V, mint Vérbosszú más jellegű képregény adaptáció, mint amit eddig megszokhattunk. A főhős nem kifogástalanul jó az ellenség nem egy személy, hanem inkább egy rendszer. A film legnagyobb varázsa, hogy – bár a fantasztikum műfajához tartozik – alapanyagát mégis az életből meríti, így lesz minden néző számára egyaránt tanulságos és szórakoztató.
A Wachowski – testvérek, kik eme produkcióban forgatókönyvíróként működtek közre, világhírüket nem kis részben köszönhetik annak, hogy szeretik az emberi sorsot egy addig még kevéssé ismert szempontból tanulmányozni. Mégis úgy tűnhet, ha egy képregény-adaptációról van szó, a készítők lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Nos, a V, mint Vérbosszú remekül példázza, hogy egy félig-meddig ismert történet is a szolgálhat újabb tanulságokkal filmvásznon.
Már a filmzene is jelzi, hogy a V, mint Vérbosszú teljesen különbözik a hasonszőrű filmektől. A mai modern világban meglehetősen kevés az olyan szuperhős, aki – miközben borsot tör ellenfelei orra alá – Csajkovszkij páratlan művét hallgatja. V-nek nincsenek szuperképességei, mégis az egész karaktert körüllengi valamiféle felsőbb erő, melyekkel akár hegyeket lehet elmozdítani.
A produkció a nem túl távoli jövőben játszódik, Angliában, ahol egy meglehetősen dikatórikus rendszer van uralmon. Az emberek félnek szervezkedni az elnyomás ellen, ezért is övezi akkora kultusz V-t, ki egy korábbi nagy nevű forradalmár, Guy Fawkes álarcát öltve az ellenállás élére áll. Hugo Weaving tökéletes megformálója a groteszk hősnek, más kérdés, hogy a férfi főszereplő kiválasztása nem gördített túl nagy akadályt James McTeigue rendező útjába, elvégre V arcát a néző egy pillanatra sem láthatja. Azok a szerencsések, akik a filmet eredeti nyelven látják, ugyan élvezhetik Weaving dallamos szavalását, de a magyar szinkron miatt a színészhez kötődő utolsó személyes kontaktus is elveszik.
épp ezért van óriási szükség Natalie Portman páratlan alakítására, mert elsősorban az általa megformált Evey szemén keresztül láthatjuk ezt a csúf társadalmat. A fiatal színésznő ebben a produkcióban sem okoz csalódást rajongói számára, kitűnően alakítja az angyalian szép egyszerű angol állampolgárt, akit bedarál korának sajátos rendszere. Az igazi jellemátalakuláson nem is a címszereplő, hanem Evey esik át. Az egyszerű, hétköznapi angol állampolgár a forradalom vezérévé cseperedik.
A kitűnő északír színész, Stephen Rea alakítása egyszerűen félelmetes. Méltó rá, hogy a két főszereplő teljesítményével egy lapon emlegessük. A megkeseredett, kemény zsarut sokan sokféleképpen játszották már el, Rea színészi játékával teljesen újszerűen ábrázolja eme karaktert. Az angol Stephen Fry teljesítménye már jóval visszafogottabb, bár az is igaz, hogy Deitrich alakítójának csak nagyon kevés lehetősége van arra a filmben, hogy V liberális eszméje ellen küzdjön.
A V, mint Vérbosszúban John Hurtre hárul az a meglehetősen hálátlan szerep, hogy egy diktatórikus párt egyszemélyi vezetőjeként lebírja a titokzatos V-t, aki forradalmat akar kirobbantani. A brit színész remekül látta el feladatát. Még kritikus szemmel nézve is Adam Sutler kancellár megformálója erőskezű, ellentmondást nem tűrő diktátorként jelenik meg a filmvásznon.
A produkcióra egyáltalán nem jellemző a speciális effektusok tömkelege. Természetesen a főhős néhol akrobatikus mozdulatokat hajt végre, olykor fel-felrobban egy nagy épület, de a V, mint Vérbosszú nem a küzdelmes jelenetek miatt lesz szórakoztató. A film nem azzal igyekszik kitűnni, hogy megmutatja, mily nagyhatalmú az általa felvázolt szuperhős, nem elsősorban arról szól, hogy a hős két tőrrel a kezében könnyedén fegyverezi le az automata gépkarabéllyal ellátott zsoldosokat.. A titokzatos álarcos bosszúálló a történet folyamán szép lassan emberi vonásokkal gazdagodik, mígnem a magasztos, irigylésre méltó főszereplő törékeny lélekké változik a néző szemében.
Ami igazán maradandóvá teszi ezt az alkotást azok a morális és erkölcsi kérdések, amiket a film magában hordoz. Lehet-e erőszakkal megdönteni egy erőszakos rendszert? Örökké él-e egy eszme? Az emberek bűne-e az, ha szélsőségek kerülnek hatalomra? Vajon ha sokan követnek egy forradalmárt, tudnak-e harcolni az elnyomás ellenő Ezen kérdések mindegyike felmerül a produkció folyamán és ha választ nem is kapunk ezekre a talányokra, azt mindenképp láthatjuk, milyen halmozottan merülnek fel ezek a filozofikusnak tűnő kételyek a mindennapjainkban.
A film legnagyobb hibája a hossza. Még a legedzettebb rajongók sem biztos, hogy bírják a két és félórányi – változatosnak épp nem nevezhető – történetet. Talán ésszerűbb lett volna két részben bemutatni V elnyomás elleni harcát, mert a néző figyelme a végén akaratlanul is lankadni kezdhet. Mindazonáltal egyszer mindenképp érdemes végigbírni eme produkciót, mert a mindennapok jó és rossz harcáról, az életről, egyszóval, Rólunk szól.
Kapcsolódó anyagok:
V mint Vérbosszú – A maszk alatt
V, mint Vérbosszú – a kasszasiker
V, mint Vérbosszú – az SFportal filmlexikonában
