A Babylon 5 a 2258 és 2262-es év között játszódik, a helyszín egy öt mérföld hosszú űrállomás – az utolsó, egyetlen remény a békére. Célja, hogy megakadályozzon minden további háborút a galaxist benépesítő fajok között, diplomáciai és kereskedelmi központként szolgáljon a világűr egy semleges pontján. Az emberiséget majdnem kiirtotta egy borzasztó félreértés következtében a minbari faj – mindössze 10 éve ért véget a háború a két nép között, melyet követően megépítették az első Babylon állomást. Az első hármat ismeretlenek pusztították el, a negyedik eltűnt – az ötödik azonban megkezdhette küldetését. A sorozat főszereplői az állomás vezérkarának tagjai illetve a különböző fajok Babylon 5-re küldött diplomatái – remekül megírt és jól eljátszott karakterek, akiknek belső konfliktusai éppolyan fontos mozgatórugói a történetnek, mint a „kívülről” felbukkanó problémák. A Babylon 5 volt az első scifi sorozatok egyike, mely egy több szezonon átívelő, epikus történetet igyekezett elmondani – az öt évad egy kerek, egész történettel rendelkezik. Az egyes epizódok egy kitűnő könyv egy-egy fejezetéhez hasonlítanak. Kezdetben különálló részek halmazának tűnik a sorozat – akárcsak annak idején a Star Trek -, a későbbiekben azonban kiderül: minden összefügg mindennel, már a kezdet kezdetén olyan kulcsfontosságú információkat helyeznek el egy-egy epizódban, amelyek a későbbiekben nyerhetnek értelmet. A tiszta science-fiction keveredik intrikával, komoly vallási kérdésekkel, filozófiai problémákkal a Babylon 5-ben. Ahogy lassanként kirajzolódik és fejlődik a sorozat fő történeti szála, úgy fejlődnek a karakterek is. „Senki sem az, akinek látszik”, hangzik el az egyik szereplő szájából az első évad folyamán, de az ötödik év végén senki sem úgy távozik, mint ahogy megismerhettük eredetileg. Ahogy az ötödik év végén a nézők is sokkal gazdagabban állhatnak fel a képernyők elől…
]]>