Mese és valóság határán – Lány a vízben

Philadelphia külvárosában áll egy Cove nevű bérház, melynek a közepén egy aprócska medence található. A medence egy különös lénynek, egy tengeri nimfának az otthona. M. Night Shyamalan legújabb mozija kedvesen beszél a valóság mögötti mesevilágokról, s elhiteti, hogy életünk szereplői egyben mesehősök is lehetnek. A Lány a vízben helyszíne egy bérház, szereplői pedig a bérház lakói, akik akár mellettünk is lakhatnának: a kínai lány az anyjával, a bölcsész egyetemisták, a tehetségtelen filmkritikus, a magába forduló katona… A házmester – Cleveland Heep – csendes, halkszavú, magának való férfi, aki betartatja a rendet, takarít és egyedül él, család nem tartozik hozzá. éjszakánként valaki fürdik a közös medencében, holott az este hét után tiltva van, ugyanis balesetveszélyes. Cleveland Heep szeretné betartatni a rendet, s egy alkalommal rajta is kapja a fürdőzőt, egy lányt, aki eltűnik a felszín alatt. A házmester vár, majd a várakozása ijedtségbe csap át, miután a lány nem bukkan fel többé. Belegázol a vízbe, s kis híján meghal… A nimfa menti meg az életét, aki ezzel felfedi magát a házmester előtt. Cleveland a kínai lakóktól megtudja, hogy a „tende”, ahogy magát a lány nevezte, miféle lény is, és ahogy mind többet és többet tud meg a tendéről és a világról, ahonnan származik, úgy nyer teret a mese a valóságban. Különös lények jelennek meg a ház körül, különös helyszínek tárulnak fel, s a lakókról is kiderül, hogy mind-mind benne élnek egy misztikus történetben, ugyanis a nimfának haza kell jutnia, miután elvégezte küldetését, ám a Kék világba való eljutáshoz  számos ember segítsége kell, akik egyszerre élnek itt, és van feladatuk a valóságon túli mesék szerint. Shyamalan filmje könnyed, lebegő mese, komoly ijesztegetés és piros, 18-as karika nélkül. Az indiai származású rendező barátságosan és kedvesen mesél arról, hogy a valóság mögött egy mesevilág húzódik meg, saját mitológiával és lényekkel, s hogy ezek a lények többet tudnak rólunk, mint mi önmagunkról. Hitet tesz a szó hatalma mellett, hogy a szavak hű kifejezői életünknek és képesek megváltoztatni a világot. Képi világában a Lány a vízben ugyanolyan visszafogott, mint Shyamalan eddigi filmjei. A rendező azonban nem az utolsó percek meghökkentésére bizza most a filmet, mint tette azt a Hatodik érzékben, és nem is tart minket végig bizonytalanságban, hogy a főhősünk tényleg átéli-e azt, amit átél vagy csak a képzeletében léteznek dolgok (A sebezhetetlen). Nem használ ezernyi CGI-trükköt, mint mások és nem alkalmaz szupersztárokat, mint Bruce Willis (A sebezhetetlen, Hatodik érzék)
vagy Mel Gibson (Jelek). Ugyanakkor Paul Giamatti remek választás a visszahúzódó házmester szerepére, akárcsak Bryce Dallas Howard a nimfáéra. Howardnak sok arca van, gondoljunk egy másik Shyamalan-moziban, A faluban játszott szerepére (Ivy Walker), s most egy kevéssé szépet kell magára öltenie, ám ez az arc ugyanúgy hiteles mesefiguraként is, mint a világtól elzárt vak lány arcaként. A film leggyengébb szereplője maga Shyamalan, aki igazán másra oszthatta volna a világot megváltó, tragikus sorsú író szerepét… Író-rendezőként remek munkát végzett, de némi sziniképzés ráférne. A Lány a vízben tehát egy kiforrottabb, meseszerető és mesélni szerető rendező munkája, aki nem a Piroska és a farkas vagy más, európai kultúrkörben ismerős meséhez nyúlt (vagy képregényekhez), hanem kitalált egy saját, keleties ízű, éppen ezért kicsit szokatlan mitológiáját. Ráérősen gombolyítja a történetet és hihetetlen szeretettel jeleníti meg egy bérház lakóit. Néha kikacsint a nézőre, és megpróbálja megértetni velünk, hogy a valóság, a mozi és a mese három különböző dolog, és néha a mese közelebb áll a valósághoz, mint a mozihoz. Aztán erre a filmjével rögtön rá is cáfol. A Lány a vízben csak nyitott szívvel nézhető.