Tényleg kioktató lenne a modorom? Kezdek nagyon megzavarodni,mert a blog/hozzászólás/üzenet utánni reakciókat nem tudom besorolni. Különössen akkor,mikor ugyanazon személyekből minden 1es alkalommal más & más reakciót vált ki a mondandóm. Szerintem arra már régen rá kellet jönnötök,hogyha valamin megakad a szemem,akkor azt előhozom töbször,míg választ nem kapok reá. Sőt mindig kimondom azt ami amit gondolok,nem próbálok meg udvarias lenni,s elhallgatni 1es dolgokat. Hogy ilyenkor legtöbszőr a saját tudatlanságom áldozata vagyok,az sem érdekel. + arra is,hogy megpróbálok segíteni másoknak. Halványlila fogalmam sincs néha miért is teszem,mert soxor nem is helyessen adok tanácsot. A múlt 7en nagy megtiszteltetés ért. Ugyanis a müveletlen agyamból kipattant vélemény megihletett 1 írónőt. (Már a pár nappal azelőtti tette édesebbé tette a napjaim,hiszen bevalotta,hogy olvasgatja a bejegyzéseim.) A bejegyzéséből sokat tanultam,s 1x be is váltom azon ígretem,hogy elmondom részletesebben a kritikával kapcsolatos gondolataim. Most nem megy. Tuti,hogy többen vagytok,kedves olvasóim,kik veszitek a fáradságot,s beleolvastok a ‘gondolataimba’,mint hinném. Most ez a szám nálam valahol  5  alatt van. Akikről “tudom”?,hogy elolvassák,ha nem is akarnak hozzászólni.
Megértem őket.
én is szégyelném. 🙂
Ãœdvözlettel Endre,Doroszló!!! P.s.:Még hallatok rólam …  O:-) *** „Ha az ember magányra vágyik, akkor nem az egyedüllét, hanem csak a megfelelő ember közelsége kell neki!” Ismeretlen
]]>