Dan Brown sikerkönyvéből, a Da Vinci-kódból készült filmet. A forgalmazó Sony Pictures azonban már a bemutatót jóval megelőzve elindítja a thedavincichallenge.com című internetes honlapját, és arra buzdítja a katolikus szervezeteket, illetve a hívőket, hogy írják meg a weboldalon kritikai észrevételeiket a filmmel kapcsolatban.

A Sony Pictures ezzel megpróbálja előre levezetni azt a feszültséget, melyet már a könyv is kiváltott a hívő katolikusokból. A könyv és a történetet feldolgozó film is igen rossz színben állítja be ugyanis a katolikus egyházat. A sztori nem kevesebbet állít, mint azt, többek között, hogy Jézus Krisztus nős volt – Mária Magdolna volt a felesége – és mint egyszerű földi halandó, föl sem támadhatott. Az egyház pedig kétezer éve tud erről, de eltitkolja a hívek elől. „Láttuk már korábban is, micsoda indulatokat tud kiváltani egy-egy alkotás. Ezért azt gondoltuk, hogy jót tenne, ha az emberek kifejthetnék és megvitathatnák egymással az észrevételeiket”, mondta a forgalmazó vállalat szóvivője.

A mai professzionális világra jellemzően az internetes fórum indításának ötletét egy olyan amerikai tanácsadó cég találta ki, amelyik arra szakosodott, hogy segítsen a hollywoodi filmstúdióknak a filmek vallásos közegben történő eladásához, népszerűsítéséhez.

A reggel.hu cikke

]]>