Francia vagyok, csak ez kellett,
Párizs szült (Ponthoise mellett);
Rőf kötél súgja majd fejemnek,
Hogy mi a súlya a fenekemnek. (Villon & Illyés Gyula)

Franciának lenni jó.

Franciának lenni tényleg nagyon jó.

Ott van ugye a franciázás, a francia kártya, a francia box (savate), a francia sajtok és a francia borok, a francia riviéra, a francia divat és a franciakulcs.

Szeretnék francia lenni, annál is inkább mivel a külvárosokban most szaporán nyomkodják a NPVG-t – azaz a Nagy Piros Világmegsemmisítő Gombot. Mivel nincs autóm ezért szivesen gyujtogatnám a másét – csak hogy kifejezzem a kormányzat, a francia állam, és az autótulajdonos iránt érzett ellenszenvemet. Most jó franciának lenni, mert nem kell magukban tartani a frusztráltságukat és a dühüket: egyszerűen meg kell verni valakit, meg kell dobálni kővel, borosüveggel avagy franciakulccsal, rágyújtani az autót, és kész. El van minden intézve.

Szeretem amikor az ember a leginteligensebb földi életformaként viselkedik, de tényleg. Ilyenkor megnő bennem a bizalom a jövő iránt.

Azt hiszem ennek a civilizációnak egyetlen esélye van a túlélésre: az én kezembe kell tenni a világ feletti hatalmat. Majd tollas kalapban járok, a puskát is a nyakamba akasztom és minden reggel megrugdalom azt a büdös baktert.

Ha én lennek Európa pearl-je (Mysterious Universe szleng, a Novus Ordo Seclorum korszakának kontinentális diktátora), már a lázongások első napján tűzparancsot adtam volna. Akinél a rendfenntartók tűzszerszámot vagy fáklyát látnak – és az illető nem lámpagyújtogató egy francia retro-sétálóutcában – azonnal, ott helyben és végérvényesen fejbelövik. Aki nem tudja igazolni, hogy miért visz a hóna alatt egy többezer frankos-eurós plazmatévét éjjel kettőkor, azt szintén agyonlövetném.

Az első sortűz után már csak azok lázonganának, akiknek tényleg van valami bajuk a rendszerrel, ezekkel már le lehetne ülni értelmesen megvitatni a dolgokat. 

Franciának lenni jó. 
]]>