A Cassini-űrszonda folyékony vízre utaló jelekre bukkant a Szaturnusz egyik holdjának pár héttel ezelőtti kutatásakor. Az Enceladus nevű égitest eddig is érdekes volt a szakemberek számára, egy éve ugyanis légkört fedeztek fel rajta.


A Cassini-űrszonda 2005 márciusában adott jelzést arról, hogy a Szaturnusz bolygó egyik kis jeges holdján légkörre talált. A kutatók akkor megállapították, hogy a légkört valószínűleg a felszínen található vulkánokból és gejzírekből felszabaduló gázok alkotják, melyek vízre utaló anyagmaradványokat is tartalmaznak. Az atmoszféra rendkívül vékony, az űrszonda is csak a Szaturnusz mágneses mezejének meghajlásából érzékelte. A felfedezés jelentőségét az adta, hogy korábban a Szaturnusz harminc másik holdjából csak a Titánon találtak légkört.

Az 505 kilométer átmérőjú Enceladus gravitációs ereje nem elég erős az atmoszféra folyamatos fenntartásához – állapították meg később a vizsgálatok, így a NASA kutatói egy, a bolygó belsejében lévő állandó, erős gázforrás meglétére gyanakodtak.

2005 szeptemberében a Cassini újabb adatokkal szolgált: a szonda adatai szerint az élet kialakulásához szükséges feltételek közül több is megtalálható az Enceladuson. A hold déli pólusán olyan területeket talált, melyek melegebbnek bizonyultak környezetüknél. Az itt jelenlévő felszíni törésekből pedig vízmolekulák és jégdarabkák repülnek ki a világűrbe. A kutatók szerint a hold ezen részén valószínűleg egy hőforrás található, s az ezáltal kibocsátott gázmennyiség alkotja az Enceladus vékony légkörét. A Cassini mérései szerint a vízmolekulákon kívül nitrogén és szén-dioxid, illetve szerves molekulák: metán és etilén is az atmoszférába kerül. Ez pedig arra utal, hogy a felszíni törések alatt folyékony víz található.

A szakembereket az Enceladusról kapott adatok leginkább a Jupiter Europa nevű holdjára emlékeztették. Ez utóbbiról azt feltételezik, hogy felszíni jégkérge alatt vízóceán húzódik. Az Enceladus-szal kapcsolatos további kérdés volt azonban, hogy honnan származik az a hőmennyiség, mely felmelegíti a légkörbe kirepülő anyagdarabokat. A szakterületen jártas vegyészek becslései szerint az egyébként meglévő radioaktív bomlás nem elegendő a folyamathoz. Ezen felül nem található annyi ammónia az Enceladus anyagában, mely annyira lecsökkentené a felszíni jég fagyáspontját, hogy az vízzé tudjon válni. A szakemberek többsége szerint a titok nyitja a holdon megtalálható úgynevezett „árapályfűtés” jelensége, melyet az okoz, hogy az Ecneladus pályarezonanciában áll a szomszédos Tethys nevet viselő holddal.

Az idei, azaz a 2006-os esztendő folyamán a tudósok újabb vízjégkitöréséket figyeltek meg a kis hold felszínén. A pontosabb vizsgálatok biztossá tették a folyékony víz jelenlétét és megállapították: a felszín alól kibukkanó víz azonnal megfagy, s túlnyomó része visszahull a felszínre. Csak mintegy 1%-nyi vízmolekula képes elhagyni a hold térségét.

A kutatók modelljük helyessége esetén kijelethetik: a Föld, a Jupiter Ion nevű holdja és a Neptunusz Triton nevű kísérője után újabb égitestet találtak a Naprendszerben, melyen vulkán-, illetve gejzírkitörést sikerült megfigyelni. A vízmolekulák kimutatása után pedig az Enceladus a kezdetleges életformák utáni kutatás újabb színtere lehet.

]]>