Rövid áttekintés a hajózás, azon belül is atengeri navigáció fejlődéséről az ókortól egészen napjainkig. Emellett pár szóazon bátor felfedezőkről, akik meglehetős gyakorisággal használták a címszereplőeszközöket és utazásaikkal hozzájárultak világképünk alakulásához.
A hajózás története egyidős az emberiséggel.Hasonlóképp fejlődött, akárcsak az építészet, vagy a művészetek, az adott korcivilizációjának tükörképe. A tengerész mesterség a legnehezebb munkák közétartozott, tartozik a mai napig is. Különösen igaz volt ez a korai időkre,mikor az óceán, a tomboló viharok és egyéb veszélyek mellett a navigációfejletlensége is kockázatossá tette a tengeri kereskedelmet és utazásokat. Bárvalószínű, ahogy azt a történelemben járatosabbak kiválóan tudják, hogy azelmaradott, történelmi idők előtt létezett egy sokkal fejlettebb civilizáció amienkénél, és mint ilyen, a hajózás és navigáció terén is kiválót alkotott. Ãmez már Atlantisz és Daniken elméleteivel kapcsolatos, úgy hiszem erről másirományban kell majd beszámolnom. Lényeg, ami lényeg, az ősi tudás feledésbemerült, csupán apró töredékei maradtak fenn, így a hajózás mestersége ismétvisszakényszerült oda, ahonnét indult, a kezdetekhez.
Az ókori navigáció jószerével a nap éscsillagok állásának megfigyelésével történt, így nyugodtan mondhatjuk, a nyíltvízi hajózás ebben az időben még meglehetősen ritka volt. A kereskedelmiútvonalak kizárólag part mentén húzódtak, legfeljebb kedvezőtlen széljárás,vagy épp óriási viharok „bírhatták rá” egy hajó legénységét, hogy valahol egészmáshol, ismeretlen vizekre kormányozzák hajóikat. Persze a megépített vízijárművek felépítése és a használt nyersanyagok sem tették lehetővé hosszútengeri utak megtételét. Ezidőtájt használtak ugyan térképeket, ám ezekmeglehetősen pontatlanok voltak, legtöbbjük csupán az adott partszakaszkörvonalait ismertette. Néhány úgynevezett hajózási útmutató is közkézenforgott, ezek beszámoltak az esetleges veszélyekről, zátonyokról, a kikötőkpontos helyéről, sőt, még a szárazföldről is adtak némi információt, például,hol található ivóvíz. A hajózási segédeszközök közül ismerték a mélységmérőt,általában minden hajó orrában szolgálatot teljesített egy navigátor, aki ügyelta zátonyokra és a haladási irányra. A föníciaiak elsősorban a Kis Göncölcsillagképhez és a sarkcsillaghoz igazodtak, míg a görögök inkább a NagyGöncölt részesítették előnyben és ehhez viszonyítva navigáltak. Viharos, felhőséjszakákon csupán a parti jelzőtüzekre hagyatkozhattak, vagy ha erre sem, akkorlegfeljebb jószerencséjükben bízhattak. Hát ilyenkor kerültek ki a nyíltóceánra, vagy épp a tenger fenekére.
A görög felfedezők közül Pitheastemlíthetjük, a neves asztrológust és térképészt. Ilyesfajta múlttal nem csodahát, ha hajózásra adta fejét. Ie. 340 körül a Gibraltári szoroson keresztülelért egészen Britannia partjáig. Honfitársa, Eudoxus már inkább India felévette útját néhány száz évvel később, mind a gazdag nemesség, mind Kleopátratámogatását élvezve.
A középkorjelentős változásokat hozott a hajózás történelmében. Mivel a navigációsberendezések és a térképészet fejlődése vitathatatlannak bizonyult, ráadáskéntújabb és újabb típusú tengerjáró hajók kerültek ki az építészek kezei alól,megkezdődhetett a felfedezések kora. Bár még mindig tartották magukat a régilegendák, babonák tengeri sárkányokról, szirénekről és egyéb szörnyetegekről,mind több bátor felfedező indult útnak kincsekért és dicsőségért.
Egyik legnagyobb vívmányként az iránytűtemlíthetjük, ami körülbelül a 12. században jelent meg a Földközi-tengeren.Kínából került hozzánk ez az egyszerű, ám annál elmésebb műszer, valószínű, hogyeredeti hazájában már több száz éve használták. Kezdetben az iránytű nem álltmásból, mint egy vízen úszó kis „tutajból” és megmágnesezett, vékony tűből. Akorai időkben meglehetősen pontatlanul működtek ezek a szerkezetek, gyakorta azis megesett, hogy az együtt haladó karavánok iránytűi is más-más adatotmutattak. A másik fontos navigációs eszköz a szögmérő, az úgynevezettasztrolábium volt, ami, ki hinné, szintén Kínából került az európaiak kezébe.Ez a műszer egy fokbeosztású korong volt állítható szögmérővel a közepén,meglehetősen pontatlanul mért, tévedése akár 120 tengeri mérföld is lehetett.Emiatt aztán a legelső nagy felfedezések még mindig veszélyes, kevéske sikerrelkecsegtető utazások voltak, a kapitányoknak gyakran fogalmuk sem volt, a földmely részén bukkannak elő, vagy épp szépen lepottyannak a világ végén. Aközépkor vége felé Henrik portugál herceg áldásos tevékenysége nyomán anavigáció tudománya tovább fejlődhetett, kapitányai mind távolabb és távolabbmerészkedtek a szárazföldtől, újabb, részletesebb térképekkel gazdagítva a kortudományát.
A kora középkorleghíresebb felfedezői tagadhatatlanul a vikingek. Jellegzetes hajóikkalkeresztül kasul bebarangolták az Atlanti óceánt, kirabolva és kifosztva mindentalpalatnyi földet, ami az útjukba akadt. Bár ők még mindenféle technikaivívmány nélkül indultak útnak, még az iránytűt sem ismerték, ennek ellenérehihetetlen távolságokra eljutottak. Sokáig nem hittek benne tudományoskörökben, ám mostanság egyre több történész állítja, hogy egészen az amerikaipartokig is elhajóztak. Kolumbusz nagy bánatára.
