Mamutra vadászó európai hegyi emberek, szabadságharcra készülő afrikai sivatagi busmanok, egyiptomi piramisokat építő rabszolgatartó ázsiai istenség. A Godzilla alkotója nem tanulta még meg, hogy bárgyú történetből a leglátványosabb jelenetek sem csinálnak jó filmet. Megnéztük Roland Emmerich sok-sok ezredévvel ezelőtt játszódó filmjét.
Roland Emmerich alkotásai (Csillagkapu, Függetlenség napja, Godzilla, A hazafi, Holnapután) mindig is tömegek szórakoztatására készültek. A történetek egyszerűek, de ötletesek, a kivitelezés pedig profi és lebilincselően látványos. Olyan filmekről beszélünk, amiket nem neveznénk művészinek, de a kereskedelmi tévék szívesen műsorra t?zik akár évente, mert kikapcsolódásra tökéletesek és a nézettségük egyértelműen magas, még sokadszorra is.
Ezzel a tudattal ültem be a 10.000 BC vetítésére, és szórakozásra éhesen vártam a filmbemutatók végét, de ami jött arra egyáltalán nem számítottam. Egy Apocalyptóba oltott Csillagkapuszerő izét láthattam, amit leginkább mesének fogtam fel, legalábbis ezzel a tudattal zavartak legkevésbé a film logikai bukfencei, az összekavart és egymásra helyezett eltér? földtörténeti időszakok, és a valószínőtlenül vegyes földrajzi környezet. Ezekre részletesen ki sem térnék, mert már a trailerekből kiderült a jó részük, és egyébként is, ha jelenetről jelenetre az összes ilyen jellegű hibát végigelemezném, a tanulmány hosszabb lenne, mint magának a filmnek a forgatókönyve. A számomra legkedvesebb anomáliát, azért megosztanám, miszerint a filmben a mamutöl? yagahl törzs kiváló angolsággal beszél, az összes többi nép pedig egy félig arab, félig fogalmamsincsmilyen keveréknyelvet, beleértve a az araboknak látszó rablókat, a sivatagi busmantörzset – az összes busman altörzzsel, és az indiaiakra hajazó elnyomókat. Zsír. Krisztus előtt 10.000-ben az angol volt a legkevésbé beszélt nyelv és a világ többi része pedig mind egy nyelvet beszélt. Ja, hogy bábel tornyát még nem építették felő Bocs.
Ha A függetlenség napját és a Holnaputánt egyszerű, felszínes történetűnek neveztem, akkor a 10.000 BC kábé az ék bonyolultságával vetekszik és összetett mondat sem kell ahhoz, hogy a történetet elmeséljük: „Mamutöl? ?sember menni kiszabadítani elrabolt ?snőjét a messzi veszélyes gonosz emberekhez.”
Ha ehhez a készít?k kábé így is álltak volna hozzá, akkor még lehetett volna egy szórakoztató film a végeredmény, de sajnos a Háború és Béke drámaiságával és komolyságával próbálják meg feltölteni és eposzi szintre emelni a főhős és főhősnő bárgyú történetét. Egyszerően nincs benne poén, sehol nem lehetne nevetni a filmen, ezért a néző kínjában kénytelen nevetni a véresen komolyan gondolt meseszerő jeleneteken. Az egyik kedvencem, amikor a kor legveszedelmesebb, leggyilkosabb ragadozójának beállított kardfogú tigrissel egy verembe hulló főhős már épp ledöfné a csapdába esve védtelenül verg?d? négy méteres cicust, de megsajnálja és kiszabadítja. Nem mondom tovább, mert nem akarok spoilerezni nagyon – bár a film annyira kiszámíthatatlan, mint egy Grimm feldolgozás a Walt Disneytől – de épp hogy csak nem szólalt meg a vérengz? kardfogú tigris, hogy „jó tett helyébe, jót várj”. Ez most komoly?
Persze a főhős előbb utóbb rájön, hogy önző módon indult nőmentő akciója, önfeláldozó szabadságharccá kénytelen átalakulni, ami kiváló alkalom egy látványos csatajelenethez a film vége felé, egészen a meséhez illően túlmisztifikált emberrabló és rabszolgasorba taszító főgonosz istenség nevetségesen banális haláláig.
Ez a mesének túl komolynak gondolt, komolynak egyenesen nevetséges film hiába lett látványos, messze nem elég jó ahhoz, hogy érdemben szórakoztasson. Talán lesz néhány gyerek aki átszellemült arccal hagyja el a nézőteret, szemében csillogással és ajkán csodálattal elsuttogva: „maaammut”.
]]>