„…Ãœgök fia Ãlmos ekkor megoldá köntösét, előlépett Kercse, és a vágást megejté.Keresztet rajzolt a főpapnak szívére, megszúrta középen, hogy vére megeredjen.
Sete táltos tartja a csobolyát alája, Kemecse jöve aztán, s Nemere meg Karája.
Hat nap, hat éjt folyt a vér Ãlmosból, hetedik est vala, hogy lassan elapadott.
Lefektették akkor, háttal a földnek, daloltak s dobokat vertek egész éjt fölibe.
Feltámadott akkor Ãlmos a reggelre, és utódjául fiát, Ãrpádot jelölte…”
A táltos hangja a csillagok közé szárnyalt. Tiszta volt, mint a Turul nemzetség vérvonala, és erős, mint egykor a nemzetség karja. Turulfia Ãrpád azonban nem volt jó kedvében, és vezéri csákányát dühösen vágta a földhöz. Bogot talált az avarban, a csákány tompa pendüléssel fordult ki a földből. A tűz körül mindenki elhallgatott, maga a táltos is döbbenten nézett Ãrpádra.
– Dengizék, Dengizék, legalább te ne hamisítsd a történelmet! Lesz azzal még bajuk utódinknak, több mint elég! – csattant fel Turulfia Ãrpád, és ujját a térdszakálú, loncsos hajú varázslóra szegezte. – Mert bizony, regélhettek csudákról, fehér ököráldozatról, vérszerződésről, meg amiről csak akartok, de akik körülüljük a vezérek tüzét, tudjuk, hogy nem így esett!
– Táltos, melyik törzsből, melyik nemzetségből származol? – kérdezte aztán, még mindig ideges remegéssel a hangjában. A táltos főhajtva válaszolt:
– A Kürtgyarmat tüzénél a helyem, uram.
– Akkor már mindent értek! – Ãrpád a lángok közé köpött, hogy elűzze a rossz szellemeket, majd otthagyta őket. A többiek tisztelettel hódoltak a távozó vezérnek, de Ãrpád még visszaszólt a sátra elől: – A nemes kürti nemzetség szerfelett könnyedén módosít a megtörténteken. Nem kellene, de mi, magyariak jobb szeretünk büszkeséggel a valótlanra emlékezni, mint tanulni a keserű valóságból!
Hófehér sátra magányában Ãrpád még jó ideig szidta a magyarokat, az Öregistent, de legfőképpen az apjához, Ãœgök fia Ãlmos vezérhez beszélt.
– Apám, te már odafent vagy, a Nap oldalán, kinek aranyos ragyogása elvakítja a beletekintőt. Kisebb gondod is nagyobb annál, hogy velünk, a maradék magyarjaival törődj, de kérlek, ne gondolj rosszat rólunk. Kevesen maradtunk, mióta nem vagy közöttünk.
Amint lehunytad villámszóró szemedet, ezek rögtön egymásnak estek. Még el sem ült halotti máglyád fehér füstje, mást sem hallottam a pusztákon, csak hogy ki lépjen a helyedbe. A tizennégy magyar törzs és a fekete magyarok minden vezére saját jelöltet állított! A választótisztáson nagyobb tömeg mozgott, mint az úzok elleni legutolsó hadjáratunkban, mire odaértem, egy kardot nem lehetett a földbe szúrni.
Ott volt Ogüz Abamadé, akinek a képénél csak a lelke sötétebb. Nem is értem, hogy miért akart magyari fővezér lenni, amikor csak kabarul beszél. Aztán a Sólyom törzs jelöltje, aki a rohamozó besenyőket nem volt hajlandó oldalba támadni, hanem a folyóparton hepciáskodott, és a hídkorlátnak támaszkodva azt szajkózta, hogy az alkotmány védelme a legfontosabb.
Esküszöm neked, apám, hogy a Bagos meg a Sete táltosok munkáltak ellenem, képesek voltak végigjárni az összes nagycsaládot, hogy szimpátiaszavazással döntsék el, kit akarnak fővezérnek! Azt hittem keresztbevágom az arcom, amikor megláttam a gallyakat, amelyeket a választótisztásra hordtak. Annyi volt belőlük, mint szálfa a Pilisben, szép sorban ott sorakoztak rajtuk a rovások. A Nyár törzs arcátlanságára meg sem tudtam szólalni, összesen nem vagyunk annyian, mint ahányan állítólag alárótták a szavazógallyakat. Amikor beletúrtam a kupacba, az egyiken megpillantottam Ãkos fia Ernye kézjegyét, pedig neki mindkét keze ottmaradt az avarok elleni csatában.
El vagyok keseredve apám!
Amikor szóvá tettem az alárovás dolgot, a képembe vágták, hogy a frank hadjáratban szerzett páncélt, pajzsot és a pénzes ládát nem adtam be a közös törzsi kasszába. és pont Bőcs fia Bakos mondta ezt, akiről tudom, hogy az egyik portyán elfoglalta morvaföld legnagyobb szőlőbirtokát, majd szépen átengedte a rokonságának. De nehogy azt hidd, hogy a többi jelölt érdemesebb a helyedre!
Ha tudnád, hogy még Csengettyű, a te hatodik leányunokád is jelöltette magát fővezérnek! Igaz, úgy lovagol, és úgy bánik az íjjal, mint a férfiak, de akkor is… Nem akarok sovinisztának tűnni, de hogy magyariföldön asszony hordja a bőrnadrágot?
én azt mondtam, hogy legyenek kettős párviadalok, övig meztelenre vetkőzve, csupasz karddal, de lehurrogtak. Bajusz, a Fürge törzs képviselője szerint nem a harcra termettségtől lesz valaki jó fővezér, hanem valami demokratikus izétől. Azt mondta, hogy nem fővezér egyetlen törzsfő se, mert az összeférhetetlenség nem megengedett ezen a poszton. Ekkor léptünk fel közösen Hubával és Töhötömmel. én szájon kaptam, Huba rálépett a kezére, Töhötöm pedig véletlenül térddel belezuhant a hasába. Végül majdnem összeverekedett az egész tisztás, és a vita hevében valaki ellopta a kardomat. Tudom, hogy Töhötöm volt, aki csak érdekből tartott velem, de persze nem sokáig tudta leplezni a kétszínűségét. Ha nem vigyázok, végén a saját kardommal fog hátba szúrni. Amikor lecsendesedett a tisztás, Bajusz elhíresztelte, hogy ő nem hajlandó senkire sem szavazni. A háttérben persze a megszokott érdekellentétek húzódtak, Bajusz nem mert nekem nyíltan nemet mondani, de tudta, ha mást támogatna, leégne a saját törzse előtt. Most valahol a pusztában játssza a békéltetőt, mintha a mérleg nyelvéből már nem lett volna éppen elég nekünk.
Már két hete ment a haszontalan, szájaskodó vita, amikor Kerecse, a legbölcsebb táltos egy barázdát húzott a tisztás közepére azzal, hogy akik engem akarnak, álljanak balra, akik meg mást, azok jobbra. A barázda a fölötte átugrálóktól és a belelépőktől hamarosan szakadékká szélesült, olyan szélessé és olyan méllyé, hogy ember nem verhet keresztül rajta hidat. Amikor meguntuk az ordítozást, észrevettük, hogy hét törzs a túloldalon rekedt. Åk nem akarták megkerülni a tisztást, és mi sem indultunk meg feléjük. Ott rekedtek, vagy mi ideát? Nem tudom, de a maradékkal megindultunk hont foglalni magunknak, mert haza nélkül nem lehet meg egyetlen magyar sem.
Sokan voltunk és kevesen maradtunk, apám, de néha ez a kevés is túl sok egyetlen fővezérnek. A tüzek mellett hazug dalokat éneklünk, elvakít bennünket a füst és a hamu, gyakran nézünk a kulacs fenekére, de ettől még hiányoznak nekünk azok, akik ott maradtak az ősi földön. Vajon mikor lesz újra egységes a magyar, mikor számlálunk hét helyett tizennégy máglyát táborozáskor?
]]>
