Sean Astin egy szép napon éppen Los Angelesben autózott, amikor csöngött a mobiltelefonja. Az ügynöke hívta azzal, hogy felajánlották neki Csavardi Samu szerepét A Gyűrűk Urá-ban. Ha egy családos színész karrierje mélyponton van, ennél kisebb horderejű hír hallatán is rögtön parkolóhelyet keres.

Mindezt azonban kemény munka előzte meg. A szereplők és a stáb tizennyolc hónapon keresztül forgattak Új-Zélandon, ahol úgy éltek, mint egy nagy család. És mint minden családban, náluk is adódtak konfliktusok, mulatságos és ijesztő pillanatok. Mert egy forgatáson mindig történnek váratlan események, és mert a művészek nem könnyű emberek. A Csavardi Samu története a kulisszák mögé enged bepillantást, műhelytitkokról mesél, és kendőzetlenül tárja az olvasó elé a hollywoodi filmipar működését.
Az 1971-ben született Sean Astin igazán avatott szakértője a témának: színész házaspár gyermekeként nyolcévesen forgatott először, majd egymás után kapta a szerepeket. Több mint harminc filmben játszott, de forgatókönyv-íróként, producerként és rendezőként is számon tartják. Hűséges férj, három kislány büszke édesapja.
]]>