A magyar Dante útikalauza a végtelen jelenben és az alternatív múltban; angyalok és démonok, tündérek és boszorkánymesterek, titokzatos, valóságos, földalatti és jövőbeli útvesztők között. Imádom a kisepikát – a mesét, a novellát, az elbeszélést […] a kisregényt – olvasni és írni egyaránt. Kedvenceim közé tartoznak Mikszáth Kálmán, Herczeg Ferenc, Gelléri Andor Endre, Örkény István, Dévényi Tibor, Tőke Péter, Moldova György, Vámos Miklós e tárgyban alkotott mesterművei. Szívesen olvasom Akutagava Rjúnoszuke, Philip K. Dick, Ray Bradbury, Howard Phillips Lovecraft történeteit is. A fenti listám korántsem teljes, ám nemrég gyarapodott egy kitűnő kortárs magyar alkotóval: akit korábban Anthony Sheenardként (Ellopni egy Chagallt, A csonkolás művészete) ismertem. A láthatatlan városban jártam Szélesi Sándor kalauzolásával. Javori kritikájaOtt, ahol nem lehet normálisan eljutni egyik helyről a másikra, ahol csak közlekedni lehet, azt is csak idegesítően, időrablóan. Ott, ahol a valós helyszíneken játszódó – gasztronómiai és borászati élvezetekkel bőven fűszerezett földi kalandok közben, után – hirtelen átkerülhetünk egy furcsa, szokatlan, hátborzongatóan fantasztikus, megdöbbentően egyedi, misztikus világba. Itt, akár távolról jött mágusokkal, a világmindenség élethosszát kitágító varázslókkal, kecses, bájos, életvidám, de bajbajutott fiatal tündérekkel (Egy napló, kilenc kép), erotikus orgiába csábító Szépasszonyokkal, szürreálisan (fejvesztetten) kéregető öregasszony-kiborggal is (Adni öröm, kapni jó) összefuthatunk, ha nem vigyázunk. Részese lettem tűzvonalbani nyomozásoknak, fergeteges üldözéseknek, életet oly könnyen kioltó, félelmetes tűzharcoknak (Az aranyat izzadó fiúk), összefutottam a csontkezű Halállal is a zsúfolt metrón. Ez utóbbi történet emlékeztetett, megtanított arra, hogy mindannyian A Halál árnyékában vagyunk, nem árt, ha tetteinket ahhoz igazítjuk, hogy bármikor bevégeztetett, mert Őnagyhatalmúsága úgy gondolhatja, hogy lejárt az időnk. A budapesti – önéletrajzi elemekkel bőven átszőtt – városi legendákban, egy sokoldalú archaikus anzikszban a főszereplővel, az Íróval bebarangoltam a főváros nevezetes és kevésbé ismert helyeit. Már az első történet olvastán (A név nélküli szomszéd) a Gelléri Andor Endréről írtak jutottak az eszembe, akit a tündéri realizmus megteremtőjének nevezett Kosztolányi. Ez A láthatatlan város történeteire is igaz megállapítás lenne, de mivel már foglalt az elnevezés, ezért új beszűkítő fogalomskatulya után kellett néznem. Szélesi Sándor történeteiben az aprólékosan részletező, néha a kemény naturalista elemeket sem nélkülöző: – párbeszédek: „basztattuk a besúgóinkat”, istenesen szar dolog” – leírások: „… egy rémálom fogadott minket: a tóban döglött kutyák úsztak, a levegőben bomló hús édeskés, hánytató illata szállt. A dögöket teljesen ellepték a csigák, …” – a feszes, forgatókönyvszerű, de a tetőpont közelében – varázsütésre – a misztikumba hajló cselekményvezetés stílusa nálam a realista tündér-más megnevezést kapta. Bizony, a Trombitásból (az étteremből) még időgép (Egy cég telefonnal) sem kell, hogy Nyíregyháza, Kaposvár, Veszprém, Aranyosapáti, Budapest, Pilis érintéssel eljuthassunk egy (végtelen) másik világba, ahol rájöhetünk, hogy: „Minden mindennel összefügg!” Az állatok – és minden földi ember – nyelvét értő modernkori Szent Ferenc a bizonyíték rá, hogy: „Minden jó ember szívében megtalálod Istent!” (Rendező elme). A mély humánum (pl.: az igaz, feltétlen bizalom; a szerelem tisztasága) és a kacagtató humor, önirónia (pl.: az egyik nyíregyházi népművelőlány átképezte magát boszorkánynak; az író a másnaposság megtévesztő látomássorozatába masírozik) egyaránt megtalálható a 14 elbeszélést és novellát tartalmazó kötetben. Nekem egyedül A másik oldal című lovecraftos óriástemetős, letargikus történet nem tetszett, talán fényes napvilágnál másként hatott volna rám, mint ebben a mai szürkésfekete komor, horrortvonzó őszi félhomályban. Mesés elmém még a rókává változott taoista mágusért – aki doktor Frankenstein keleti változataként borzolta az idegeimet -, és a mókusok toboztüzéért sem haragszik, mint az rpg.hu Attilája, én jót nevettem a mókás történetcseppeken. Csengével együtt sirattam a tiszta lelkű állatkerti gondozót, de reményt adott e történet (Rendező elme) csattanója, hogy talán nem veszhet el a csodálatos képesség. Kedvencem Az élet körei elbeszélés, ahol összefutnak a korábbi történetek szálai, ahol az ellenpontozás nagymestere – Szélesi Sándor – összemosolyoghat a kedves és kitartóan nyomozó olvasóval: a valóság és a fantasztikum csak egy villanásnyira van egymástól. Jól megjegyezni: karamellillatnál: futás, fahéjillatkor nem kell félni, nem fog fájni… 🙂
]]>
