A könyv, a Csodaidők három ember életének és útkeresésénektörténete jó és rossz időben, szeretetben és gyűlöletben, háborúban és békében.Három olyan emberé, akik „csak” élni szeretnének, de a körülmények összjátékakulcspozíciókba állítja őket.
1886}
A Csodaidők világa különös, futurisztikus, gazdagfantáziával megalkotott világ. Sem rosszabb, sem jobb, mint a miénk, csak éppenmás. Mi még ugyan nem utazunk naprendszerek között, nem lépdelünk narancsszíngyepen, nem ismerjük a háromdimenziós sakkot vagy a holokapcsolat döbbeneteslehetőségeit, de jól értjük az árvaházban növekvő Judy vágyait, a zsarnoki apaellen lázadó Yaan indulatát, s Giin, a tekintélyes közösségi és szellemi vezetővívódásait. és ismerősök a családi erőterek is, ismerős a hagyományőrzésfészekmelege, a fiatalok forrófejűsége, a nagypolitika boszorkánykonyhája –vagy éppen a terrorizmus. A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világéis. észrevétlenül ragad magával sodróerejű cselekményével, fantasztikuslüktetésével.
Kiadó: Animus
Ãra: 2980 Ft-
Honlap: http://www.csodaidok.hu
Részlet Az ogfák vöröse című első kötetből:
A következő napon elkerült mindenkit, és nem volt hajlandóegy szót sem beszélni arról, ami a haldokló szobájában történt, pedig látta,hogy rokonait erősen izgatta az eset. Szerencsére a virrasztási szertartáslehetőséget adott arra, hogy kibújjon a beszélgetések alól.
A temetés utáni napon azonban, amikor összeült a családitanács, nem volt több kibúvó. Ráadásul Yaan magatartása már az előző napokonmutatta, hogy amint végre lehetősége lesz rá, öccse támadni fog.
Nem is kellett csalódnia.
A családi tanács, szokás szerint, a könyvtárban gyűlt összea zöld, aranymintás terítővel letakart olvasóasztal körül. A tanácsnak mindenfelnőtt tagja volt, ám a legtöbbet a családfői és az elsőszülötti vonal nyomotta latba, majd a házas családtagok következtek a rangsorban. Aki nem volt házas,részt vehetett ugyan a megbeszéléseken, és véleményét is meghallgatták, azérdemi döntésbe azonban, hacsak nem volt az ügyben személyesen is érintett, nemvonták be.
Giin helye ez utóbbi családtagok között volt, de ez sosembántotta. Tobbelt és Erton közé ült az asztal végén, velük beszélgetett, amíg atanácskozás el nem kezdődött. Yaan a családi címerrel díszes köntössel avállán, színpadias mozdulattal vonult be, és állt meg a családfő széke mögött.Nem ült le, hanem pillantását végighordozta a családon. Kezét a szék támlájáratette, majd végigfuttatta rajta, mielőtt megszólalt.
– Dédapám végakarata szerint ez a szék engem illet.Hallottam azonban, hogy a haldokló tagadhatatlanul furcsa viselkedése utánsokan kételkednek abban, hogy valóban én vagyok-e a család feje. – Hangsúlyaprovokatív volt, és tekintetét célzatosan Giinre emelte, aki kérdően nézettvissza rá.
– Yaan, senki sem vitatja el a helyet tőled – hallotta megGiin anyja megnyugtató szavait, de testvérét a békítő hangnem csak még inkábbfelingerelte.
– Nem? Miért hallottam akkor emlegetni többektől is, hogyvalaki más mondta el az eltávozott családfő fölött az utolsó áldást?
Giin még mindig nem reagált, és most nagyanyjuk, Sinnaszólalt meg csendesen.
– Nem azért beszélt róla a család, mert bárki is el akarnávitatni tőled a jogot, amely apám szerint téged illet meg. Csupán furcsánaktaláltuk…
– Persze, hogy furcsa! – csattant fel Yaan.
– Nincs jogod anyáddal és nagyanyáddal ilyen hangon beszélni– szólalt meg Tobbelt, és a családból többen egyetértően morogtak.
– Ti itt mindnyájan azt szeretnétek, ha Giin ülne ebbe aszékbe! – Yaan hangja még magasabbra emelkedett a dühtől.
– Erről szó sincs – Rengi állt most föl, s Giin csodálkozvanézett rá. Még sosem látta nagyapját ilyen komolynak. – Giin lemondott arról aszékről már több mint negyed százada. Mi elfogadtuk a lemondását, te léptél ahelyébe.
– De Yaan dédapa… – vágott szavába Yaan, Rengi azonban nemhagyta, hogy befejezze a mondatot.
– Egy öreg, haldokló ember utolsó kívánsága volt az, hogymaga döntse el, kit akar életének legnehezebb pillanatában a legközelebb tudnimagához. Mindannyian tudtuk, hogy apósom szerette és tisztelte a testvéredet.
– De nem ő a következő családfő! Nincs joga, nem volt jogaahhoz, hogy az én helyemen ülve mondja el az áldást!
„Ha tudnád, mennyi mindenhez lenne jogom” – gondolta magábanGiin, de továbbra sem szólt. Nem akarta még jobban elmérgesíteni a helyzetet.Tudta, ha testvére kidühöngi magát, könnyebb lesz utána a családnak, amelyet őnéhány óra múlva úgy is maga mögött hagy. Hosszabb tartózkodásra majd négyhónap múlva jön. Most azonban nem teheti meg, hogy feszültséget hagy maga után,még ha ezt büszkesége nehezen is viseli.
– Azt hiszem, megvolt hozzá a joga, mint minden mazdrának –szólalt fel mellette Tobbelt, Giin előző gondolatait öntve szavakba.
– Minden mazdrának! – kiáltotta gúnyosan Yaan. – Miért nemmondtad rögtön így: „mint minden fegyelmi büntetés alatt lévő mazdrának”?
A családból többen meglepetten kaptak levegő után, és mindenszem Giinre szegeződött. Giin érezte, hogy hidegvére elhagyja. Ez nagyongusztustalan és aljas húzás volt Yaan részéről, és a családfőség szempontjábólteljesen lényegtelen. Nem tartozott rájuk: az ő munkája és élete volt, amelyhezcsaládjának, bármennyire szerette is őket, nem volt semmi köze.
Összeszorított ökleit az asztalra helyezve nagyon lassanfelemelkedett ültéből.
– Nem vagyok büntetés alatt. S az ügy, amelyre utalsz,annyira lényegtelen, hogy a kiszabható büntetés is csak annyi, hogy személyilapomon a következő tíz éves minősítésem lehet, hogy nem „kitűnő” lesz, csupán„nagyon jó.”
Néhányan felkuncogtak, de Yaan arca csak még feszültebbkifejezést öltött.
– Az ügy, amelynek fő szószólójává váltál, szégyent hoz acsaládunkra, s aláássa egész közösségünk életét!
Yaan mindig is értett hozzá, hogyan dühítse fel Giint, akiazonban még mindig tudott uralkodni magán.
– Nincs semmilyen ügy, Yaan. Párbeszédet indítottam el egytémában, amelynek megtárgyalása nem tartozik e családi tanács keretei közé!
– Nem? A Raas nevet viseled, testvér, így bármit csinálsz,ezt a családot éri szégyen vagy dicsőség!
Giin azonnal visszavágott.
– Mindenki tudja, hogy csupán a nevem Raas, de nem élek itt,lemondtam arról, hogy e család tagja legyek. Független ember vagyok, nemtartozom számadással felétek, és még egyszer mondom: nem tartozik ide, amitteszek. Hagyd ennek eldöntését a Vezető Testületre!
– Csak azt akarom, hogy a család tisztán lássa, kitszeretnének titokban családfőnek tudni! Hogy kicsoda-micsoda a nagy Giin Raas!
Giin mély levegőt vett, és egy pilla
natra lehunyta a szemét.
– Te is tudod, hogy nem leszek soha ennek a családnak afeje. Lemondtam erről a jogomról, nincs értelme azon vitatkozni, „mi lenne,ha”. Nincs „ha”. Ma még itt vagyok, de holnap már nem leszek. Te vagy acsaládfő, dédapa téged szánt annak. Engem csak megkért, hogy hivatalomnál fogvaadjam rá az utolsó áldást…
– Hivatalodnál fogva? Az a párbeszéd egész máshogy hangzott!„A nagyobb áldja meg a kisebbet, fiam.” Meg a többi. Miről volt szó kettőtökközött, mielőtt minket is behívatott volna?
– Az, Yaan, nem tartozik rád – felelte Giin fagyosan. – ésjavaslom, hogy zárjuk le végre ezt a témát.
– Szeretnéd, ugye? De azért én mégiscsak megkérdezném, ittés most, szemtől-szembe, ne mondja a család, hogy mögötted áskálódom, mégishogyan gondolod azt, hogy a Kavennek vissza kellene fogadnia azokat aszedett-vetett kiszakadtakat, akik örökségüket sárba tiporva és arcunkbaröhögve elhagytak minket? – Yaan lassan végighordozta tekintetét amegrökönyödött arcokon. – Mert ez a nagy Giin Raas vitája a Vezető Testülettel!A dicső ötlet, hogy fogadjuk vissza azokat, akik annak idején megaláztak,megloptak minket, és a hátukat fordították felénk!
Giin tudta, hogy testvérének célja egyedül az ő lejáratása,mégsem tudott nyugodt maradni. A szavak fájdalmasan hazugok voltak, kiforgatásamindannak, amiért az utóbbi hónapokban annyit fáradozott.
– A vitám a Vezető Testülettel nem ez, hanem egyudvariassági hiba, amelyért nyilvánosan elnézést is kértem attól, aki ellenelkövettem. Ami pedig a kiszakadtakat illeti…
– Shonda miatt csinálod, ugye? Mindig is odavoltatokegymásért, s most megkeresett a sheymon, hogy vissza szeretne csúszni-mászni acsaládjába, amelyet úgy hagyott ott, mint…
– Elég! – kiáltott Giin, és arca fehér lett a dühtől. – Azta nevet nem akarom sem én, sem senki más a családból hallani többé! Nemtalálkoztam vele, és soha nem is állt szándékomban!
Shonda volt az ő családjuk kiszakadtja, akit botrányostávozása után töröltek a családfáról, és nevét nem ejtették ki többé. Giinmindig keserűen gondolt rá. A lány becsapta, majd kigúnyolta őket, aztánodébbállt a lopott pénzzel.
– Hát akkor rá gondolj, amikor más családokat akarsz arrakényszeríteni, hogy legyenek megbocsátók és türelmesek! – csattant fel Yaanhangja kioktatóan, végső csapást mérve Giin önuralmára.
Giin felpattant, hátralökte székét, és kilépett az asztalmögül.
– Ennek a családnak lehetsz te a feje, Yaan. De nekem te nemparancsolsz – mondta indulattól rekedt hangon.
Giin dühe mindenkiben benne rekesztette a szót. Giin kimértléptekkel az ajtóhoz vonult, köntöse vitorlaként csattogott utána. Az ajtóbanmég egyszer megfordult, búcsúzásként meghajolt, majd távozott.
Minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy ne vágja be azajtót maga után.
Miközben lakrészéhez sietett, taxit hívott. Pakolnia nemkellett, két csomagja készen várta az indulást. Megragadta őket, és kifeléindult.
A bejárati csarnokban meghallotta, hogy sietős lépésekdobognak utána. Dühösen fordult hátra, de nem egy felnőtt volt az, hanem Yaan,öccsének fia, akivel ittlétének rövid órái alatt még nem is találkozott.
Giin nem igazán szerette a fiút, kevés személyes benyomásaalapján beképzelt piperkőcnek tartotta, bár igyekezett barátságos lenni vele:elég baj volt a kölyöknek, hogy Yaan az apja. Most azonban nem érezte magátképesnek arra, hogy indulatain uralkodjék, és a holobeszélgetésekből ismertmagas, affektáló hangot hallgassa valami teljesen buta témáról, mint azöltözete, a haja vagy leendő házastársa.
– An Giin… – kezdte a fiú bizonytalanul. Nagybátyjának aviselkedése megzavarta, s hirtelen nem tudta, hogyan folytassa.
Giin a zavart a szokásos affektálásként értelmezte, mivelérzékelni semmit sem tudott saját tomboló érzelmeitől.
– Nem érek rá, kölyök. Nyávogj anyádnak, ha valamit akarsz,én úgysem tudom meggyőzni apádat arról, hogy vegyen új talárokat vagy hagyjamegnöveszteni a hajadat.
A fiú úgy lépett hátrébb, mint akit arcul csaptak.
– én nem… – kezdte újból, de Giin félbeszakította, amikormeghallotta a ház előtt leszálló taxi zúgását.
– Sajnálom. Erre most nincs időm – mondta, majd sarkonfordult, és úgy menekült ki a házból, mint akit űznek.