Vitorlával korokon át – I. rész

Amikor az ősember felfedezte,hogy az úszó fatörzs, a fonott kosár, az összekötött nád, vagy afelfújtállatbőr fennmarad a vízen, sőt még az ember súlyát is elbírja,nagyjából akkorkezdődött a vízi közlekedés. Ebből a korszakból kevés – sőt szintesemmi -kézzel fogható tárgyi emlék maradt fenn, ami a hajózással kapcsolatoslenne,így a történészek és a régészek is csak elméletekre hagyatkozhatnak. Azelső „hajó” nyilván valamiféle természet alkotta tárgy volt, egy kidőltrönk, egynagyobb nádcsomó, amibe az ember belekapaszkodhatott, és ami nemsüllyedt el.Amikor az ember már elég értelmessé vált, hogy maga is változtassakörnyezetét,és hogy megtapasztalt dolgokat reprodukáljon, akkor születhetett meg azelsőolyan tutaj, amelyen már utazni is lehetett. Ez, a liánokkal egymásmellékötözött farönkökből álló tákolmány a vízi közlekedési eszközöklegősibb fajtája.  A másik ilyen ősi hajó – ha nevezhetjükhajónak – az úgynevezett gufa, amely nem más, mint egy óriási nádból fontkosár, amelyet evezőkkel hajtanak, és ilyen alkalmatosságokat még napjainkbanis használnak, például Irak folyóin.

Leírás: A gufa kizárólag folyami hajózásra használt, nádlevélbőlsűrűn font, nagyméretű, kerek kosárszerű alkalmatosság, amelyben 1-2 ember ésnémi rakomány fér el biztonságosan. A folyókon evezővel, vagy sekélyebbhelyeken csáklyával hajtottál előre, és inkább a folyón lefelé való haladásravolt alkalmas, mintsem a folyásiránnyal szembeni haladáshoz. Ezt az ősijárművet még a mai napig is használják a Tigris és az Eufrátesz folyókon ésIrakban.

A vitorla, mint a vízi járműveket előrehajtó eszköz felfedezése is erre az időszakra tehető, ámez eleinte nem lehetett más, mint egy lombos ág, egy nagyobb fakéreg darab,esetleg egy kifeszített állatbőr, ám ennek a felfedezésnek a jelentőségetulajdonképpen a kerék feltalálásához mérhető fontosságú. Talán még előbb iskerült sor erre a felfedezésre, hiszen az ember az ősidőkben (és persze későbbis) előszeretettel telepedett meg folyók partján. Mint látható, hogy az hajózáselméleti alapjainak felfedezése az őskorra tehető, de mivel ennek a korszaknakkevés szerepjátékos vonzata van, ezért haladjunk is előre az időben.

Az igazi ókori hajózást, amelyetmár valóban bátran nevezhetünk hajózásnak valahol az Indiai és a Csendesóceánon és/vagy annak közelében élt népcsoportok fejleszthették ki, hiszen mári.e. 6000 évvel, vitorlával és oldalhajóval ellátott (piroga) csónakokkalhalásztak a partmenti vizeken. Ezeket a csónakok egy darab fatörzsből vájtákki, és használták jóval azelőtt, hogy a fáraók megkezdték volna a sziklatömbökszállítását hajóval a Níluson, a piramisok építéséhez. Az ókori Egyiptomban azelső hajókat kb i.e 3800-as években kezdték használni. Ezek a hajók szorosanegymáshoz kötözött nílusi nádból készültek, és ezek képezték alapját akörülbelül 600 évvel később egyiptomi tengeri vitorlásoknak. Az i.e II.évezredben Egyiptom már komoly tengeri nagyhatalomnak számított. Nádhajóieljutottak a Földközi-tengerre, a Vörös-tengerre, sőt még az Indiai-óceánra is,sőt egyes feltételezések szerint még ennél is jóval messzebbre. Ennek a ténynek bizonyításáraszervezett 1969-70-ben, a norvég származású Thor Heyerdal expedíciót. A hajójaa Ra-I és Ra-II (majd később a Kontiki) fényesen bebizonyította, hogy azókoriak képesek voltak tenger, sőt óceánálló hajókat építeni, és ígylehetséges, hogy volt kapcsolat a mediterrán és az Újvilág civilizációi közt.

Leírás: A világ legrégibb olyan hajói közé tartozik, amelyet márnevezhetünk hajónak. A i.e 3800-as évek körül jelent meg, és gabonaszállításrahasználták a Níluson, de olykor a tengerre is eljutottak vele. A hajó orra ésfara magasba emelkedik, ívelt, s hogy megtartsa ezt a helyzetét, kötéllel atörzshöz rögzítették. Ebből a szerkezetből feltételezhető, hogy tengerre ismerészkedtek vele (a hullámtörés miatt). A hajókat szorosan egymáshoz kötözöttpapirusznád kévékből építették, a külső peremet kissé magasabbra, így egyfajtahamis hajófalat kaptak. A hajót evezőkkel és kormányevezővel látták el, és egynád vagy pamutszövet vitorlával, amely egy egyszerű keresztrúdon függött. Afolyón lefelé a sodrással, felfelé pedig vitorlával haladtak, mivel a szél atenger felől fújt. Hasonló hajókat a Dél-Amerikai indiánok is készítenek, és mégma is láthatók, pl. a Titicaca tavon.

Ám az egyiptomi hajók fejlődésemeglehetősen lassú volt, évezredek alatt alig valamit változott a forma és atechnika, és lássuk be, az egyiptomi nem kifejezetten az a tengerésznép, ígyeljött az idő, amikor át kellett adniuk dominanciájukat olyan kultúráknak,amelyek jobba alapanyagokból, fejlettebb technológiával, jobb, megbízhatóbb éserősebb hajókat tudtak építeni. Ilyenek voltak a főníciaiak, akik azegyiptomiak után évszázadokig uralták a Földközi-tengert, ezáltal kezükbentartv a kelet és nyugat kereskedelmét. A mai Libanon lakóniak kiváló cédrusfákálltak rendelkezésükre, amelyből sokkal tartósabb hajók készültek, mint azegyiptomi nádból, ezen felül kezükben volt a krétai és a mükénéi kultúranavigációs ismeretei, így messzebbre is eljuthattak. I.e.600-ban például márkörbehajózták Afrikát, többször eljutottak Angliába is, és kezükben volt azegész partvidék. A főnicíaiak virágkorát az i.e 9. évszázad vége felé alapítottKarthágó tengeri uralma jelentette. Hogy megvédjék értékes rakományukat, őképítettek például fedélzettel ellátott hajókat. A főníciai hajók egyrenagyobbak lettek, míg végül a korabeli vitorlatechnika már nem volt képeslépést tartani a növekedéssel ezért az emberi erővel történő meghajtáshoz kellettfolyamodniuk. Megépítették kétsorevezős hajóikat a dierákat vagy latin nevükön a biremiseket.
{mospagebreak title=Görögök és rómaiak}

Leírás: A kétsorevezős hajók – a dierák, vagy biremisek – több népáltal is használt hajótípusok voltak az ókorban. Ismerték a főníciaiak, agörögök, az etruszkok, a karthágóiak és a rómaiak is. Ezek a hajók a törzsükmindkét oldalán két sor evezővel ellátott kifejezetten hadihajók voltak, amelyekaz unriémákból vagy monorémákból (egysorevezősök) fejlődtek ki az időkfolyamán. Az első biremiseket a főníciaik építették úgy i.e 1000 környékén.Fennmaradt domborművekről tudhatjuk, hogy ezeknek a hajóknak 12-12 evezőpárjukvolt mindkét oldalon. A nagy keresztvitorlát egy masszív árbocra szerelték,amelynek tetején már megjelent a figyelőkosár. Kormányzásra még evezőthasználtak, de megjelent a hajón a horgony, ami egy nagyobb kőtömb volt. A hajófelívelő orrát népcsoportonként különböző állatfejek díszítették, mint kutya,madár, ló. A biremisek fő fegyverzete a vízvonal magasságában, vagy alattarejtőző, érchegyben végződő döfő orr, vagy döfő kos volt, amellyel ütközéskormeglékelték az ellenséges hajók oldalát. A döfés eredményessége a hajó sebességétőlés manőverező képességétől függött, így igyekeztek azt maximalizálni. A tengericsatákban vitorla nélkül hajóztak – nyilván azért, hogy az ellenség negyújthassa fel, és ne tehessen benne kárt – és az evezősöket dob, vagyfurulyaszóval tartották ritmusban. A biremiseken az evezősök számához képestkevés katona volt, s ez is volt az egyik ok, amiért később felváltották ezt atípust a triremisek. Ám a biremis még ekkor sem tűnt el, mert a hátrányaivalszemben jócskán voltak előnyei (fordulékonyság, gyorsaság), ezért az egykoriadmirálisok szolgálatban tartották őket és bizonyos feladatokhoz inkább abiremiseket használták, mint a lomhább triremiseket.

Leírás: A triérák vagy triemisekértelemszerűen a kétsorevezősökbőlfejlődtek ki. Először a görök építettek ilyen hajókat, valamikori.e.700tájékán. Felépítésében – döfő orr, keresztvitorlázat, – szinte teljesenmegegyezett a biremisekkel. Különbség csak azt volt, hogy az evezőkettöbbenkezelték, és olykor helyet kapott a hajón egy kisebb elő vagy orr árbocis. Agörögök mesterei voltak a tengeri hadviselésnek. A lékelés technikájáttökélyrefejlesztették, és egyéb hadicseleket is alkalmaztak, mint például, hogyazellenséges hajó mellé eveztek, gyorsan bevonták a sajátevezőlapátjaikat, majda lendülettel letartolták az ellenfél evezősorát – ha azok nem tudtákszinténgyorsan bevonni azt – így bénítva meg az ellenfelet. A triérák fénykoraai.e.480-ban lezajlott szalamiszi ütközet alatt volt, ahol 310 görögtriéra legyőztea perzsa Xerxész 800 hajóból álló armadáját. Ez a görög tengerészetegyik legnagyobb diadala volt, mert így megóvták a nyugati civilizációtaz ázsiai uralomtól. A rómaiak évszázadokkal később mégszintén használtak triérákat, de ők koránt sem olyan hatásfokkal, mintgörögelődeik. A rómaiak ugyanúgy harcoltak vízen, mint szárazon. Gyalogoskatonákkal. Így elmondható, hogy ők alkották meg a tengerészgyalogságfogalmát.A rómaiak a trieráik oldalára 8-9 méteres csapóhidakat szereltek,kampókkal avégén, és amikor elég közel kerültek az ellenséges hajóhoz, akkor a hídlecsapódott és a római gyalogosok elözönlötték az áldozat hajót. Ígyarattakpéldául győzelmet i.e 260-ban Hannibál flottája felett is. A rómaihajómérnökök – ők is mindenben a még nagyobbat, még erősebbet keresték -kísérleteztek négyés ötsorevezős (tetréna és pentéra) hajókkal is, de ezek aszörnyszülöttek nemértek el különösebb sikereket, így csak lábjegyzet maradtak a hajózástörténelemkönyvében. Folytatása következik: A középkori hajózás