Tényleg kioktató lenne a modorom?
Kezdek nagyon megzavarodni,mert a blog/hozzászólás/üzenet utánni reakciókat nem tudom besorolni.
Különössen akkor,mikor ugyanazon személyekből minden 1es alkalommal más & más reakciót vált ki a mondandóm.
Szerintem arra már régen rá kellet jönnötök,hogyha valamin megakad a szemem,akkor azt előhozom töbször,míg választ nem kapok reá.
Sőt mindig kimondom azt ami amit gondolok,nem próbálok meg udvarias lenni,s elhallgatni 1es dolgokat.
Hogy ilyenkor legtöbszőr a saját tudatlanságom áldozata vagyok,az sem érdekel.
+ arra is,hogy megpróbálok segíteni másoknak.
Halványlila fogalmam sincs néha miért is teszem,mert soxor nem is helyessen adok tanácsot.
A múlt 7en nagy megtiszteltetés ért.
Ugyanis a müveletlen agyamból kipattant vélemény megihletett 1 írónőt.
(Már a pár nappal azelőtti tette édesebbé tette a napjaim,hiszen bevalotta,hogy olvasgatja a bejegyzéseim.)
A bejegyzéséből sokat tanultam,s 1x be is váltom azon ígretem,hogy elmondom részletesebben a kritikával kapcsolatos gondolataim.
Most nem megy.
Tuti,hogy többen vagytok,kedves olvasóim,kik veszitek a fáradságot,s beleolvastok a ‘gondolataimba’,mint hinném.
Most ez a szám nálam valahol 5 alatt van.
Akikről “tudom”?,hogy elolvassák,ha nem is akarnak hozzászólni.
Megértem őket.
én is szégyelném. 🙂
Ãœdvözlettel Endre,Doroszló!!!
P.s.:Még hallatok rólam … O:-)
***
„Ha az ember magányra vágyik, akkor nem az egyedüllét, hanem csak a megfelelő ember közelsége kell neki!”
Ismeretlen
]]>