A klasszikusépítészet újjászületése egy évszázados folyamat eredménye. A festők, a tudósokés az építészek már nem tartották magukat egy kiengesztelhetetlen Isteneszközének. Ez az új racionalizmus inspirálta a klasszikus római építészetújrafelfedezését, és táplálta a vágyat, hogy visszahozzák az ókori világdicsőségét.
Az itáliai reneszánsz
A reneszánszkereskedelmi utakkal és a bankok kialakulásával vette kezdetét. Gutenbergtalálmánya, a könyvnyomtatás a tudomány gyors terjesztéséhez vezetett, míg aperspektivikus ábrázolás kidolgozása alapvetően megváltoztatta az építészetet.Olyan korszak volt ez, amikor a könyv, az írásbeliség és a tudomány átlépte azegyház kereteit. Mindez megkérdőjelezte a katolikus hagyomány mindenhatóságát.Ennek eredményeképp jött létre a protestáns egyház. Ha a középkor az ördögtartománya volt, a gótika pedig Isten birodalma, a reneszánsz kora az emberfelemelkedésének tanúja lehetett.
Noha a reneszánszépítészet állítólag Brunelleschi munkásságával kezdődött, valójában az ókoriRóma után az első építészeti értekezések publikálásával terjedt el gyorsan, sgyőzedelmeskedett Európában. Leon Battista Alberti írta az elsőt 1452-ben, nohaa De re Aedificatoriát nem nyomtattákki 1485-ig; ezt Vitruvius, az I. századi római építész publikációja követte1486-ban. Vitruvius matematikai pontossággal fektette le az építészetalapelemeit – négyszög, kúp, kör és gömb -, valamint ezekből következően egyépület ideális arányait. Ezek az arányok harmóniában voltak az emberi testarányaival is.
A geometria volt areneszánsz gondolkodás alapja. Az ember ebben a korban már viszonylagfüggetlenítette magát a vallástól, és a művészetek révén nyilvánította kiakaratát. Az építész szerepe is megnőtt, nem voltak már névtelenek azépítészmesterek.
Humanitás és racionalitás
Areneszánsz építészet és várostervezés racionális és humánus volt. Az emberi ésisteni arányok részei és terhei voltak az „ideális” városkörnyezetbe emeltépületeknek. Nagyon hamar felbukkant a sugaras, háló- és csillagminta alaprajzúideális város szerte Itáliában. Az első ilyen városi építményeket kőből ésmárványból emelték, köztük a Pazzi-kápolnát (1429-1461) a firenzei Santa Croceferences rendi kolostorban, és a firenzei Pitti-család részére 1458-1466-banemeltek palotát, valamint a Riccardit (Michelozzo, 1444-től) és a Strozzit(Sagnello és Pollaiuolo, 1489-től). A három palota hasonló felfogásban készült,homlokzatuk tekintélyt parancsoló, szinte fenyegető volt. Ezek a 15. századiházak még erődítményszerűek voltak, mint számos, Brunelleschi által tervezettépület, de legalább annyira román, mint klasszikus római stílusúak. AStrozzi-palota párkányzata például antik mintákra vezethető vissza.Brunelleschi Pazzi-kápolnájának finom ritmikája – szürke korinthoszi oszlopokés fehér, vakolt falak – jellegzetessége lett az elkövetkező korszaképítészetének.
Velence
A firenzeiépítészek utazásaik révén juttatták el stílusukat Itália más területeire. Areneszánsz építészet már 1460-ban megjelent Velencében (a Portadell’Arsenalé-nál, a Velencei Köztársaság nagy hajógyárának kapuján), slétrehozott egy korai gyöngyszemet, egy márványborítású templomot, a SantaMaria dei Miracolit (Pietro Lombardo, 1481-1489). A templom egyszerű főhajójátés kórusát kupola és dongaboltozat zárja le. Annak ellenére, hogy az épület méginkább román stílusban épült, különbözik a korabeli templomoktól. A reneszánsz– Rómához és Firenzéhez hasonlítva – későn, mindössze a 15. század másodikfelében lett az új építészeti stílus középpontja.
A reneszánsz fénykora Rómában
A reneszánszvirágkora az az időszak, amikor az itáliai építészek a 16. század elejénlelkiismeretesen kezdték tanulmányozni és alkalmazni az ókori római művészetet.Nem másolni akartak, hanem tanulni. Az építészek ekkor egyszerre voltak festők,szobrászok, költők, hadmérnökök, katonák és drámaírók. Ekkor bontakozott ki azaz építészeti stílus, amely azért nézett hátra, hogy előre tudjon lépni. DonatoBramante építész Tempiettója (1502) csak nagy nehezen fért be a S. Pietro inMontorio-templom udvarába. Ezen épület leheletnyit hasonlít a tivoliVesta-templomra; ihletett adott többek közt Michelangelo kupolájához, amely aközeli Szent Péter székesegyházat koronázza. A Tempietto Szent Péter vértanúhalálánakszínhelyét jelzi és védelmezi. A kerek talapzaton körbefutó lépcsőkön, a dóroszlopsor alatt léphetünk be a kupolás templomtérbe. A vallás szigora ugyannehezen engedte, de az építészet mindent megtett azért, hogy kevésbé nyomasztóhangulatot teremtsen a templomokban.
Az1546-ban Michelangelo tervezte és 1588-1591 között Giacomo della Porta építette
Róma vidékein apaloták büszkesége a hozzájuk tervezett parkok. A legszebbek a lépcsős kertek aVilla Lantéban, Bagnaiában (Vignola, 1566-tól). Hasonló kerttel rendelkezik aVilla d’Este is, Tivoliban (Ligorio, 1565-1572), ahol a megszámlálhatatlanszökőkút környezetében megtalálható a Rometta, az ókori Róma miniatűrrekonstrukciója a Tiberis folyóval.
A manierizmus
A reneszánszépítészei, valamint gazdag megbízóik megtanulták úgy élvezni az életet, ahogycsodált őseik tették az ókorban. Példaképeik örököseiként tekintettek magukra.E kornak az építészeit, például Giacomo Vignolát (1507-1573) és Giulio Romanót(1492-1546) manieristákk
ént szokták emlegetni. A manierizmus lényegében aposztmodern stílushoz hasonlítható: némi visszalépést jelentett mindkettő amaga korában.
A manieristákilluzionisták voltak, játékként kezelték az építészetet. Romano építetteManovában a Palazzo del Tébent (1525-től), ahol a klasszikus elemek ésrészletek úgy össze vannak keverve, ahogy az – Vitruvius mércéjével mérve –hogy az már szinte lehetetlen. Az építészet átlépte az egyházi és városikereteket, a magánbirtok felé mozdult, s mindeközben könnyeddé vált.
Az itáliai barokk
A 17.század elején Itália építészete mögött az illúziókeltés húzódott meg. Az1630-as években tört fel a felszínre, olyan stílusban, amit barokknak neveztekel, ami, lényegében véve deformáltat jelentett.
Rómában a S. Carloalle Quattro Fontane temploma (1634-1682) valóban rendellenesnek tűnik. Ezt agyöngyszemet Francesco Borromini tervezte, akit munkássága során végigkülöncnek tekintettek. A S. Carlo egyedi stílusa és a templomtetőn is tudatosanalkalmazott hullámzó vonalak jól jellemzik Borromini teatralitásra törekvőfantáziáját. A rómaiak korában nem láthattak hasonlót: az épületen nehéz bármiegyenes vonalat találni. A belseje görög kereszt alakúra lett építve, valamintaz ovális vonalak harmóniájának és a kupolában találkozó, felfelé ívelő falaknakköszönhetően a templom időtállóan elbűvölő.
Teatralizmus
Borromini, valamintvetélytársa, Lorenzo Bernini (1598-1680) látványos, teátrális stílusthonosított meg. Ez tökéletesen illett ehhez a korhoz; amelyet a színház, azopera és az utcai élet uralt. A katolikus egyház gyorsan felfogta, mi történik,s ha meg akarta tartani híveit, az opera és a színház megfelelőjét kellettnyújtania a vásár- és ünnepnapokon. Ezt is tette. Az ellenreformációban – amita protestánsok visszaszorításáért indítottak – a katolikus egyház együtt folytaz új stílus áramával.
E stílusnak talán aleghíresebb példája a Szent Péter tér, Vatikánban. A teret két oszlopsorhatárolja. A tervezője Bernini, a hatalmas térrel az emberekből csodálatotakart kiváltani.
Borromini tanultépítész volt, míg Bernini szobrász, aki színdarabokat, operákat is írt. Barokkmunkái mindettől függetlenül kifogástalanok, mindazonáltal Borrominizsenialitása forradalmasította a korabeli építészetet. építményeinek különösharmóniája magával ragadta az embereket. Az ő építészete volt a rokokóelőfutára.
A rokokó
A 18. században azépítészet központja áthelyeződött Rómából Párizsba. Innen indult a rokokóstílusa is, amely a könnyedséget, játékosságot és világosabb színeket használt,mint elődje.
