Mint ismeretes, a galaxisok nem egyenletesen töltik ki a Világegyetemet. Kisebb csoportokba, galaxishalmazokba tömörülnek, amelyek még nagyobb szerkezeteket, úgynevezett szuperhalmazokat alkotnak. Utóbbiak a Világegyetem ma ismert legnagyobb képződményei, bennük hatalmas és ritka buborékok falai mentén sűrűsödnek a galaxisok és galaxishalmazok. Az egész szerkezet leginkább a sör habjára emlékeztet, ahol az egyes buborékok érintkező falai mentén csoportosul mind a látható, mind a sötét anyag.

A szuperhalmazoknak ezt a szerkezetét kezdeti, az Ősrobbanás után kialakult szabálytalanságokból származtatják, amelyek a korai gyors felfúvódás időszakában nőttek nagy méretűvé. Bár ezek a felületek és buborékfalak alig voltak sűrűbbek a környezetüknél, mégis fontos „növekedési magokként” szolgáltak a Világegyetem továbbfejlődésében. Később az anyag ugyanis ezek mentén kezdett összesűrűsödni és galaxisokat alkotni.

Ha ez valóban így történt, akkor a galaxisok forgástengelyeinek térbeli eloszlása nem lehet véletlenszerű, hanem tükröznie kell a hatalmas buborékfalak felé mutató ősi anyagáramlást és összesűrűsödést. A jelenséget már sok felmérés próbálta kimutatni, idáig sikertelenül – a megfigyeléshez ugyanis nagyon sok galaxis térbeli helyzetét kell ismerni. Nem elég a csillagvárosokat látszólagos pozíciójuk alapján vizsgálni, távolságukat, emellett a környezetükben lévő hatalmas üregek helyzetét szintén tudni kell. Úgy tűnik, nagy mennyiségű megfigyelés feldolgozásával először sikerült a feltételezett jelenség nyomára akadni. Az [origo] cikke

]]>