Soren Ward: Feketepart

Részlet:
– Eynar, az oroszlán! – mosolyodott el azemír. – Örülök, hogy újra itt látlak!
Azeed az ötvenes évei elején járt, és leginkább az alkata illett egyfeketeparti emírhez. Lehetetlenül kövér férfi volt, nyolc izmos rabszolgakellett hozzá, hogy megmozgassák a hordszékét, és több vég selyem egy-egyöltözékéhez. Tar koponyája örökké izzadtságtól fénylett, az arca széles volt,de barátságos; magas homloka alól fürge, éjsötét tekintet méregette akörnyezetét, és mindent meglátott. Volt szerencsém néhány feketepartihatalmassághoz, rendszerint markáns arcú, gőgös emberek, akiknek mindengesztusából árad, hogy egész életüket saját kiválasztottságuk tudatában éltékle. Azeed azonban kifejezetten béketűrőnek tűnt, néha már-már ostobának. Még alegélesebb helyzetben sem emelte fel soha a hangját, halkan adta ki azutasításait, de mindig kiderült, hogy jól számított. Ritkán fenyegetőzött, éstalán a gyűlölet is hiányzott a természetéből. Sok embernek elvette az életét -a partvidék hatalmi játszmáiban ez elkerülhetetlen – ezek közül néhánnyal az énkardom végzett, de egyszer sem éreztem, hogy személyes érzelmektől fűtve adjaki a parancsot.
Talán a külsejének is köszönhette, hogy ilyen messzire jutott. Mire Feketeparthatalmasságai ráébredtek, hogy a korábban jelentéktelen koszfészeknek tartottemírség, és elhízott, jámbor ura új félként kapcsolódtak be ádáz küzdelmeikbe,már túl erős volt hozzá, hogy egyszerűen félresöpörjék.
– Az enyém a leírhatatlan öröm – hajoltam meg. – Miért nem adhatom el aházamat?
Azeed mosolya még szélesebb lett, aztán felkacagott:
– Ti északiak… Ami a szíveteken, a szátokon – vidáman csillogtak a szemei. -Hallottál már róla, hogy errefelé bárkinek a fejét vehetem?
– Hallottam, de nem félek – válaszoltam. – Fej nélkül hogyan szolgálhatnálak?
– Ezek szerint visszatérsz a szolgálatomba? – csapott le rögvest.
– Egyetlen, utolsó alkalomra. – mondtam, miként előre elterveztem. – Utána elkell engedned.
– Miért teszed ezt velem, édes fiam… – tettetett keserűséggel megcsóválta afejét. – Ugyan kivel tudnálak pótolni?
– Az ajtód előtt épp most találkoztam egy derék ifjúval.
– Az Nadíz parancsnok – Azeed arcáról eltűnt az öröm – Részben miattahivattalak. Gyere közelebb, és ülj le. – Hallottad valaha Jahangir, a mágus nevét? – kérdezte Azeed.
Hallottam ugyan egy varázstudóról, aki pár hónapja telepedett le Bahrudzsában,de ez akkortájt történt, amikor kiléptem az emír szolgálatából. Nem számítottnagy hírnek a felbukkanása, Bahrudzsa vonzotta mágiahasználókat, mert errefelégyengének számított a Smaragdtorony, és lépten-nyomon a holdelfek hagyatékábabotlott az avatott szemlélő. Széttártam a karjaim.
– Az utóbbi hónapokat a házamban töltöttem – feleltem. Azeed szeme haragosanvillant.
– Nem akarok többet hallani arról a házról!
Nem kértem elnézést, de nem is mertem tovább feszíteni a húrt.
– Miféle mágus? – kérdeztem inkább. Feketepart nagyvárosaiban minden sarkonállt egy mágiahasználó; akaratmágusok, urdung-igázó boszorkányok, holdelftitkok után kutató őrültek. Legalábbis számomra így tűnt.
– Fél éve él Bahrudzsában – folytatta az emír. – Azt állítja, hogy a birtokábanvan egy ősi, holdelf szerkezet, amelynek a segítségével visszaadja azembereknek az egészségüket, mi több, akár a fiatalságukat is.
– Sarlatán – legyintettem. – Hamar lelepleződik, és csalódott alattvalóiddarabokra tépik. A trónnak nincs vele dolga.
– Nos, erre aligha kerül sor. Jahangir lenyűgöző ajánlata nem éppen a pórnépnekszól. Csodás gépezetének egyetlen használatáért olyan vagyont kér, melyetlegfeljebb tucatnyi család tud megfizetni Bahrudzsában.
– Nyilvánvaló és arcátlan szélhámosság – vetettem ellen. Nem értettem, mi közömmindehhez, de ekkor eszembe jutott a megfiatalodott Nadíz kapitány.
Szívből gyűlöltem, hogy Feketeparton minden lehetséges.
– Nem tűnik csalásnak – ingatta a fejét Azeed. – Elsőként a vén Nadíz kerestefel Jahangirt. Másnap tizenhét éves ifjú alakjában jelentkezett szolgálatra.Mondhatom, nem volt ínyemre a dolog.
Az emír szünetet tartott, amíg a kaftánja ujjával megtörölte izzadó homlokát.Ösztönösen is közelebb hajoltam, kezdett lenyűgözni a rejtély.
– Három teljes héten keresztül kutattuk a csodát. Az összes megbízhatóvarázstudómmal megvizsgáltattam, és egyik sem talált rendellenességet. Hivattamnéhány aggastyánt, akik ifjúkoruktól ismerték a kapitányt. Mind megesküdött,hogy Nadíz éppen ilyen volt, legfeljebb egy fejjel alacsonyabb. Végül feltettemneki néhány kérdést, amire csak ketten ismerhetjük a választ. Az összesre jólfelelt. Megparancsoltam, hogy minden lépését kövessék… de nem és nem, ez azifjú az igazi Nadíz. Kénytelen vagyok elhinni, hogy ötven évet fiatalodott. Aszolgálatomba is visszafogadtam, persze fenntartásokkal.
– Mások is vannak? – tudakoltam mohón. észre sem vettem, és újra Azeed kalandozójáváváltam.
– Sokan felbuzdultak a példáján – bólintott az emír -, a következő Nashradszószóló volt.
Nashrad Nadízzal ellentétben még fiatalember volt, de azon az éjszakán, amikorkiűztük a Smaragdot, szörnyű sérülést szenvedett…
– Feltételezem, Nashrad meg visszakapta a lábát.
– Helyesen feltételezed – bólintott Azeed. – A legváltozatosabb próbák eléállítottam, akárcsak Nadízt. Semmi gyanús jel, éppen olyan, mint egy éve,mielőtt megsebesült volna. Több emberről egyelőre nem hallottam, de nem lehetkérdéses, hogy akadnak mások is. A leggazdagabb kalmárcsaládok közül valók,akiket nem tudok olyan rövid pórázon tartani, mint a palota vagy a hadseregfőembereit. Minden esetre, a saját embereimet visszavettem a szolgálatomba. Nemazért, mintha megbíznék bennük, hanem hogy szem előtt legyenek. Nos, Eynar, tehogyan látod mindezt?
Nem kellett hosszasan tűnődnöm a válaszon. Sok mindent megtanultam a mágiáról,mióta Feketeparton élek, és még re ngeteg varázsos dolgot láttam, amit máig semértek. Ám egyetlen, cáfolhatatlan következtetést már levontam magamnak: sohasemvégződik jól.
– Ha nem szélhámosság, akkor valami még rosszabb – magyaráztam. – Avisszakapott éveknek, az egészségnek kell, hogy legyen ára, de nem aranyra vagydrágakövekre gondolok. Ha egyelőre nem is mutatkoznak a jelei, előbb vagy utóbbvalami háttérben megbúvó, sötét erő követelni fogja a jussát. Zavard elJahangirt, a gépezetével együtt! Ãœldözd el, vagy ölesd meg Nadízt és Nashradot,sőt mindenki mást is, aki kapcsolatban állt a mágussal.
– Józan javaslat – bólogatott az emír. – Pontosan így tennék, ha módombanállna.
– Mi akadályozhatja meg Bahrudzsa emírjét abban, hogy kedve szerintcselekedjék?
– Sok minden – legyintett Azeed kedvetlenül. – Politika, gazdaságimegfontolások… Jelen esetben pedig a saját fiam, Nurzan. Nadíz és Nashradbogarat ültettek a fülébe. Ki akarja próbálni Jahangir gépezetét.
– Nem engedheted! – fakadtam ki.
– Tudom! Ám a hercegetek már határozott. Ha megtiltom neki, hogy használjaJahangir gépezetét, ellenem fordul. Ha elüldözöm, vagy elpusztítom a mágust,szintúgy. Megtörténhet még, hogy szembe szegül az akaratommal, és a hátammögött elrendezi az ügyet. Ebben az esetben is elveszítem, hozzád hasonlatosanugyanis nem hiszek az olcsó ajándékban. Mert egy tökéletes gyógyulásért, afiatalságért nyomorúságos ár az a pár láda arany, amit a mágus kér cserébe… Afájdalmas következtetés, Eynar, hogy így vagy úgy, de lassan lemondhatok afiamról. Az egyetlen örökösömről, akinek minden tudásom átadtam. Aki folytatnáa művemet!
Bahrudzsa emírje a tenyerét tördelte. Még sohasem láttam ilyen keserűnek éshatározatlannak. Örültem neki, hogy azok közé a kevesek közé tartozom, akiktőla kéretlen igazságot is elfogadja. Megvártam, míg újra felemeli a fejét.
– Emírem, ez nyilvánvalóan kelepce – lassan beszéltem, a diplomatikuskifejezéseket keresve. – éppen abban a városban kezd működni ez a csodatévőmágus, ahol az emír székének örököse…
– Torzszülött – Azeed kisegített, befejezvén helyettem a mondatot. Nurzantermészetesen nem volt torzszülött, bár daliának sem nevezte volna senki. Azegyik lába talán egy arasznyival volt rövidebb a másiknál, a hátát pedig púpterhelte, ezért nehézkesen járt. Harcos így nem lehetett belőle, ugyanakkorgyors felfogású és romlatlan ifjú volt, apja méltó örököse. Azeed koragyermekkorától arra készítette fel, hogy folytassa, vagy talán befejezze aművét. Bahrudzsa ebben is különbözött Feketepart más tartományaitól, az örökkéváltozó hatalmi viszonyokkal szemben itt mindenki ismerte a jövőt, Azeed azemír, és a halála után Nurzan követi majd a trónon. Aki másként gondolja…Nos, olyanok is voltak. Egy részüket én öltem meg.
– Nurzan megérti majd – folytattam – A teste nem tökéletes, de éles az elméje,akár az apjáé. Ha holnap nem, hát évek múltán majd ráébred az igazságra. Nemvalószínű, hogy elveszíted.
– Képzeld magad a helyébe! – parancsolta az emír. – Az emberek azt beszélik, aholdelfek kilopták a bölcsőjéből, és a saját fattyukat tették a helyére. Olyanemír lesz belőle, akit senki sem tisztel. Belekapaszkodnál a szalmaszálba?Megértenéd, hogy elveszik tőled a lehetőséget?
Nem tudtam mit felelni.
– Amit elértem, egy csekély haladék – folytatta Azeed. – Meggyőztem Nurzant,hogy semmi sem sürgős. Ezt az időt pedig, ami nem több pár napnál, arra fogjukhasználni, hogy kideríts mindent Jahangir mágusról és a gépezetéről.
Íme, a feladat. Nem mondhatom, hogy kedvemre való volt. Egy valamiben azonbanAzeed is emlékeztetett Feketepart más hatalmasságaira, nevezetesen, hogy nemkedvelte, ha visszautasítják. Mivel régi szolgálója voltam, legalább azaggályaimat megfogalmazhattam.
– Verekedő vagyok – emlékeztettem. – A feladat, amit nekem szánsz, inkább egyvarázstudót, vagy egy bölcset kíván. Megteszek minden tőlem telhetőt, ha ez aparancsod, de előfordulhat, hogy többet ártok, mint használok.
– Nem kell erőn felül teljesítened. – nyugtatott meg az emír. – Már felbéreltemegy mágiahasználót. Eddig Rhodin, Sahra és Shalakorsz könyvtáraiban kutatott ajelenség után, de nem járt sikerrel. Mivel szűkre szabott az időnk,idehivattam, hogy a helyszínen végezze be a feladatát. Rég járt Bahrudzsában.Segítened kell neki, és ha szükséges, védelmezned.
Így már lényegesen jobban hangzott, bár nem töltött el örömmel a gondolat, hogyújabb varázstudó keveredett a játszmába.
– Miféle mágiahasználó? – érdeklődtem. Hőn reméltem, hogy nem a Smaragdtoronyvalamelyik ügynöke lett beszervezve, bár az emír ragyogó érzékkel válogatta kiaz embereit.
– északi születésű, akárcsak te, de nem idegen tőle Feketepart – mondta Azeed.- Mellesleg, a hölgy ragaszkodott hozzád, én eredetileg más feladatottartogattam neked.
Csak egyetlen északi varázslónőt ismertem, akinek köze volt Feketeparthoz is.
Egy régi barátot.
– Ha elvégeztük a feladatot… – tudakoltam óvatosan. – Elengedsz?
– Hát persze – felelte gyorsan az emír, majd egy viaszpecsétektől terhespapírtekercset és egy gondosan cizellált, rubinköves aranygyűrűt nyújtottfelém. – De addig is, visszakapod a régi jogaid és felhatalmazásaid. Mostantólújra a kardforgatóm vagy, a szemem, a fülem, a hangom és a lesújtó öklöm.Cserében én minden éjszaka jelentést akarok kapni.
Majdnem teljhatalom…
– Nem csalódsz bennem – hajoltam meg.
A kihallgatás véget ért.