Megjelent a Galaktika 2007 januári, azaz 202. száma. A magazin központi témája az „újratöltés”. A szerzők között ott találjuk a Sztrugackij-testvéreket, David Langfordot, az idén elhunyt Jack Williamsont, Brian Stablefordot és Sam J. Lundwallt, illetve a VII. Galaktika SF&F pályázat első három helyezett írását. 

A Galaktika januári számában folytatódik A. és B. Sztrugackij írása, az Út az Amaltheára. A második résszel nem ér véget a történet, a Naprendszer meghódítása még folytatódik a februári számban is. David Langford írása, az Okok és okozatok, a kvantumfizika ismeretlen határvidékére vezet el bennünket, ahol rádöbbenhetünk, hogy a megfigyelő igenis nagy léptékben is megváltoztathatja megfigyelésének tárgyát. Rubecz Mihály Új nemzedék című rövid novellája egy bevásárlóközpont pénztáránál játszódik, és egy különös tervet tár fel, melyet az idegenek az emberiséggel kapcsolatosan meg akarnak valósítani. Jack Williamson 98 évesen távozott közülünk idén, most közölt novellája, A lelet 1933-ból származik, és talán az Alien sorozat ős-őse lehet. Posta Alíz Álom, rólad írása egy férfi önfeláldozását mutatja be, mit meg nem teszünk annak a megmentéséért, akit szeretünk. Az 1918-ban született Walter Kubilius neve ismeretlenül csenghet a hazai olvasók előtt. A szerző egy novellája most jelenik meg magyarul először, a címe: Az út vége. Egy űrhajón játszódik, amelynek utasai egy földszerű bolygó kolonizálására indultak el ötezer évvel korábban. Az idő múlásával azonban változnak a célok is. Mihalik László Tévelmélete, amely a VII. Galaktika SF&F pályázat győztes novellája, három tudós beszélgetését teszi közkinccsé, akik egész jól szórakoznak az emberiség kárára. Brian Sableford írása, Az élet bútorai az alkalmazott genetika egy meglepő eredményét tárja elénk: mi lenne, ha a bőrbútorainkat is úgy növesztenénk, mint az élelmiszereinket. E havi retró Sam J. Lundwall Ãrnyak  című novellája, melyben a valószínű világok úgy léteznek egymás mellett, hogy megfigyelhetővé válnak egy kabinból. A Játék rovat témája a szimulált valóság, és annak legújabb fejlesztési tervei: a Nagy Kék Gyalogkakukk megépítése. Emellett olvashatunk a Blue-Ray átverésről is. A hónap témáját adó „Újratöltve” cikk visszatekint 2006-ra, és a Galaktikában korábban megjelent tudományos hírek nyomában járva megvilágítja azt, mi is történt a cikkek megjelenése utáni hónapokban. Kitekint a klónozásra, a járványokra, a komputerek és a háztartási robotok fejlődésére, illetve a környezetvédelemre. Olvashatunk persze új tudományos híreket is, például a borkostoló robotról vagy a xenonszikéről. A filmes rovatban végiggondolhatjuk, melyik színészgárda a jobb: az élő vagy az animált. Mit gondolnak erről a színészek, a producerek vagy éppen a rendezők. Kiderül a cikkből, hogy Jar-jar többe került, mintha Tom Cruise-t szerződtették volna a Star Wars I. epizódjára. A megvalósult sci-fi témája a mikroprojektor, az önkeverő bögre, és a telefonlopást megakadályozó – de legalábbis feleslegessé tevő – intelligens smart kártya. De olvashatunk a klímaváltozás problémájára megoldást nyújtó elképzelésekkel. A honlapajánlóban megismerkedhetünk Jeff Russel űrhajós weboldalával, ahol töméntelen mennyiségű űrhajó összehasonlítására nyílik lehetőség. Könyvajánlójában a magazin John Wyndham A Triffidek napja című regényével és a most megjelent Takami Kósun könyvvel, a Battle Royale-lal foglalkozik. Tartalom: 6 A. és B. Sztrugackij: Út az Amaltheára
20 Játék… szimulált valóság
22 David Langford: Okok és okozatok
29 Rubecz Mihály: Új nemzedék
30 Újratöltve
38 Jack Williamson megemlékezés
39 Jack Williamson: A lelet
56 Filmajánló
58 Posta Alíz: Álom, rólad
60 Megvalósult sci-fi
62 Walter Kubilius: Az út vége
70 Mihalik László: Tévelmélet
72 Megvalósult sci-fi
74 Brian Sableford: Az élet bútorai
88 Könyvajánló
92 Sam J. Lundwall: Árnyak

]]>