http://firefly.scifi.hu címen elérhető. Az SFportal.hu szerkesztőinek nevében gratulálunk, és reméljük, minél több születésnapot ünnepelhetünk még!
Körülbelül másfél éve volt, hogy alkalmam adódott megnézni a Firefly-t. Ahogy más sorozatoknál is szokásom, nehezen állok neki bármit is megnézni. Ebben az esetben sem volt ez másképp, gondoltam ez is egy szokásos sci-fi, ráér. Szerintem mindenki kitalálja, hogyan változott a véleményem. Már az elsõ részek után magamban ordítottam, wááá, mekkora egy sorozat.

Miután végignéztem a Firefly-t, és nem volt több rész, elkezdtem kutakodni az interneten… hiányérzetem támadt. Eleinte nem is gondoltam volna, hogy ekkora rajongótábora van a sorozatnak, ezért nagyon meglepõdtem, hogy rendkívül sok külföldi honlappal találkoztam, sõt a hivatalos fórumon is több tízezren regisztráltak, és több száz hozzászólás érkezett naponta (azóta már ez a fórum megszûnt, de pár napon belül jött helyette a pótlás, és folytatódhatott tovább folytatódott a közösségi beszélgetés).

Keresgéltem hazai oldalak között, azonban csak egy-két fórumot találtam, ez volt az SFportal.hu honlapja (akkoriban még sf.hu), valamint az index.hu fóruma, de még lehetne egy-két oldalt említeni. Az SFportal.hu oldalon a beszélgetések során jutottunk el oda, hogy kellene egy hazai oldal, amely segíthet összefogni a rajongókat. Pont kapóra jött bátyám PHP-s jártassága, így az õ segítségével gyorsan össze tudtunk hozni egy oldalt. A miénken kívül még egy másik hazai oldal is indult, a firefly.hu, amely szintén igyekezett minél több információval szolgálni.

A kezdeti nehézségek után úgy érzem, elég jó oldalt hoztunk össze, kisebb-nagyobb kihagyásokkal folyamatosan igyekeztünk informálni titeket a Firefly-hoz és a Serenity-hez kapcsolódó eseményekrõl, hírekrõl. Sok segítséget is kaptunk, többen kerestek meg minket e-mailben ötleteikkel, cikkeikkel, csak pár név: Norris, Tenshiko, thiefpaper, Sziki, Haven és még sokan mások. Ezúton szeretnék nekik, és a többieknek is köszönetet mondani a segítségükért.

Nem sokkal a honlap indulása után külföldön elkezdõdött a Serenity vetítése, itthon is sokan vártuk a premiert. Sajnos mindenki tudja, mi lett a premierbõl, a nagy semmi és az ezzel járó ballövések (mégis-mégsem lesz vetítés), de szerencsére kárpótol minket, hogy itthon is megjelent végre a Serenity DVD-n (a megjelenés idõpontja július 13-a volt). Elõzõ év novemberében a Millenáris Parkban az Átjáró Rendezvények keretén belül megrendezték az elsõ Firefly találkozót, remélem nem az volt az utolsó.

Szóval az élet nem áll meg, a Serenity folyamatosan söpri be a neves díjakat (Nebula-díj, Hugo-díj), mindenki reménykedik, hogy Joss Whedon, a ‘verzum megalkotója elõrukkol majd valamivel. A rajongók természetesen továbbra is igyekeznek életben tartani a legendát, mi pedig reméljük, hogy továbbra is látogatjátok majd oldalunkat, addig is igyekszünk minél gazdagabb tartalommal szolgálni nektek.

Keep flyin’
Magyar Firefly és Serenity Közösség

{youtube}fTPopOSwDD0{/youtube}


Kapcsolódó anyagok: Anti-Trek 2.0: Firefly
Televíziós forradalmat csinálhat a Firefly
Firefly rajongók ide – Az SFportal.hu fóruma
]]>