Ismét megújul a Szegedi Fantasztikus Tábornak helyet adó Kettőshatári alkotóház egy helyisége. A már megszokottá váló tábori utó- és előpartikon a törzsgárda tagjai az éjszakába nyúló beszélgetések és filmnézések mellett az épületet javítgatják. Most sem volt ez másképp: szeptember utolsó hétvégéjén összegyűltek ismét a táborlakók, hogy mini-Szefantort üljenek.
Megújul a konyhaMagyarország legrégebbi, egy helyen megtartott sci-fi rendezvénye a Szegedi Fantasztikus Tábor, azaz a Szefantor. Jövőre immár a 20. alkalommal jönnek össze (mindig augusztus első felében) tíz napra azok, akik olvassák, nézik, szeretik a tudományos-fantasztikumot, és azok körében szeretnék kipihenni az éves fáradtságot, akik maguk is így éreznek. Tavaly merült fel elsőként a lehetősége, hogy év közben is összejöhessenek az sf-kedvelők a Kettőshatári alkotóházban. A szórakozást össze is köttötték a hasznossal: valamit mindig hozzátesznek a tábor kinézetéhez. Most a konyha volt soron. Lesz még idén utó-Szefantor, a három napos hétvégén, október 20-23 között. A szervezők minden régi és leendő tagot szívesen látnak, akkor már csak lazításra. Tájékozódásul használjátok az SFportal Szefantor fórumát. Most is a lazításé volt a fõbb szerep
]]>