Bár a befejező rész immár a kereskedő házában játszódik, a szálak afogadóból indulnak – és végre összetalálkoznak! A történet végén pedigmegismerhetjük az elejét…1886}

4.Deilar

Miutánaz utolsó tárgyaló partnerem is távozott, sóhajtva rogytam visszabársonyborítású székemre. Kimerítő tárgyalás volt ez, annyi szent. Eltartottnéhány óráig, és tulajdonképpen nem hozott eredményt. De ez már csak így megy amagunkfajta kemény fejű kereskedők között. Mindenki a saját érdekeit nézi,senki nem akar engedni egy shakot sem, s folyton veszekedésbe torkollik abarátságosnak induló beszélgetés. Egy zsebkendővel megtörölgettem gyöngyözőhomlokomat, és Alishára gondoltam.

Ó,hogy én mennyire szerelmes voltam abba a tüneménybe! Hmm, ezt szavakkal leírniis nehéz, nemhogy elmondani. Az a gyönyörű zöld szem, a telt, csókolnivalóajkak – s ahogy csókol – ó, mily szerencsés ember vagyok én! Legszívesebbenminden percben, minden pillanatban karjaim közt tartottam volna karcsú testét.Ó, ha nem volnék ilyen elfoglalt, s lenne egy csekély szabadidőm. Őseim amúltban! Mindent megadtam volna érte.

Bártudtam – s persze igyekeztem nem erre gondolni -, hogy a vagyonomért tart csakvelem, mégis imádtam ezt a nőt. Mondhat bárki bármit, minden pénzt megér aközelsége. éppen ezért nem árultam el a titkos széfem helyét, hadd maradjon egyadu a kezemben. Tudtam, ha ezt is eljátszom, nincs tovább: kirabol, és továbbáll. Bizony, ily szörnyeteg a szerelem!

Bárcsaktudnám, hogy merre jár most! Azt mondtam neki, hogy elhúzódnak a tárgyalások,és nyugodtan kiruccanhat ma este. Igen, ilyenkor egy kicsit féltékeny voltam,szerettem volna tudni, merre jár az én ártatlan galambom. Reméltem nem csalmeg, sőt! Hittem is benne, bár tudtam, mindez hiú ábránd, esti mese, amin még agyerekek is átlátnak. De ez lettem én. Egy ötvenéves, szakállas, nagy gyermek.Elmosolyodtam a gondolatra, és felálltam, hogy töltsek magamnak egy kisfehérbort.

Abbana pillanatban nyílt a nappali ajtaja, s mintha csak a gondolataimat találtavolna ki, belépett az én kis Alishám.

-Alisha! Kedvesem! – kiáltottam örömömben, még a borról is elfeledkeztem, hiszenegy ilyen asszony csókja édesebb száz bornál is!
-Deilar drágám, csak nem rám vártál? – mosolygott édesen a nő, és adott egycsókot a homlokomra. – Korábban befejeződtek a tárgyalások?
-Nos, igen – sóhajtottam. – De hagyjuk a fránya üzletet!

Átkaroltamvékony derekát, de ő játékosan kibújt az ölelésemből. Hmm, az illata milymennyei volt!

-Van egy jó hírem számodra, kandúrom! – nevetett fel azután.
-Mondjad csak, kedvesem!
-A zsebemben van a gyöngy!

Ezenegy kicsit meglepődtem. Valahogy nem erre a hírre vártam, de kétségkívül jóhírnek számított. Ha megvan a gyöngy, nagyobb esély van az üzlet fellendítésére,már ha igazak a pletykák az erejéről.

-Ãœgyes vagy, édesem – dicsértem a lányt. – De honnan vanő Krahs adta oda?
-Nem. Krahs részegen feküdt az Ezüst Kócsagban. Próbáltam vele beszélni, de csakannyit tudtam kiszedni belőle, hogy nem csinált semmit.
-és akkor…? – egyszerűen nem találtam szavakat.
-és akkor én magam hatoltam be az efil szobájába, és elhoztam a gyöngyöt!

Teljesenelsápadtam. Le kellett ülnöm a székemre, mert félő volt, hogy ott helybenelájulok. Az én kis Alishám… Belopózik egy veszélyes varázsló szobájába és…

-és… és megölted?
– Meg – válaszoltaegyszerűen a kedvesem, még a szeme se rebbent. Kikerekedett szemekkel néztemrá, nem bírtam megszólalni. Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek, vagy sírjak.Alisha töltött magának egy italt és kortyolgatni kezdte.
-De… ööö…de – hebegtem zavarodottan.
-Megkaphatod a gyöngyöt – kezdte aztán Alisha fel-alá járkálva előttem -, haelárulod nekem a széfed titkos helyét…
-Nem – csúszott ki halkan a számon. Nem árulhattam el neki, hiszen akkormindennek vége! és nem elsősorban a vagyonom forgott itt kockán. Szerelmesvoltam, s mindennél jobban fájt volna Alisha elvesztése…
-Muszáj lesz megmondanod, különben a gyöngy sem lesz a tiéd.
-Szeretlek – nyögtem ki, s éreztem, hogy egy könnycsepp gördül végig kortólbarázdált arcomon, s akad el szakállamban.

Alishaegy pillanatra megtorpant, és a szemembe nézett. Igen, mintha ellágyultak volnaa vonásai, s megint az a kedves teremtés volt, aki…

-De én nem. én a széfed helyét akarom – közölte hidegen. – Ha nem árulod el, holvan, akkor nincs gyöngy…
-Nincs is, mivel a gyöngy nálam van!

Krahslépett be az ajtón. Egyik kezében egy véres kést szorongatott, a másikban pedigegy átlátszó golyóbist. Bal vállából vér szivárgott, mely lassan eláztatta aruháját. Még jobban elsápadtam, mikor megláttam, milyen állapotban van abarátom. Arcát meggyötörte a fájdalom, a veríték patakokban folyt végig azarcán.

Alishafelsikoltott, és tőrt rántott. Ezen megint meglepődtem, s jobb híján meghúztammagam a székben. Krahs kérdőn húzta fel a szemöldökét.

-Magyarázatot követelek, Deilar! – vicsorgott az orgyilkos. – Ez a némber aztállítja, hogy nála van a gyöngy! Ha igaz, akkor ez itt micsoda? – mutatta fel akezében lévő üvegszerű golyót.
-én.. én nem tudom – hebegtem. Tényleg nem értettem mi folyik körülöttem.
-én viszont nagyon jól tudom! – kiáltott fel ellenségesen Alisha. Olyan tűzlángolt a szemében, amilyet soha nem láttam ezelőtt. – Egy egyszerű üveg!

Krahskeserűen felnevetett, és a fejét rázta.

-Nem hiszek neked, átkozott szuka…
-Hogyan jutottál be? – tértem lassan magamhoz, s vettem át a szót. – Az őrségnem állított meg?

Azorgyilkos feltartotta a véres pengéjét, és rekedten ismét felkacagott. Ebbőlmindent értettem. Nagyon reméltem, hogy még nem vesztette el a józan eszét. Atekintete kezdett ködössé válni, de még ura volt a gondolatainak. Alishamegfeszült testű ragadozóként, görbített háttal állt a falnál, és zöld szemevadul járt Krashról rám. éreztem, hogy hamarosan olyan dolgok fognak történni,amik örökre megváltoztatják eddigi életemet. Tudtam, hogy most le kell mondanomAlisháról. Őróla mindenképpen, de nem akartam egy olyan barátot is elveszíteni,mint Krahs.

-Tegyétek le a fegyvereket, barátaim – kértem őket. – Ennek nincs értelme.Beszéljük meg józanul a tennivalókat. én kész vagyok alkut kötni mindkétféllel.

Láttam,hogy elgondolkodnak az ajánlatomon, de mindketten féltek először cselekedni.Csak nézték egymást, mint két szarvasbika. Másodpercek teltek el így csendben,amikor…

Háromfelfegyverzett roa rontott be a szobába, hörögve, morogva. Krahs a túlsósarokba szökkent, és szembefordult velük. Alisha is feléjük irányított afegyverét. én jobb híján még kisebbre húztam magam össze a székben. Be kellvallanom, rettentően féltem. Az egyik roa sebesült volt, láthatóan ő volt alegjobban felbőszülve. Mi nd a hárman Krahsra irányították a fegyvereiket.

-Grrr – morgott a legnagyobb, aki a vezetőjük lehetett. – Jó’ bánsz a késsel,ember! De a nyomaidat nem tudtad e’tüntetni előlünk! A véred ide vezetettminket! Grrr.

Krahscsak felnevetett, és előhúzott még egy kést. Alisha várt a kedvező pillanatra.

-Add ide a gyöngyöt, és akkó’ nem bántunk!

észrevettem,hogy Alisha lejjebb ereszti a tőrét, és elmosolyodik. Úgy tűnt eszébe jutottvalami.

-én tudom azt is, hogy kitől vette el. érdekel téged, roa?
-A nevem Zugarr, szuka! – sziszegte sértetten a roa vezér, de nem nézett alányra. Végig az orgyilkost figyelte. – Tudom kitő’ szerezte a követ. Egynyavalyás varázslótó’…
-Nem éppen – mosolygott még jobban Alisha. – A fickó a hatos szobában lakott.Úgy hívták, Miram. Álmában érte utol a halál…
-Neeeeem! – ordított fel Zugarr, és elszabadult a pokol.

Aroák közül ketten Krahsra rontottak, a harmadikra – a sebesültre – Alishatámadt rá tőrével. én úgy megijedtem, hogy azonnal az őrségért kiáltottam,ahogy csak kifért a torkomon. Hívásomra két álmos, bágyadt tekintetű őr jelentmeg a másik ajtóban. Hálóruhában voltak, rövidkardot szorongattak. Amintmeglátták, hogy mi történik, tüstént harcba szálltak a roák ellen.

Skellett is a segítség. Krahst – az én drága barátomat – éppen akkor döfte át aroa vezér, a másik pedig a fejét zúzta be egy csapással. Könny csordult ki aszememből, s egy pillanatra eltakartam az arcomat. Mikor ismét visszanéztem,Zugarr társa már holtan feküdt a padlón, s az ork vezér az egyik őrrelviaskodott.

Amásik fronton Alisha küzdött a sebesült roával, ám az őr oda is későn érkezett.A lány testébe belemart a gonosz roa kard, s az én kedvesem is padlóra rogyott.A nevét kiáltottam, de mintha álmodtam volna, nem hallottam a saját hangomat.Fém pendült fémen, zihálás, harc, vér… Az én szobámban! Ó, drága őseim! Mifolyik itt?

Asebesült roa egyik kezével falhoz csapta hű testőrömet, a karddal pedig afalhoz szögezte. Szegény pára úgy csapkodott a karjaival, mint valami groteszkbogár. A roa diadalmasan fordult Zugarr felé, mikor az én drága Alishám mindenerejét összeszedve felszökkent a padlóról, és éles kiáltással a roa hátáravetette magát. Tőre mélyen a vaskos nyakba fúródott, s a kalóz a saját vérébenfuldoklott. Utolsó erejével, még hátranyúlt, megragadta a kedvesemet, és afalhoz csapta őt is. éreztem, hogy ezúttal Alisha sem kel már fel.

Könnyekfojtogattak, de ugyanakkor – talán őseim ereje szállt belém – elragadott aharci láz. Felálltam a székről, s bár remegtek a lábaim, Krahs szörnyűholttestéhez léptem. Felvettem a padlóról ázott kését, és görcsösen markolvamegindultam Zugarr ellen.

Aroa több sebből vérzett, de az őr szénája sokkal rosszabbul állt. Hátrálnikényszerült, s egy óvatlan pillanatban megbotlott egy másik roa holttestében.Zugarr kihasználva az alkalmat, szíven döfte a férfit.

énsem habozhattam tovább. A roa kalózvezér háttal állt nekem, s tudtam, most énkövetkezem. Ha nem cselekszem gyorsan, megfordul, és kegyetlenül legyilkol.Undorodtam az ölés gondolatától, de ugyanakkor a halál lehelete is riasztott.Felordítottam, és minden erőmet összeszedve a roa hátába szúrtam a kést. Aztánmég egyszer és még egyszer, és még sokszor. Addig döfködtem, míg holtan apadlóra nem rogyott.

Akkorén is a padlóra zuhantam a kimerültségtől. A véres kés kihullott remegőkezemből, a könnyek patakokban árasztották el izzadt arcomat. Percekig csakhevertem ott mozdulatlanul, képtelen voltam bármit is tenni. Csend vett körül.Halotti csend. Barátom, kedvesem halott. Testőreim halottak, s én is közelvoltam ahhoz, hogy a folyton emlegetett túlvilágra kerüljek, őseim mellé.

Krahshozmásztam, és az ő teste mellett is elidőztem egy darabig; csendben meggyászoltamőt. Aztán ugyanezt tettem Alishával is. Felvettem a padlóról a barátom hoztagyöngyöt. Nézegettem egy darabig, de semmi érdekeset nem találtam rajta. Talána lánynak volt igaza, s tényleg csak üvegből van. De akkor honnan való? éreztem,hogy olyan rejtély szemtanúi hevernek a lábaim előtt, amit talán soha nemfejthetek meg.

Végülátkutattam Alisha zsebeit is – bár nem esett jól -, s ráakadtam a valódigyöngyre. Az eredetiségében nem kételkedtem. Ez volt az a gyöngy, eztazonnal megéreztem. Vörösen derengett körülötte a levegő, és furcsa bizsergéstárasztott. Csak néztem és néztem, teljesen megigézett lélegzetelállítólátványával.

Abizsergés pedig erősödött, és lassan kúszni kezdett. Fel a karomon, atestemen….

 

5.Anatiih

Na,itt volnánk. Ez az Ezüst Kócsag, utazásunk végállomása. A Piac téren álltamGohhal, kedves tanítványommal. Ő is efil volt, mint én, csak sokkal, de sokkalfiatalabb nálam. Az az érdekes, hogy ő nem volt annyira hóbortos, pedig nekemkellett volna a bölcsnek, az okosnak lennem. De ez van!

-Na, Goh öcsém, itt fogsz megszállni! – mutattam a fogadóra, és barátságosanmegcsaptam a tarkóját, mire ő feljajdult. én persze szokásomhoz hívenkinevettem.
-Anatiih mester! Nem lehetne, hogy te is itt töltöd el ezt a pár napot?
-Ne nyavalyogj folyton, Goh! Ha folyton csak nyavalyogsz, mindenkinek azidegeire mész majd! Az enyémre is.
-De hát megbeszéltétek azzal a kereskedővel, hogy a héten meghozod a gyöngyöt…
-Meg is hoztam nem?! Most bemész az Ezüst Kócsagba, és kiveszel egy szobát.Anatiihnak adod ki magadat. Ezek a marnok meg sem tudják különböztetni az egyikefilt a másiktól… Szóval bemész, kiveszel egy szobát, és várod DeilarAmone-t, a kereskedőt! Ha jön, megmondod neki, hogy három nap múlva jövökvissza. Akkor megkapja a gyöngyöt.
-és te addig hova mész?
-Egy öreg mesterhez, beazonosítani ezt a követ. Ki tudja, lehet, hogy többet ér,mint amennyit kértünk érte, vagy az is lehet, hogy el sem adom…
-Dehát megígérted…
-Csendet – szisszentem tanítványomra. – A kaahi művészei vagyunk, nemholmi kalmárok! Megértetted?

Gohcsendben bólintott, aminek nagyon örültem.

-Na. Itt van egy másik gyöngy – előhúztam a zsebemből egy vörösen derengő követ,és Goh fekete köntösének zsebébe csúsztattam. Ő persze rögtön ki akarta onnanvenni, de én rácsaptam a kezére.
-Ne nyúlj hozzá, ostoba! Ez egy elátkozott gyöngy, ami halált hoz arra, akisokat tapogatja!
-Akkor minek adtad ide? – morgott magában Goh.
-Ha valaki esetleg megtámadna, és ki akarna rabolni, akkor add oda nekinyugodtan, és akkor békén hagynak. Örökre.

Láttam,hogy ennek hallatán megnyugodott valamelyest.

-Ilyen halálos?
-Természetesen. Megbabonáz, lebénítja a karodat, a lábadat, aztán megállítja aszívedet… és…! – összecsaptam a tenyeremet.
-és mit gondolsz, mester – kérdezte most már mosolyogva Goh -, a szigetekrőlhozott gyöngy is ennyire veszélyes?

Elmosolyodtam.

-Nem hinném. Amennyire én meg tudom ítélni, csekély hatalmat képvisel. De neezzel törődj, hanem azzal, hogy rendesen eljátsszad a szerepemet…
-Megpróbálom – dünnyögte Goh.

Barátságosanmegveregettem a hátát. Elbúcsúztunk egymástól, s ő az Ezüst Kócsagba ment, hogyszobát foglaljon, én pedig a másik irányba indultam egykori mesteremhez, hogybeazonosítsam a szigetvilágról megszerzett gyöngyöt.

-Hé, Goh! – szóltam utána néhány lépés után – Ne igyál annyit, mint a múltkor,jó??!

Vége

A Novella és Yagaard idegen szavai, kifejezései: Yagaard Enciklopédia Atörténet kezdete

Azelőző rész


]]>