A jövő
A 21. század építészete rengeteg irányba fejlődhet tovább.Új anyagok, a számítógépek adta lehetőségek, mindent átívelő filozófiák adtalehetőségek révén szárnyal az építészet. Ugyanakkor rengeteg felelősség isakad: ökológiai problémák, a szerves fűtőanyagok használata, illetve azokhasználata és káros hatásai. A számítógép igazi társnak minősült azépítészetben, lehetővé téve a vizuális lépések megtételét.
1886}
Az épületek új szerepe
A történelmi épületek lebontásának hullámakicsúcsosodott az 1960-as, 70-es években, s mire a 21. századot elérte, egyolyan mozgalmat eredményezett, ami a kultúrális örökség megvédését tűzte kicélul. Természetesen lehetetlen volt minden kultúrális és történelmi érdekességmegőrzése, így az arany középút a régi épületek újként való felhasználása lett.
Már évtizedekkel ezelőtt tapasztalták, hogy a történelmiépületek „újrahasznosítása” olyan karaktereket hoz ki az adott épületből,amelyeket az eredeti építészek minimum álmaikban láttak. A legtöbb esetben ezaz új karakter teljességgel elfogadhatatlanná vált, mint például avárosközpontokban létrehozott erőművek és gyártelepek.
Az elsők között hasznosították újra a veronai CastelvecchiótCarlo Scarpa építész tervei nyomán múzeummá alakították. Scarpa a komplexépítészeti formák és a gazdag anyagfelhasználás szerelmese volt. Megtaláltaannak a módját, hogy hogyan építsen újjá egy középkori épületet a modern korelvárásai szerint, anélkül, hogy az épület elveszítse történelmi jellegét, dene is legyen túl giccses, illetve túl modern. E múzeum esetében tekintettelvoltak az eredeti kastély anyagainak jellemzőire, mégis meglátszik a felújításnyoma. A régi és az új tökéletes összhangban kapaszkodnak egymásba aCastelvecchio múzeumban.
A Paul Wallott által tervezett Reichstag a MásodikBirodalom parlamentjének barokk otthona volt. 1933-ban tűzvész pusztított afalai között, az 1945-ös berlini csatában pedig további súlyos károkatszenvedett. Az 1960-as években állították helyre – kupola nélkül -, éskormányzati irodákat alakítottak ki benne. Az építész, Foster csak a külsőfalakat hagyta meg, majd hozzáépített egy nagy, patkó alakú csarnokot, amelyetüvegkupolával fedtek le.
A Reichstag épülete tanúja volt a Második és HarmadikBirodalom, a Weimari Köztársaság és az NDK (Német Demokratikus Köztársaság)felemelkedésének és bukásának, végül megtalálta eredeti funkciójának módosítottváltozatát.
A dekonstruktivizmus
E szinte kimondhatatlan nevű építészeti irányzat kialakulásaJacques Derrida francia filozófus nevéhez fűződik. Azt értette e fogalom alatt,hogy az adott szöveg (cikkek, esszék, regények, stb.) jelentése sokkal inkább aszóhasználat közti különbségekből ered, semmint az adott témákból, amelyekrőlaz írások szólnak. Magyarul, egy szöveg eltérő értelme úgy tárható fel, haeltérünk a nyelvi szerkezettől, amelyben íródott.
Az 1980-as évektől kezdve a dekonstruktivizmus filozófiaiirányzatát lefordították az építészet nyelvére. Rengeteg építész „szétszedte”, majd újra összerakta a hagyományosépületeket, hogy azok új értelmet kaphassanak. Az egész folyamatotszámítógépekkel rekonstruálták. Legjobb formájukban ezek az épületek bátor, sőthátborzongató kísérleteknek tűnnek. Formáik nem izgalmasak, szedett-vedettépületeknek látszanak, amelyek egy bohém építészeti divathullám szülöttei.
A mozgalmat Peter Eisenman hívta életre, aki lépésrőllépésre törte szét az amerikai házakat a tervezőasztalon. A falakatelcsúsztatta egymáson, hogy megteremtse a tér illúzióját, vagyis a racionálisgeometria összezúzásával próbálkozott.
1988-ra elég anyag gyűlt össze papíron és makettekformájában, hogy kiállítást rendezzenek a dekonstruktivizmusról. A 82 évesPhilip Johnson védnöksége alatt rendezték meg a kiállítást a New York-i ModernMűvészetek Múzeumában, ahol a 1932-ben a nemzetközi stílus mutatkozott be azakkor még 26 éves Johnson és Henry-Russell Hitchcock vezetésével. Adekonstruktivizmus a 90-es években vert gyökeret az építészetben, csillagaiZaha Hadid, Daniel Libeskind és Frank Gehry.
A berlini zsidó múzeum
A lengyel születésű, zenészből lett építész DanielLibeskind meghökkentő alkotása Berlinben a Zsidó Múzeum. Libeskindet tanárkéntismerték meg az USÃ-ban és Angliában, majd 1988-ban megnyerte a Zsidó Múzeumpályázatát. A megdöbbentő épület villámcsapásként hatott az építészetben.építése körülbelül tíz évig tartott, számos vita és politikai késleltetésmiatt. Eredetileg a korábbi épület egyik mellékszárnyának szánták, de mirebefejezték, már a farok csóválta a kutyát. Még mielőtt egyáltalán kiállításnyílt volna benne, ezrek jöttek megtekinteni az új épületet.
Erőteljesen érzelmi töltésű munka, már maga az építészetiélmény mindent elárul a berlini zsidóság történetéről. Ugyanígy elmondhatóróla, hogy van némi barokkos- és színházjellege, karakteres hatása.
A múzeum épületét jellegzetessé teszi a cink- ésbádogburkolat, a belső tér betonos üressége, ami végigkísért a galériákon,felidézve a látogatókban azt az üresség érzést, amely Berlin szívébenkeletkezett a magát hazafinak tartó zsidó népesség helyén. Libeskind az építésfolyamán rengetegszer fordult egy zenei műhöz, Schönberg Mózes és Ãron címűbefejezetlen operájához.
A múzeumnak nincs külön bejárata, a régi épület alatt egyhosszú folyosó vezet a kriptához és a közlekedőrámpákhoz. Ezek lehetőségetadnak a látogatóknak ahhoz, hogy válasszanak három útvonal-lehetőség közül. Azegyik a Holocaust űrjébe vezet, egy fűtetlen, nyersbeton toronyba, amelynekbelsejét csak egy vékonyrésen át beszűrődő napfény világítja meg. A másik kétútvonal a felszínre, illetve a kijárathoz vezet.
A Zsidó Múzeum megalapozta Libeskind hírnevét, akitettől kezdve az építészet legradikálisabb mestereként tartottak számon. Következőalkotása a Felix Nussbaum Múzeum volt Osnabrückben, amelyet a nácihaláltáborban meghalt zsidó festőművész munkássága tiszteletére építettek. Ezta Spiral követi, amelynek tervezett befejezését 2005-re datálták. A Spiral
alondono Victoria and Albet Museum radikális szárnya, egy komplex kristályspirálforma, amely egy már létező múzeum udvaráról emelkedik a magasba. Alakja afraktálgeometrián alapul, és sikeresen egysíti a többfelszínű, három dimenzióstér fülkéit.
A Spiralt egy innovatív és dinamikus tervnek szánták, aholaz interaktív technika része a szerkezetnek.
Digitális álmok
A filmipar már az 1960-as években beleszeretett aszámítógépekbe. Úgy tűnt, a gépek képes kezelni a 20. század végi élet sötétoldalait, széles körben vélték őket baljóslatú dolgoknak. Ekkor még úgylátszott, az építészetre nemigen gyakorol hatást a számítógépek megjelenése.
A korai alkalmazások, amelyeket CAD-nak hívtak(Computer-aided design, vagyis tervezés számítógép segítségével), kevéshatással voltak az épületek megjelenésére. Segítették a tervezőket, azzal, hogyfelpörgették a rajzolás tempóját.
Két első, nagyobb épület esetében látható, hogy a számítógépnem csak segített a rajzolásban, de sugallt is ötleteket. A Kansai nemzetközirepülőtér (Oszakai-öböl, Japánés a bilbaoi Guggenheim Múzeum, ez utóbbi FrankGehry munkája.
A Kansai reptér
Frank Gehry sokat dícsért alkotása a bilbao-i(Spanyolország) Guggenheim Múzeum, amely teljesen átrajzolta a baszk fővárosrólalkotott képet a világban. A nagy kiterjedésű Euzkadi (Baszkföld) nem tartozikközvetlenül a spanyol kormány igazgatósága alá. Független és erős akaratú ősinépe előtt tiszteleg Gehry a múzeummal, amely egyéni jellegzetességeivelszemkápráztató épület.
A komplex ívek és a különféle alakú titániumburkolatkialakítása során a tervező komoly segítséget kapott a számítógépektől.
A 21. századra a számítógép mindennapos eszközzé vált azépítészetben. Pillanatok alatt fel lehet digitálisan építeni bármit, és aprogramok segítségével szabadon szárnyalhat a tervező fantáziája.
Városból városba
A sorozat első részében látható volt, hogyan alakult ki azépítészet az első városokkal együtt. A történelem századai folyamánvégigkövethető az a szándék, amellyel az egyes építészek és megbízóik sajátdicsőségükre kezdtek építkezni. Az építészet népszolgálata az egyéni diadaleszköze lett, így az ősi város szövete széttöredezett. Miután egyes épületeklakóik egyéni ambícióit kezdték kifejezni, a város megszűnt organikus egészneklenni. A világ városai így nem voltak már olyan pompásak, mint az ókori világvárosai (kivétel persze akad: Róma és Isztambul képes volt megőrizni dicsőségétaz építészetben, amelyek csak az ipari forradalom kezdetekor szakadtakrészekre).
Az ipari forradalom következtében vasúthálózat és új utakszelték szét a városokat, és szaggatták darabokra a régi közösségeket. Másfelőlviszont lehetőség volt az építőanyagok gyors szállítására. A városokelvesztették egységes képüket mind formailag, mind építőanyag tekintetében.
Az új épülettípusok, amelyeket már globális stílusnaknevezünk, az iparosodás növekedésével terjedtek el.
A mai világ nagy rohanásában felhagytunk az építészetetikettjével, szokásaival és szabályaival. A városok a 20. század végénelgépiesedtek, szürke acéltömbökké váltak, a természet pedig kiszorult ametropoliszokból. Ezért konferenciákat tartanak, ahol az építészek terveketdolgoznak ki a „zöld városok” létrehozására, parkosításokra. Ehhez nagymértékűpolitikai támogatás is kell…
Az elmúlt húsz évben már több nagyvárost is sikerültelindítani a változás útján: Barcelona, Antwerpen, Lyon, Berlin, London és NewYork. Még hosszú út áll előttük, amikor a rend és a káosz, az érzéki és aracionális közti egyensúly újra helyreáll a városokban.
Források:
Jonathan Glancey: Az építészet története
Wikipedia
