„Mennyei Atyánk.Josh Barker vagyok, a Worchester Street 671. alatt lakom, Pine Cove-ban,Kaliforniában, irányítószám: 93754. Ma este láttam Télapót, ami klassz, ésköszönöm is, de aztán egyből megölték egy ásóval, szóval attól félek, hogy idénnem lesz karácsony, pedig jó voltam, amit látsz is majd, ha megnézed Télapólistáját, szóval ha nem nagy gond, életre keltenéd Télapót és rendbe hoznád akarácsonyt?”

1886}

Micsoda szerencse,hogy épp a helyszínen tartózkodik Raziel, a Biff evangéliumából is ismertangyal, hogy teljesítse a rábízott karácsonyi küldetést. Képességeihez mértenhozzá is kezd az ünnepi csoda végrehajtásához, de hát nem véletlenül tartjákRazielt a Mennyek leghülyébb angyalának. Ami ebben az évben boldog karácsonyhelyett az álmos kaliforniai kisvárosra vár, azt Raziel biztosan nem fogja alegjobban sikerült csodái között számon tartani.

Christopher Moore 1957-benszületett az ohiói Toledóban. Az édesapja autópályarendőr volt, édesanyja pedigbolti eladó. Tanulmányait az Ohio Állami Egyetemen kezdte, majd a SantaBarbara-i Brooks Fotográfia Intézetben folytatta. 19 éves korában költözöttKaliforniába, 2003-ban pedig Hawaii-ra. Első könyvének – Ördögöd van! – 1992-esmegjelenése előtt ácsként, bolti eladóként, éjszakai portásként, biztosításiügynökként, pincérként és rock and roll DJ-ként dolgozott. Azóta sikert sikerrehalmoz regényeivel, amelyekből eddig még nem készült film, és a jelek szerintnem is nagyon fog.
 

Kiadó: Agave
Terjedelem: 200oldal
Ára: 2280 Ft-
 

Részlet:
1. fejezet         

Akarácsony úgy kúszott be Pine Cove-ba, mint egy laposkúszó karácsonyi izé,magával cipelve virágfüzért, szalagot és száncsengőt, szotyakosan, mint anyitva felejtett tojáslikőr, fenyőillattól bűzösen és ünnepi végzettelfenyegetve, akár a fagyöngy alatt a náthakiütés.

Ál-Tudorépületeinek teljes ünnepi csicsájában – a Cypress Street minden fáján lámpákhunyorogtak, minden üzlet kirakatának sarkába műhavat fújt a műszél, mindenutcalámpa alatt mini Télapók és gigászi gyertyák világlottak – Pine Cove tártkarokkal várta azokat a turistákat Los Angelesből, San Franciscóból és aCentral Valley-ből, akik a karácsonyi gagyi igazán mély értelmű eljövetelétáhították. Pine Cove, ez az álmos, kaliforniai tengerparti település – igazábólegy játék kisváros, ahol több a művészeti galéria, mint a benzinkút, és több aborkóstoló, mint a vasbolt – oly hívogatón hevert ott, akár egy részegpornósztár, miközben a karácsony már csak ötnapnyira járt. Jön a karácsony, ésez évben a karácsonnyal együtt eljön a Kisded. Mindkettő jelentőségteljes,ellenállhatatlan és csodálatos. Pine Cove azonban csak az egyiket várta.

Ami nem jelenti,hogy a helyieket nem ragadta magával a karácsonyi hangulat. A karácsony előttiés utáni két hét jóleső készpénznövekedést idézett elő a városkaközkincstárában, ami a nyár óta szenvedett a turistaéhségtől. Minden pincérnőleporolta a piros sipkáját meg a jávorszarvas-agancs kitűzőt, és ellenőrizte,hogy legyen legalább négy jó toll a köténye zsebében. A szállodásokfelkészültek az utolsó pillanatban történő túlfoglalásra, míg a házvezetőnők aszokásos dögletes babahintőpor-szagú légfrissítőt lecserélték az ünnepiesendögletes fenyő- és fahéjillatúra. A Pine Cove Butikban „Ãœnnepi akció” táblátraktak a szemtengelyferdítően ocsmány rénszarvasos kardigánra, amelynekfennállása óta a tizedik évben is felvitték az árát. A jótékonysági szervezet,a szabadkőműves páholy és a veteránklub tagjai, akik lényegében mind ugyanazoka piás vén trottyok voltak, dühödten tervezték az ez évi karácsonyi felvonulásta Cypress Streeten, melynek témája: „Hazafiság egy furgon platóján” (leginkábbmert ez volt a július negyediki parádé témája is, és még mindenkinek megvolt adekoráció). Sok helyi lakos még önkéntesnek is jelentkezett az Ãœdvhadsereg kétpénzgyűjtő kisvödréhez a posta meg a filléres bolt előtt, két műszakban, napitizenhat órában. Piros ruhában és műszakállal úgy rázták a csengőt, mintha akutyanyál-csorgató aranyéremre hajtanának a Pavlov Olimpián.              

– Ide a lét, tesóher faszkalap! – mondta Lena Marquez, aki azon a hétfőn, öt nappal karácsonyelőtt vigyázta a pénzesvödröt. Lena éppen Dale Pearsont, Pine Cove gonosz befektetőjétkövette a parkolóban, a szentlelket is kicsengőzve belőle. A Thrifty-Mart felémenet a férfi biccentett neki, hogy „Majd visszafelé”, ám amikor nyolc percmúlva előbukkant egy szatyor cuccal meg egy zsák jéggel, úgy robogott el avödör mellett, mintha Lena arra használná, hogy épület-felügyelők seggébőlolvasszon szappant benne.

– Ja, mert nemdobhatnál pár dolcsit a kevésbé szerencséseknek!

Lena jó erősenmegrázta a férfi füle mellett a csengőt, mire az megpördült, derékmagasságbanmeglódítva a zsák jeget.

Lena hátraugrott.Harmincnyolc éves volt, sötét bőrű, egy flamenco-táncos finom nyakával ésállával; hosszú fekete haját két Leia hercegnős csigába fonta télapósipkája kétoldalán.

– A Télapót nemütheted meg! Az olyan rossz cselekedet, hogy nincsenek is rá szavak.
– Azt akarodmondani, hogy gonosz – okította ki Dale, s a puha téli napfény megcsillant újfogkoronáin. Ötvenkét éves volt, majdnem kopasz, erős ácsválla még mindigszélesen és szögletesen feszített, noha ott lejjebb, középen már kidudorodott asörhasa.
– Úgy értem, rossz…erkölcsileg… sóher vagy, na! – azzal Lena megint a férfi füléhez tette acsengőt, és megrázta, lelkesen, akár egy vörös ruhás terrier, ami egy visítópatkányból rázza ki az életet.

Dale összerezzent,majd az ötkilós zsákot használva egy klassz alsó ütéssel gyomron vágta Lenát,aki levegő után kapkodva zuhant hátra. Na és a hölgyemények a DudorTudorbanekkor hívták a zsarukat… vagyis, hm, a zsarut.                     

A DudorTudor nőifitneszterem volt a Thrifty-Mart parkolója felett, ekképpen a DudorTudor-tagoka futópadokon és lépcsőző gépeken anélkül figyelhették a helyi piacijövést-menést, hogy azt kellett volna érezniük, kémkednek. Így ami egypillanatra vegytiszta ujjongást és enyhe adrenalinlöketet okozott a hat nőnek,akik figyelemmel kísérték, amint Lena üldözte Dale-t a parkolóban, az hirtelendöbbenetbe fordult, ahogy a gonosz vállalkozó egy zsák jégkockával pocakontrafálta a latin télanyut. A hatból öten csupán elvétették a lépést vagy alevegővételt, ám Georgia Bauman – aki abban a pillanatban nyolc mérföld per órasebességgel gyalogolt, mert jó hat kilót akart leadni még karácsonyig, hogybeleférjen a vörös flitteres koktélruhába, amit a férje vett neki a szexuálisidealizmus egy hirtelen rohamában – hátrafele lerepült a gépről, és zihálótekegolyóként leterítette a színes tornaruhás jógázókat, akik mögöttegyakoroltak.

– Aú! Aseggcsakrám!
– Az agyökércsakra.
– én a seggemnekérzem.
– Láttátok? Dalemajdnem leütötte. Szegényke.
– Nézzük meg, hogyjól van-e!
– Valaki hívjaTheót.

A testedzőkegyszerre nyitották ki mobiljukat, ahogy a West Side Storyban a bandatagokjátszanak a rugóskéssel, miközben vidáman beletáncolnak a halálosbandaháborúba.

– Egyáltalán miértment hozzá annak idejénő
– Ja, az egyseggfej.
– Lena akkoribanivott.
– Georgia, jólvagy, szívem?
– A 911-en el lehetérni Theót?
– Az a disznómindjárt elhajt és otthagyja.
– Segítsünk neki.
– Még maradttizenkét percem a gépen.
– Ebben a városbanrémes a térerő.
– A gyerekek miattnekem gyorstárcsázón van Theo száma. Hívom.
– Nézzétek Georgiátmeg a lányokat. Mintha Twistert játszottak volna.
– Halló, Theó? IttJane. A DudorTudorban vagyok. Igen. Szóval éppen kinéztem az ablakon, és úgyláttam, hogy gond van a Thrifty-Martnál. Hát én nem akarok belekeveredni, de mondjuk,hogy egy bizonyos vállalkozó megütötte az egyik üdvhadsereges télapót egy zsákjéggel. Jó, akkor várlak. – Becsukta a telefont. – Már jön is.                     

Theophilus Crowemobilja nyolc ütemet játszott Bob Dylan „Tangled Up in Blue” című dalábólirritáló elektronikus hangon, ami úgy hangzott, akár egy kórusnyi kínlódó légy,héliumot szívott Bart Simpson, vagy hát, mint Bob Dylan önmaga… na szóval, mirekinyitotta a készüléket, a Thrifty-Mart gyümölcsrészlegén öten is úgy meredtekrá, hogy a borsmustár megfonnyadt a kocsijában. Elmosolyodott, hogy Bocs, kinem állhatom, de mit lehet tenni, majd beleszólt:

– Crowe közrendőr –hogy azért emlékeztessen mindenkit, ő nem csak pöcsöl itt, ő a TÖRVéNY. – AThrifty-Mart parkolójábanő Megyek.

Ejha, ez aztánkényelmes. Az egyik előnye, ha az ember egy ötezres városka helyi törvényőre,hogy sosincs messze a bajtól. Theo leparkolta a kiskocsit a sor végén,elügetett a pénztár mellett, ki az automata ajtón. (Farmeros és flanelesimádkozósáska-szerű férfi volt, százkilencvennyolc centi, kilencven kiló, éscsupán három sebességet ismert: poroszkál, üget és ül.) A parkolóban LenaMarquezt találta kétrét görnyedve, levegő után kapkodva. A nő volt férje, DalePearson éppen beszállt a négykerék-meghajtásos furgonjába.

– Állj csak meg,Dale – szólt oda neki Theo.

Előszörmeggyőződött róla, hogy Lena jól van, majd felnézett a köpcös vállalkozóra, akifél lábbal a kocsi padkáján állt, mint aki már megy is, ahogy a furgonkiszellőzik.

– Mi történt? –kérdezte Theo.
– Ez az elmebetegribanc megütött a csengővel – válaszolta a férfi.
– Nem igaz –lihegte Lena.
– Jelentették, hogymegütötted egy zsák jéggel, Dale. Ez testi sértés.

Dale Pearsonkörülnézett, és észrevette az edzőterem ablakánál tömörülő nőket. Azok egybőlszétszéledtek és elindultak a maguk gépe felé, ahol éppen kínlódtak, amikorkitört a csetepaté.

– Kérdezd meg őket– vont vállat Dale. – Megmondják majd, hogy a fejem felett csengetett. én csakönvédelemből cselekedtem.
– Azt mondta, majdad pénzt, amikor jön vissza, de nem adott – mesélte a már normálisabban lélegzőLena. – Ez szóbeli megegyezés, amit megszegett. és nem ütöttem meg.
– Ennek elment azesze, baszd meg – szögezte le Dale, mintha azt állapítani meg, hogy a víznedves.

Theo egyikről amásikra nézett. Akadt már dolga velük, de öt éve, amikor elváltak, azt hitte,az egésznek vége. (Tizennégy éve vigyázta a törvényt Pine Cove-ban, sok párnaklátta a csúnyábbik oldalát.) A családi ügyekben az első a felek szétválasztása,de ez itt már megtörtént. Nem illett volna állást foglalnia, ám Theo vonzódottaz eszementekhez – maga is feleségül vett egyet –, így arra jutott, inkábbDale-re koncentrál. A fickó amúgy is egy seggfej.

Theo megpaskoltaLena hátát, majd odaügetett Dale furgonjához.

– Csak az idődetpocsékolod, hippi. én végeztem itt – mondta Dale, azzal beült a furgonba, ésbecsapta az ajtót.

Hippi? Hippi? Theoévekkel ezelőtt levágta az akkor lófarokba fogott haját. Már nem viseltszandált. Még a füvezést is abbahagyta. Hogy jön ez a tag ahhoz, hogylehippizze?

Hippi?

– Hé!

Dale indított éssebességbe tette a furgont.

Theo ráállt afelhajtóra, a szélvédőhöz lépett, és a farmerjából kihalászottnegyeddollárossal kopogott rajta.

– Nem mehetsz el,Dale. – Kopp, kopp, kopp. – Ha most elmész, letartóztatási parancsot adok kiellened. – Kopp, kopp, kopp. Theo kiakadt. Igen, ez már harag, tutira az.

Dale üresbekapcsolt, majd rátenyerelt az ablaknyitóra.

– Mi vanő Mitakarsz?
– Lena feljelentéstakar tenni testi sértésért. Talán halálos fegyverrel elkövetett testisértésért. Jól gondold meg, hogy elhagyod-e a tetthelyet.
– Halálos fegyverőEgy zsák jég!

Theo a fejétingatva, mesélőhangon mondta:

– Ötkilós jég. Egyötkilós jégtömböt ejtek a padlóra a tárgyalóteremben az esküdtek előtt. Hallod,Dale? Látod magad előtt az esküdteket összerezzenni, ahogy szétverek egysárgadinnyét a védőügyvéd asztalán egy ötkilós jégtömbbelő Nem halálos fegyverő„Tisztelt esküdtek, ez az ember, ez az elvetemült, ez a paraszt, ez a – haszabad ezt mondanom – ürülékkel teli macskaalom megütött egy védtelen nőt, egynőt, aki csupa szívjóságból a szegényeknek gyűjtött, egy nőt, aki csak…”
– De ez nemjégtömb, ez…

Theo figyelmeztetőnemelte fel az ujját:

– Egy szót setöbbet, Dale, amíg fel nem olvastam a jogaidat. – Theo érezte, hogy elkaptaDale-t, mert a vállalkozó homlokán lüktetni kezdett egy ér, kopasz feje pedigélénk rózsaszínre vált. Hippi, mi? – Lena feljelentést tesz. Ugye, Lena?

A nő közben odajötta furgonhoz.

– Nem – felelte.
– Ribanc! – szaladtki Theo száján önkéntelenül. Már úgy belejött.
– Most te is látod,milyen – mondta neki Dale. – Most te is szeretnél egy zsák jeget, mi, hippi?
– én a törvénytképviselem – jelentette ki Theo, azt kívánva, bárcsak nála lenne a pisztolya.Farzsebéből előhúzta a jelvényét, hogy igazolja magát, de ezzel kicsitelkésett, hiszen majdnem húsz éve ismerte Dale-t.
– Ja, én meg aKaribu Páholy tagja vagyok – mondta Dale büszkébben, mint ahogy a helyzetmegkövetelte volna.
– Elfelejtem azegészet, ha ad egy százast a szegényeknek – mondta Lena.
– Te meghibbantál,asszony.
– Karácsony van,Dale.
– Bekaphatja akarácsony is meg te is.
– Semmi szükségerre a beszédre, Dale – szólt közbe Theo, a békebírói szerepből a békétmegcélozva. – Csak szállj ki szépen.
– Ötven dolcsi ésmehet – alkudozott Lena. – A rászorulóknak.

Theo megpördült ésrámeredt.

– A Thrifty-Martparkolójában nem alkudozhatsz. Már a kezemben volt.
– Pofa be, hippi –mondta Dale, majd Lenára nézett. – Kapsz húszat, a rászorulók meg bekaphatják.Dolgozzanak, mint mások.

Theo biztosravette, hogy van a kocsijában bilincs. Vagy otthon maradt az ágy lábánő

– Nem ez a módja a…
– Negyven! –kiáltotta Lena.
– Jó! – Daleelőhúzott a tárcájából két húszast, összehajtotta és kidobta a furgon ablakán.A pénz Theo Crowe mellkasának ütődött és a földre pottyant. Majd Dalesebességbe kapcsolt és tolatni kezdett.
– Állj meg! –utasította Theo.

Dale egyesbe tetteés elindult. Ahogy a nagy vörös furgon elhaladt Theo Volvo kombija előtt, amelyjó harminc méterrel odébb állt, egy zsák jég repült ki az ablakon és robbantszét a kombi farán. Jégkockákkal lett tele a parkoló, de nagyobb kár nem esett.

– Boldogkarácsonyt, te hibbant ringyó! – kiabált ki Dale, ahogy kifordult az utcára. –és mindenkinek szép álmokat. Hippi!

Lena bedugta apénzt télanyu ruhájába, s megszorította Theo vállát, miközben a furgoneldübörgött.

– Kösz, hogymegmentettél, Theo.
– Szép kis mentés.Fel kéne jelentened.
– Jól vagyok.Különben se érne semmit, remek ügyvédei vannak. Hidd el, én csak tudom. éslegombolt negyven dolcsit!
– Ez a karácsonyihangulat – mosolyodott el akarata ellenére Theo. – Szóval minden rendbenő
– Abszolút. Nemelőször akadt ki rám. – Lena megpaskolta a zsebét. – Legalább ebből valamilett. Visszaindult azőrhelyére, Theo követte.

– Egy hétig mégfeljelentheted, ha akarod.
– Tudod, mi van,Theo? Nem akarok még egy karácsonyt arra pazarolni, hogy az járjon a fejemben,Dale Pearson mennyire az emberiség legalja. Inkább hagyom. Ha szerencsénk van,talán ő lesz az ünnep egyik áldozata. Annyit hallani ilyenekről.
– De szép is lenne.
– Na, ez akarácsonyi hangulat!           

           

Egy másikkarácsonyi történetben Dale Pearsont, a gonosz vállalkozót, az önző nőgyűlölőtés megrögzött zsugorit éjnek idején szellemek látogatnák meg, akik elmúlt,jelen és jövendő üres karácsonyok képét mutatnák neki, s ezáltal ő megtérne,nagylelkű, kedves lenne, és általában jóindulattal viseltetne embertársaiiránt. Ez azonban nem ilyen karácsonyi történet. Itt, nem is olyan sokára,valaki elintézi a rohadt disznót egy ásóval. Errefelé ilyen a karácsonyihangulat. Hohohó!

 

2. fejezet                    

A PusztákKardforgató Démonnője a Honda kombiját kormányozta a Cypress Streeten, éshárom-négyméterenként megállt a turistáknak, akik úgy léptek ki a parkoló autókközül az utcára, mintha itt nem is lenne forgalom. A királyságomat egyborotvapengés lökhárítóért meg szegekkel kirakott dísztárcsáért, amivelátvághatnék a tudatlan parasztok hordáján, gondolta. Majd azt: Hoppá, azthiszem, tényleg rám fér a gyógyszer. Hát fennhangon azt mondta:

– Úgy tesznek,mintha a Cypress Street lenne Disneyland főutcája, mintha itt senki nem vezetnekocsit. Ti nem csinálnátok ilyet, ugye?

Válla feletthátrasandított a két levert tinédzserfiúra, akik a hátsó ülés sarkábankucorogtak. Hevesen rázták a fejüket, és egyikük azt felelte:

– Nem, Miss Michon,mi sose tennénk. Nem bizony.

A nőt eredetilegMolly Michonnak hívták, de évekkel ezelőtt másodrangú filmek királynőjeként ővolt Kendra, Puszták Kardforgató Démonnője. Itt-ott őszülő szőke haját hatalmassörényben viselte, testét pedig egy fitneszmodell is megirigyelhette volna.Elmehetett harmincnak, de ötvennek is, attól függően, milyen napszak volt,milyen ruhát viselt, és mennyire hatottak a gyógyszerek. A rajongók korainegyvenesnek tippelték.

Rajongók. A kéttinédzser a hátsó ülésen rajongó volt. Elkövették azt a hibát, hogy karácsonyalkalmából Pine Cove-ba jöjjenek megkeresni híres kultuszfilmes sztárjukat,Molly Michont, dedikáltatni a Kardforgató Démonnő VI: A barbár bika bosszújacímű, frissen megjelent DVD-t a soha nem látott extra jelenetekkel, melyekbenMolly melle kibuggyan a bronz melltartóból. Molly kiszúrta őket, ahogy a faházakörül őgyelegtek, amit a férjével, Thero Crowe-val osztott meg. Kiosont a hátsóajtón, és hátba támadta őket a locsolócsővel, jól lefröcskölte, majd addigkergette mindkettőt a fenyőerdőben, míg a cső teljesen letekeredett a dobról,akkor ledöntötte a magasabbat, és megfenyegette, hogy elroppantja a nyakát, haa társa nem áll meg.

Aztán rájött, hogytalán rossz reklám lehet ez az egész, hát meghívta a rajongóit, segítsenek nekikiválasztani a karácsonyfát a Santa Rosa kápolna Magányosok KarácsonyiPartijára. (Újabban nem kevés apróbb tévedést elkövetett, mivel egy hete nemvette be a gyógyszereit, hogy össze tudja szedni a pénzt Theo karácsonyiajándékára.)

– Honnét jöttetek,srácok? – érdeklődött derűsen.
– Ne bántson minket– vinnyogta Bert, a magasabb és vékonyabb. (Molly nevezte el őket magábanBertnek és Ern ie-nek, nem mert hasonlítottak a muppet-figurákra, hanem mert nagyjábólolyan volt az alakjuk. Csak persze nem egy nagy kéz mozgatta őket a seggükönkeresztül.)
– Dehogy bántalak.Örülök, hogy velem jöttök. A karácsonyfaárusok kicsit tartanak tőlem, mert páréve egyik munkatársukat megetettem egy tengeri szörnnyel, úgyhogy lehettek aszociális ütközőim.

A francba, nemkellett volna megemlíteni a tengeri szörnyet. Oly sok évet töltött elfeledveaközött, hogy kiebrudalták a filmvilágból és hogy a filmjei kultuszt teremtveújraéledtek, hogy teljesen kiesett abból, miként kell az emberekkel bánni. ésott volt az a tizenöt éves elszakadás a valóságtól, amikor nemes egyszerűséggelPine Cove flúgos spinkójaként ismerték. Ám aztán találkozott Theóval,rendszeresen szedte az antipszichotikus gyógyszereket, és minden sokkal jobb lett.

Befordult a PineCove Vasáru és Ajándékbolt parkolójába, ahol vagy fél hektárt elkerítettek akarácsonyfáknak. A kocsiját meglátva három középkorú, kötényes férfi rögtönbesasszézott a boltba, elfordította az összes zárat, és a NYITVA táblát a ZÁRVAfelére fordította.

Molly számítotterre, de meg akarta lepni Theót, bebizonyítani, hogy képes megvenni a nagykarácsonyfát a partira. Most pedig a Black & Decker szűkagyú tányérnyalóimeg akarják akadályozni a tervét a tökéletes karácsonyra. Nagy levegőt vett éskifújva megpróbált nyugodt helyre jutni, ahogy a jógatanára tanította.

Végül is egyfenyőerdő közepén lakik, nem? Ott vághat fát maga is.

– Visszamegyünk aházhoz, srácok. Van egy fejszém, ami megfelel a célra.
– Neeeeeeeeee! –visított Ernie, azzal átnyúlt ernyedt barátja fölött, kinyitotta a Hondaajtaját, és mindkettőjüket kilökte a mozgó kocsiból egyenesen egy műanyagrénszarvasra.
– Hát, akkorlegyetek jók – mondta Molly. – én megnézem, ki tudok-e vágni egy fát azudvarban.

Azzal megfordult aparkolóban és hazaindult.           

           

A verejtékben úszóLena Marquez úgy csusszant ki a télapójelmezből, akár a kisgyík egy szőrös,vörös tojásból. Mielőtt véget ért a műszakja a piac előtt, a hőmérsékletfelment harminc fok fölé; biztos volt benne, hogy legalább két kilót leizzadottebben a ruhában. Bugyiban és melltartóban ment be a fürdőbe, és ráállt amérlegre, hogy kiélvezze a meglepi fogyást. A korong pörgött, majdmegállapodott a megszokott számon. A magasságához képest tökéletes súly, akorához képest meg pláne, de a fenébe, verekedett az exével, megütötték egyzsák jéggel, nyolc órán keresztül csengetett jókedvért a kevésbészerencséseknek és tűrte a ruha vidám melegét, valamit csak megérdemel, nem?

Levette amelltartót meg a bugyit, és megint rálépett a mérlegre. Semmi különbség. Azistenit! Leült, pisilt, törölt, visszaállt. Talán pár deka. Aha, tűrte félre aszakállat, hogy le tudja olvasni a mérleget, ez lehet a gond. Lehúzta a fehérszakállat meg a sapkát, átdobta őket a szomszédos hálóba, és várta, hogy megállapodjona mérleg.

Ó igen. Két kiló.Örömében kivitelezett egy karate rúgást, majd belépett a zuhany alá.Elfintorodott, ahogy szappanozás közben hozzáért a fájós helyhez a hasán. Abordáin pár bíbor folt jelezte a jégzsák nyomát. Fájt már ennél jobban is,amikor túl sok felülést csinált a teremben, de ez a fájdalom most a szívénhatolt át. Talán a magányosan töltött karácsony gondolata tette. Válása óta ezlesz az első. Húga, akivel az előzőeket töltötte, a férjével és gyerekeivelEurópába utazott. Dale, a kretén meg mindenféle ünnepi tevékenységbe vonta be,amikből most kirekedt. A családja Chicagóban élt, a férfiakkal pedig Dale ótanem volt szerencséje, túl sok harag és bizalmatlanság maradt benne. (Nemcsakkretén volt, meg is csalta.) Férjezett vagy kvázi állandó baráttal rendelkezőbarátnői azt mondták neki, egy ideig legyen is szingli, ismerje meg önmagát.Ami persze baromság. Ő ismerte magát, szerette magát, mosta magát, öltöztettemagát, ajándékot vett magának, randira hívta magát, és időről időre mégszeretkezett is magával, ami mindig jobban végződött, mint Dale-lel.

– Á, az az „ismerdmeg magad” baromság egy rakás denevérszar – vélte barátnője, Molly Michon. –Nekem elhiheted, én vagyok a denevérszar koronázatlan királynője. Amikorutoljára megismertem magam, kiderült, hogy egy egész rakás spinkó van bennem.Úgy éreztem magam, mint az elvonón. Bár meg kell mondanom, mindnek klasszcsöcse volt. Szóval felejtsd el. Menj és legyél másokkal. Az most jobb neked.„Ismerd meg magad.” Mire jó az? Mi van, ha megismered magad, és kiderül, hogyhárpia vagy? én kedvellek, de hát az én ítéletemben nem bízhatsz. Csináljvalamit másokért.

Igaza volt. Mollytalán, hm, excentrikus, de időnként mond értelmes dolgokat. Így hát Lenajelentkezett az Ãœdvhadseregnél, adományokat gyűjtött, konzervet és fagyasztottpulykát szedett össze a Pine Cove Anonim Szomszédok ételosztásra, és holnapeste, amint besötétedik, elmegy élő karácsonyfákért, és olyanok udvarába tesziki őket, akik valószínűleg nem engedhetik meg maguknak. Ez majd eltereli agondolatait. Ha meg nem, a szentestét a Santa Rosa kápolna MagányosokKarácsonyi Partiján tölti. Istenem, tessék. A karácsony csak közeleg, és ő mármost karácsonyi hangulatban van: magányos…           

           

Mavis Sand, a BőgőCsiga bár tulajdonosnőjének fülében a magányos szó úgy csilingelt, akár apénztárgép. Itt a karácsonyi szünet, Pine Cove megtelik a kisvárosi bájt keresőturistákkal, a Bőgő Csiga pedig megtelik magányos, jogfosztott mimózákkal, akikvigaszra vágynak, és Mavis boldogan felszolgálja nekik a sajátszabadalmaztatott (és méregdrága) karácsonyi koktélja formájában: a LassúKellemes Dugás Télapó Szánjának Hátulján, amiben van…

– Kapd be, ha tudniakarod, mi van benne – mondogatta Mavis. – Azóta vagyok csapos, hogy a faterodlehúzta a vécén azt a kotont, ami az egyetlen reményed volt arra, hogy legyenagyad, úgyhogy kuss legyen, és rendeld be azt a rohadt italt.

Mavis mindigkarácsonyi hangulatban volt, kislábujjától egészen a karácsonyfa fülbevalóig,amit egész évben hordott, hogy „új kocsi szaga” legyen. A bár azon pontjafölött, ahol rendelni lehetett, egy csokor fagyöngy lógott, és ebben az ünnepiidőszakban az a gyanútlan részeg, aki túlságosan áthajolt a pulton, hogy úgyüvöltse rendelését Mavis tetszőleges hallókészülékébe, megtapasztalta, hogy arebegő, szempillafestéktől kemény álpillák fekete nejlonfüggönye mögött, aszőrös anyajegy meg a Vörös Csábítás rúzs spachtlival felkent foltjai mögött, afele dohány-fele levegő lehelet és a csattogó műfogak mögött Mavis még csodákraképes a nyelvével. Egy tag, aki levegő után kapkodva tántorgott kifelé,állította, hogy Mavis a nyelvével a torkán fe lnyúlva elkapta a nyúltagyát éstestéből kiszállva látta saját magát, ahogy fuldoklik a Halál kamrájában – amitMavis bóknak tekintett.

Nagyjából akkor,amikor Dale és Lena a parkolóban kergetőztek, a pult mögötti kakasülőngubbasztó Mavis felnézett, és élete leggyönyörűbb férfiját látta bejönni a BőgőCsiga duplaajtaján. A sivatag virágba borult, az éveken át poros folyómederbenharsogva áradt a víz. Szíve kihagyott egyet, mire a mellkasába ültetettdefibrillátor adott neki egy kis lökést, amitől felvillanyozódva ésszolgálatkészen lecsusszant a székről. Ha ez a férfi Wallbanger-koktélt kér, őúgy elélvez (ezt tudta, érezte, akarta), hogy még a teniszcipője eleje isfelkunkorodik. Mavis menthetetlen romantikus volt.

– Segíthetek? –rebegtette meg a szempilláit, amitől úgy nézett ki, mintha szélhűdésesfarkaspókok ránganának szemüvege mögött.

A bárnál ülő féltucat nappali törzsvendég az irányába fordult, hogy megkeresse ennek a nyájasudvariasságnak a forrását. Az kizárt, hogy Mavis legyen, aki általábanutálattal és nikotinnal teli szájjal szólt csak hozzájuk.

– Egy gyereketkeresek – mondta az idegen. Hosszú szőke haja szétterült fekete viharkabátjánakszéles gallérján. A szeme ibolyaszínben izzott, vonásai egyszerre voltakmarkánsak és finomak, jól kivehetőek, ám a kor vagy tapasztalat árkai nélkül.

Mavis kicsitigazított a hallószüléken a jobb fülében, és oldalra biccentette a fejét, minta kutya, ami műanyag disznókarajba harapott. Biz’ a vágy oszlopai összeomolnaka hülyeség súlya alatt.

– Egy gyereketkeres?
– Igen – bólintottaz idegen.
– Egy bárbanő Hétfődélutánő Gyereket?!
– Igen.
– Egy bizonyosgyereket, vagy bármilyen megteszi?
– Felismerem, hameglátom – válaszolt az idegen.
– Maga perverzdisznó – szólalt meg az egyik törzsvendég, és Mavis most az egyszerrábiccentett, még nyakcsigolyája is megreccsent a foglalatában.
– Tűnjön el abáromból – mondta. Hosszú, lakkozott köröm mutatta az utat az ajtóig. – Húzzonel. Talán azt hiszi, ez Bangkok, vagy mi?
– Közeleg aSzületés ünnepe, vagy talán tévedek? – nézte az ujjat az idegen.
– Nem, szombatonlesz karácsony – morogta Mavis. – De mi köze ennek bármihez?
– Akkor még szombatelőtt kell nekem egy gyerek – jelentette ki az idegen. Mavis elővette apult alól a miniatűr baseballütőjét. Az, hogy a fickó csinos, még nem jelenti,hogy nem javít rajta, ha hókon nyomja. Férfiak: egy kacsintás, egy borzongás,egy nyirkos kilövellés, és mire a nő feleszmél, már ideje daganatot növeszteniés fogat hullatni. Mavis pragmatikus romantikus volt: a szerelem fáj, már hahelyesen kivitelezik.

– Csapd le, Mavis –bíztatta az egyik törzs.
– Csak egy szatírvisel kabátot harmincfokos hőségben – így egy másik. – Lékeld meg a fejit. A poolasztalnáltéteket tettek.

Mavis az állánágaskodó magányos szőrszálat pödörve méregette szemüvege fölött az idegent.

– Jobban tenné, hamáshol keresgélne.
– Milyen nap vanő –érdeklődött az idegen.
– Hétfő.
– Akkor kérek egydiétás kólát.
– és a gyerek? –kérdezte Mavis, a baseballütővel ritmikusan csapkodva a tenyerét (ami pokolianfájt, de ő aztán nem mutatja ki ezek előtt, nem ám).
– Van időmszombatig – felelte a gyönyörű perverz. – Most egy diétás kólát. Meg egySnickerst. Legyen szíves.
– Ennyi – mondtaMavis. – Maga halott ember.
– De hát mondtam,hogy legyen szíves – védekezett Szőkice, némileg félreértve a helyzetet.

Mavis fel semcsapta a felhajtható pultbejárót, csak átbukott alatta és rohamozott. Ebben apillanatban csengő csendült és fénycsík tűzött be a bárba, jelezve, hogy valakiérkezett. Amikor Mavis felegyenesedett, jobb lábára nehezedve, hogy az idegengolyóit másik, távoli országba küldje, az már nem volt sehol.

– Gond van, Mavis?– kérdezte Theophilus Crowe. A rendőr pont ott állt, ahol az előbb még azidegen.
– Hová a francbatűnt? – nézett Theo mögé Mavis, majd a törzsvendégekre. – Hová lett?

A vendégekegyöntetűen vállat vontak.

– Kicsoda? –kérdezte Theo.
– Egy szőke tagfekete viharkabátban – felelte Mavis. – Találkoznod kellett vele bejövet.
– ViharkabátbanőHarminc fok van odakint. Feltűnt volna egy kabátos alak.
– Egy szatír volt!– rikkantotta valaki hátul.

Theo ránézettMavisre.

– Mutogatta magát?

Mavis majdnem félméterrel alacsonyabb volt nála, hátra kellett lépnie, hogy Theo szemébenézhessen.

– Dehogy. Különbenis bírom azokat, akik hisznek az őszinte reklámban. Azt mondta, egy gyereketkeres.
– Ezt mondta?Bejött és azt mondta, egy gyereket keres?
– Úgy ám. éppen megakarta tanítani…
– Biztos, hogy nema saját gyerekét vesztette elő Megesik, hogy a karácsonyi tülekedésben azutcán…
– Nem, nem egybizonyos gyereket keresett, csak egy gyereket.
– Talán nagytestvérakart lenni, titkos télapó, jót tenni karácsony alkalmából – fejezte ki hitétaz ember jóságában Theo, amit ugyan bizonyítékokkal nem tudott alátámasztani.
– Az istenit, Theo,te balfasz, nem kell ahhoz feszítővassal lefejteni a papot a ministránsfiúról,hogy lásd, nem a miatyánkot magyarázza neki. A fickó szatír volt.
– Akkor meg kénekeresnem.
– Ja, akkor meg. Theo az ajtó feléindult, majd visszafordult.

– Nem vagyokbalfasz, Mavis. Ne beszélj így velem.
– Sajnálom, Theo –eresztette le a baseballütőt Mavis, így jelezvén őszinte megbánását. – Miértjöttél amúgy?
– Elfelejtettem –felelte Theo, és felhúzott szemöldökkel cukkolta.

Maviselvigyorodott. Theo jó srác, kicsit link, de jó:

– Tényleg?
– Csak a karácsonyparti miatt jöttem. Barbecue-t akartál, ugye?
– Azt terveztem.
– Most mondták arádióban, hogy valószínűleg esni fog. Talán kéne egy tartalék terv.
– Még több pia?
– Olyasmiregondoltam, amihez nem kell a szabadban sütögetni.
– Mint a még többpia?

Theo a fejét rázvaelindult.

– Hívj engem vagyMollyt, ha segítség kell.
– Ne m fog esni –szögezte le Mavis. – Decemberben sose esik.

Theo azonban már azutcán járt, a viharkabátos idegent kereste.

– Pedig eshet –vélte az egyik törzs. – A tudósok szerint idén megint jöhet egy El Niño.
– Ja, de csak akkormondják biztosra, amikor már a fél államot elvitte – legyintett Mavis. – Atudósok bekaphassák.

Csakhogy El Niñovalóban közelgett.

El Niño. A Gyermek.


]]>