2003. február elsején, pontban tizenöt órakor furcsalátványban volt része a texasi lakosságnak: fejük felett robbant fel,és hullott darabokra a NASA egyik űrsiklója. Ez már a másodikkatasztrófa volt a Space Shuttle-program keretén belül. Ismét egyszomorú évfordulóra emlékezünk.
A NASA szakemberi a balesetet követően különösen fontosnak tartottáka központban, hogy módszeresen kivizsgálva, pontosan feltárják akatasztrófa okait. Ez teljes mértékben megtörtént, és azóta már egysikeres űrrepülésen is túl van a houstoni központ. Az azonbanvitathatatlan, hogy a negyedszázados koncepció mára elavult, és azűrsiklók felváltására lesz szükség az amerikai űrkutatás nagyratörőterveinek megvalósításához.
Az amerikai űrsiklóprogram története az1970-es évek elejére nyúlik vissza. Ekkor kezdték el építeni arepülőgépre hasonlító, mindenki által ismert űreszközöket. A legelső, Enterprisenévre keresztelt űrsikló viszont soha nem járt a Földön kívül: a NASAkizárólag kísérleti célokra használta, elsősorban a légkörön belülirepülést illetve a leszállást gyakorolták vele. Másodikként születettmeg a Columbia, és – 1981. április 12-én – elsőként járt az atmoszférán kívül. Egy évre rá követte a Challenger. (érdekes, hogy pont a két legrégebbi űrrepülőgép, amely ma már nem létezik.) 1983-ban a Discovery, majd 1985-ben az Atlantis állt földkörüli pályára, 1991-től pedig a legkésőbbi fejlesztés, az Endeavour is repült, amelyet a tragédiában elpusztult Challenger pótlására építettek.
Az űrrepülés veszélyes üzem. Voltaképpen eza NASA egyik jelszava, mégis, az 1986-ban bekövetkezett végzeteskatasztrófa világszerte megdöbbenést keltett. Az első civil utas – Christa McAuliffe, amerikaitanárnő – éppúgy szörnyethalt, mint hat társa, amikor a kilövés utánhetvenhárom másodperccel megsemmisült a hirtelen lángra gyúlt jármű.Közel két évig tartott, amíg véget ért az a belső vizsgálat, amelykiderítette a baleset közvetlen okait, azalatt természetesen szüneteltaz űrsiklóprogram. Ennek nyomán egy sor változtatást hajtottak végremindegyik űrrepülőgépen, elsősorban biztonsági szempontokat figyelembevéve.
2003. azonban újra fekete év lettaz amerikai űrhajózás történetében. Február 1-én, majdnemhajszálpontosan tizenöt órakor, megsemmisült a másodikként gyártottűrjármű, a Columbia. A héttagú legénység által vezetett gép mára visszatérés fázisában volt, mikor szinte hirtelen és nem várt módondarabjaira hullott. Az első hallásra misztikusnak tűnő katasztrófánakazonban – mint néhány hónappal később, az augusztus 26-ra elkészültjelentésből kiderült – nagyon is kézzelfogható, valós okai voltak.
A január 16-i kilövés után ugyanis levált egy hőszigetelő habdarabaz üzemanyagtartályról, és a bal szárny törzshöz közeli pereménekütődött. A nagy sebesség miatt a becsapódás hatalmas erejű volt, ésleszakított egy darabot a hőszigetelő pajzsból, amely a képződöttlyukon a szárnyszerkezet belsejébe esett, majd napokkal később, már azorbitális pályán kiszabadult, és elúszott a világűrben. Ezzel a tátongónyílással kellett a mit sem sejtő asztronautáknak belépniük a Földlégkörébe, és kellett volna átjutniuk a meteoritokat is elégetőatmoszférán keresztül.
A rés a pajzson viszont észrevétlen maradt,mindössze hét másodperccel a robbanás előtt jelezte négy műszer, hogyrohamosan emelkedik a hőmérséklet a bal szárnyban. Ez végül odavezetett, hogy a szerkezet belülről megolvadt, és száguldó tűzgolyóváváltoztatta a Columbiát.
Ma már minden szakmabeli előtt nyilvánvaló,hogy mi történt három évvel ezelőtt. Csak azt nem tudják, mi lehet errea megoldás. Az űrsiklóprogramot a NASA 2010-ig mindenképpen szeretnéfenntartani, hiszen a Nemzetközi Űrállomás bővítéséhez, fenntartásáhozszükség van építőelemek feljuttatására a világűrbe, erre azonban sem aző más eszközeik, sem pedig a szovjet űrhajók nem képesek. Hosszú távonazonban szükség lesz új technológia kidolgozására, ezt a ma méggyakorlatilag tervezés fázisában leledző projektet CEV-re (Crew Exploration Vehicle-re) keresztelték el.
Űrsiklók tehát még üzemelnek egy jó darabig. A NASA-nál keveslik aköltségvetésben nekik elkülönített támogatást (amely az utóbbi évekbenvalóban számottevően csökkent), ugyanakkor szükség van továbbibiztonsági intézkedések bevezetésére, hogy még egyszer hasonlókatasztrófa ne fordulhasson elő. Jelenleg a rendkívül jó hőszigetelőcserepek felváltásán van a hangsúly, mert hiába marad hideg a burkolatfelülete ezer fokos hőmérsékleten is, ha ezek a különálló darabkák azűrrepülőgép kilövésekor lehullhatnak, és megsérthetik annak valamelyrészegységét. A NASA mégsem adja fel. Hosszú távú céljai közöttszerepel az űrállomás befejezése, emberek megtelepítése a Holdon, végüla Mars-expedíció megindítása, immáron asztronautákkal a fedélzeten. Ajelenlegi körülményeket figyelembe véve azonban megkérdőjelezhető, hogyerre egyáltalán még ebben az évszázadban sor kerülhet-e.
]]>
