Nagyszabású filmre számíthatnak mindazok, akik december 15-dike után betérnek a moziba megnézni Peter Jackson legújabb rendezését, a King Kongot. Jackson rendezőként, producerként és forgatókönyvíróként is dolgozott a filmen, amely Merian C. Cooper és Ernest B. Schoedsack 1933-ban készült felejthetetlen eredetijének méltó utódja.
A rendező újragondolta a tragikus "szépség és a szörnyeteg" mesét, és élénk akcióval és megrendítő emberséggel fűszerezte. Kongot úgy láthatjuk a filmjében, ahogyan eddig sohasem, köszönhetően a többszörös Oscar-díjas Weta Digital Ltd. és a Weta Workshop Ltd. digitális művészeinek.
A King Kong a rendező talán legnagyobb álmának valóra váltása. „Nyolc vagy kilenc éves lehettem, amikor először láttam a King Kong-ot a tévében Új-Zélandon – emlékezett vissza Peter Jackson. – És olyan hatással volt, olyan hatalmas benyomást tett rám, hogy abban a pillanatban döntöttem el, hogy filmrendező szeretnék lenni.”
Jackson tizenkét éves korában fogott bele először King Kong történetének megfilmesítésébe egy szőrös kabátból és drótokból készült majomfigura, egy kartonpapír Empire State Building és egy lepedő segítségével. Sokkal később, 1996-ban írta meg a King Kong forgatókönyvének első változatát, ám a filmnek várnia kellett az akkoriban óriási állatokkal telített mozivásznak (Joe, az óriásgorilla; Mighty Joe Young, Godzilla; Godzilla) miatt. A rendező ehelyett belefogott egy ambíciózus terv megvalósításába, amely élete következő jónéhány évét kitöltötte: A Gyűrűk Ura (The Lord of the Rings) filmekbe. A hatalmas sikert aratott filmeposz után Jackson egészen máshogy közelítette meg az óriásmajom történetét, mint 1996-ban.
„35 éve ez a kedvenc filmem – folytatta. – Azzal, hogy most feldolgozhatom, egy hihetetlen álom válik valóra, olyan, amiről sosem hittem volna, hogy megtörténhet. Tényleg nagyon megszilárdította a King Kong iránt érzett rajongásomat, hogy én dolgozhatom fel. Elkötelezettnek érzem magam iránta, hiszen ő indította el a karrieremet, ő irányított a filmes pálya felé. Valahogy úgy érzem, hogy ha megtisztelem azzal, hogy jól mesélem el a történetét, azzal viszonozhatom a szívességet, amivel adósa vagyok.”
Történet:
1933-at írunk, és a gazdasági válság mindenki életére rányomja bélyegét. Ann Darrow varietészínésznő munka nélkül tengődik New York-ban. Egy napon, miközben céltalanul kószál Manhattan utcáin, éhsége arra kényszeríti, hogy megpróbáljon almát lopni egy gyümölcsárustól. A lopás lelepleződik, ám szorult helyzetéből megmenti egy filmrendező, Carl Denham. Hamar kiderül, hogy a vállalkozó szellemű és kalandvágyó Denhamtól sem áll távol a lopás, hiszen nem sokkal azelőtt emelte el legutóbbi, befejezetlen filmje egyetlen példányát stúdiója vezetői elől, akik azzal fenyegették, hogy nem adják meg a film befejezéshez szükséges pénzt. Carl-nak a nap végéig össze kell szednie csapatát, és felszállni velük a Szingapúrba tartó S.S. Venture nevű gőzösre, ha be akarja fejezni akciódús útifilmjét. A filmes biztos benne, hogy ez a műve végre kivívja majd a megérdemelt elismerést… és bár munkatársai úgy tudják, Szingapúrban reméli kivívni az elismerést, Denham valójában a misztikus és legendákkal övezett Koponya-szigetről szeretne filmet készíteni. Carl szerencsétlenségére a főszereplő színésznő faképnél hagyta, ezért nagyon örül, amikor belebotlik Annbe, akire tökéletesen illenek az előre elkészült jelmezek is. Ann először vonakodik elszerződni Denhamhoz, egészen addig, amíg meg nem tudja, hogy a film forgatókönyvét a feltörekvő és egyre inkább elismert Jack Driscoll drámaíró szerezte – Driscoll szegényes keresete mellett kényszerült elfogadni Denham ajánlatát. Denham filmje újdonsült sztárjával és kelletlen forgatókönyvírójával együtt száll fel a hajóra, amely elindul velük New York-ból egy olyan úticél felé, amelyet egyikük sem tudott volna elképzelni…

Szereplők: Adrien Brody (Jack Driscoll), Jack Black (Carl Denham), Naomi Watts (Ann Darrow), Jamie Bell (Jimmy), Kyle Chandler (Bruce Baxter), Lobo Chan (Choy), Thomas Kretschmann (Englehorn kapitány), Andy Serkis (King Kong),
Rendező: Peter Jackson
Forgatókönyvíró: Philippa Boyens, Fran Walsh, Peter Jackson
Eredeti történet: Edgar Wallace, Merian C. Cooper
Zene: Howard Shore
Producer: Peter Jackson, Jan Blenkin, Fran Walsh, Carolynne Cunningham

Kapcsolódó anyagok:
]]>