A mai nap, immáron kilencedikalkalommal, ismét kiosztásra került a Zsoldos-díj. A neves magyar sci-fi írórólelnevezett díjért idén is számos alkotás szállt versenybe. A díjat az AvanaEgyesület és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 1998-ban kettős céllalalapította. Egyrészt emléket kívánt állítani az Avana Egyesület alapítótagjának és névadójának, Zsoldos Péternek, aki a magyar tudományos-fantasztikusirodalom kiemelkedő alakja. Másrészt az alapítók egy rangos irodalmi díjatkívántak létrehozni, hogy felhívják a figyelmet a magyar sci-fi írókszínvonalas műveire és arra, hogy a műfaj értékeket képvisel. A díjpénzjutalmát Salgótarján adományozza.  



Regény kategóriában az eddigiekhez képest talán kevesebb mű pályázott a díjra.
Ebben a kategóriában a nomináltak a következők voltak:
László Zoltán: Nagate, Delta Vision 2005
Lovas Lajos: Agydobás, Országút kiadó
Nemere István: Időhajó, Nézőpontok kiadó
Szentgyörgyi P. József: Elveszett emberiség, Nézőpontok kiadó
Szélesi Sándor (Anthony Sheenard): Az árnyak ébredése, Graal könyvek kiadó. Ám novella kategóriában igen szép számmal álltak rajthoz az alkotások, melyek a következők voltak:
Antal József: Justitia, GALAKTIKA 186.
B. Kósa Katalín: Pixtuk, ÚJ GALAXIS 6.
Bajzafi Ferenc: A koldus, ÚJ GALAXIS 7.
Bajzafi Ferenc: Az ütés, ÚJ GALAXIS 7.
Bajzafi Ferenc: Susanne, ÚJ GALAXIS 6.
Bernáth Zsolt: A negatív, FANGORIA 7.
Bihari Péter: Maya tánca, Hihetetlen folyóirat sci-fi különszám
Bolyki Tamás: Kísértetek az idők mélyén, ÚJ GALAXIS 7.
Bolyki Tamás: A remény útja, ÚJ GALAXIS 6.
Bálint Endre: A tölcséresi eset, ÚJ GALAXIS 7.
Bálint Endre: Smith bíró tévedése, ÚJ GALAXIS 8.
Böszörményi Gyula: Vörös kendővel válladon, Az Evolvens kalózai
Csupor Béla: Bernie, ÚJ GALAXIS 7.
Czető Bernát László: Fogadott nagyság, GALAKTIKA 181.
Dave Howard: Átokverte nap, Az Evolvens kalózai
Dragon György: A világ eleje, GALAKTIKA 183.
Gabriel B. Cobbler: Rendfenntartók, Az Evolvens kalózai
I. M. Brod: Nem születtek katonának, Az Evolvens kalózai
Jónás Zsolt: Ghoul, FANGORIA 5.
Karádi Kázmér: Kék Ördög bár, ÚJ GALAXIS 6.
Kasztovszky Béla: A mi konzolunk, GALAKTIKA
183. Kasztovszky Béla: Külföldi aspirantúra, GALAKTIKA 189.
Koltai László: A nem is olyan távoli, GALAKTIKA 182.
Kovács Péter: Az én váram, GALAKTIKA 182.
Kánai András: Kettesben, GALAKTIKA 185.
Képes Gábor: Budapest 2040, GALAKTIKA 188.
László Zoltán: Szirénének, GALAKTIKA 181.
László Zoltán: A valóságcsináló, GALAKTIKA 187.
Mayer István: Szabad akarat, GALAKTIKA 182.
Nemere István: Apóka mesél, GALAKTIKA 184.
Nádor Gábor: Koncert, ÚJ GALAXIS 7.
Nándori András: Az ügynök, GALAKTIKA 184.
Regényi Huba: Kihagyhatatlan ajánlat, GALAKTIKA 191.
Seth F. Henriett: Autizmus – Egy másik világ, ÚJ GALAXIS 8.
Somlai Nóra: Az élet értelme, GALAKTIKA 186.
Somogyi Viktória: Necrophilia Gravis, FANGORIA 5.
Szélesi Sándor (Anthony Sheenard): Mosolyszünet, Az Evolvens kalózai
Szélesi Sándor: Galileo, GALAKTIKA 190.
Takács Boglárka: Elhárítás, GALAKTIKA 185.
Tass Bálint: A harmadik triumvirátus, ÚJ GALAXIS 7.
W. T Clark: A viking, ÚJ GALAXIS 7. A hattagú bírálóbizottság, melynek tagjai: Dr. S Sárdi Margit (egyetemi tanár, a bizottság elnöke), Csák Tamás, Mandics György, Pusztay István, Trethon Judit és Zsoldos Dávid, ez évben úgy döntöttek, hogy:
A legjobb regény: Lovas Lajos: Agydobás című alkotása lett. (Országút kiadó)
A legjobb novella kategóriában pedig: Szélesi Sándor: Galileo című novellája győzedelmeskedett. (Galaktika magazin 190. szám) A díjátadóról hamarosan részletesebben is beszámolunk!
Őszintén gratulálunk a nyerteseknek!
]]>