CW úgy tűnik, nagyon rákapcsolt a DC-s tévésorozatokra: az Arrow sikeres, a Flash a csatorna történetének egyik legjobb sorozatindításának bizonyult, nem csoda, hogy még jobban erősíteni akarnak. A Deadline információi szerint újabb spin-off érkezik, ami most nem egyetlen szuperhős, hanem a két sorozatban már megismert karakterek új csapata körül forogna.
A magazin informátora szerint Andew Kreisberg, Greg Berlanti és Marc Guggenheim állnak az új project mögött is, azaz ugyanaz a kreatív csapat lesz az új sorozatért felelős. És hogy kik lennének a főszereplők?
- Brandon Routh, azaz Ray Palmer/Atom, akit az Arrow aktuális szezonjában ismerhettünk meg.
- Caity Lotz, akit az Arrowban Sara Lance/Black Canary tűnt fel – és a harmadik évad eddigi történetét ismerve ez eléggé meglepő fordulat
- Victor Garber, aki Dr. Martin Steint, és Firestorm „egyik felét” játszotta
- Wentworth Miller, azaz Leonard Snart/Captain Cold, aki a Flash eddigi részeinek egyik legemlékezetesebb főgonosza volt.
Ez már így is egy elég impresszív csapatnak tűnik, mind a karaktereket, mind pedig a színészeket tekintve. De ez még nem minden, a forrás szerint a sorozatban még három új, komoly
DC-s szuperhős is szerepelni fog, akik még nem tűntek fel televízióban.
A
CW eléggé eltökéltnek tűnik: nem fogják tesztelgetni az új szériát a következő pilot szezonban, azonnali sorozatmegrendeléssel indítanak. Ha ez így megvalósul, akkor lényegében egy tévés
Justice League-et fogunk látni. Ha pedig ez sikeres lesz, akkor tévés fronton bizony beelőzheti a
DC a
Marvelt: bár az
Agents of S.H.I.E.L.D., az
Agent Carter és az áprilisban érkező
Daredevil ugyanabban a filmes univerzumban játszódik, mint az
Avengers, még sem érződik olyan erőteljesnek a kapcsolat közöttük; ezzel szemben már a
Flash első évadának első felében is voltak crossoverek az
Arrow-val.
Nyitott kérdés még, hogy
az új Supergirl tévésorozat az vajon része-e a CW-s képregény univerzumnak: hivatalosan nem erősítették meg ugyan, de a lehetőség meg van rá.
]]>