg az Egyesült Államokban, ezt követi nyáron egy, a magazin 30 éves terméséből válogató antológia.