Újabb nagysikerű sci-fi könyv jelenik meg a MarketForces című regény szerzőjétől, az Agave kiadásában. Richard Morgan ismétbrillírozott, műve bővelkedik akciójelenetekben, humorban. Újfentmegcsillogtatja kifogyhatatlan fantáziáját.
Richard Morgan: Valós Halál
Richard Morgan 1965-ben született Angliában, és gyermekéveit egy vidékikisvárosban töltötte – ha rajta múlt – inkább könyvek és lemezek között.Cambridge-ben történelmet hallgatott, majd élt Londonban, Isztambulban,Madridban és Glasgow-ban is.
Takeshi Kovacs története azóta trilógiává bővült, Market Forces című regénye elnyerte a John W Campbell-díjat, éstöbb könyve jogait is megvásárolták Hollywoodban.
A 25. században az emberek tudatadigitalizálva tárolódik a koponyaalapba épített tokba, és ha a test el ispusztulna, a tudat újraburkolható egy másik testbe. Csak ha a tudattok maga ismegsemmisül, akkor következik be a Valós Halál. A leggazdagabbak azonban mégerre is fel vannak készülve. A tudattok tartalmáról rendszeresen biztonságimásolatot készítenek. De akkor miért lőné főbe magát egy olyan befolyásosember, mint Laurens Bancroft? Miért akarna öngyilkosságot elkövetni valaki, hatudja, hogy órákon belül újra életre keltik. Takeshi Kovacs, egy elit katonaialakulat volt tagja most Laurens Bancroft megbízásából kezd nyomozni arejtélyes öngyilkosság ügyében. Új testbe burkolva kell felgöngyölítenieszálakat egy számára idegen világban. Takeshi Kovacs hamarosan az egyreféktelenebbül pörgő események közepén találja magát.
Ajánlások:
– Az új évezred egyik legsikeresebb sf-sorozatának első, Philip K. Dick-díjas része.
– „A cyberpunk és akeményvonalas detektívregény lenyűgöző ötvözete.” TheTimes
– “A Valós Halál magas fordulaton indul, és onnan csak gyorsul tovább. Tele vanzseniális ötletekkel és rejtélyes eseményekkel. Az utolsó oldalig nem engedi elaz embert.” Peter Hamilton
Kiadó: Agave
Ãra: 2680 Ft-
Terjedelem: 464 old
Megjelenés: 2006. szeptember 21.
Részlet:
Láttam, ahogy amaszk alatt hirtelen elhomályosulnak a szemei. Újra felemeltem és hozzávágtam apadlóhoz a fejét. éreztem, ahogy a koponyája összeroppan az ütéstől, ésragacsossá válik. A hangos reccsenés ellenére nem engedtem el a fejét, újrafelemeltem, és hozzácsaptam a padlóhoz. Zúgott a fülem, mintha elnyelt volnaegy tomboló örvény, és valahol a távolból a saját hangomat hallottam, amintteli torokból, borzalmas dolgokat üvöltök. Negyedszer vagy ötödször készültem apadlóhoz kenni a fickó fejét, mikor valami a testembe csapódott a két lapockámközött. Az előttem lévő asztal lábából varázslatos módon szilánkok szóródtakszét, melyek közül kettő az arcomban kötött ki.
A düh egyszerrecsak minden átmenet nélkül elpárolgott belőlem. Lágyan eleresztettem akommandós fejét, és az egyik kezemmel zavartan tapogatni kezdtem az arcombafúródott szilánkok ütötte sebeket. Csak ekkor döbbentem rá, hogy eltaláltak; alövedék minden bizonnyal áthatolt a mellkasomon, és az asztal lábába csapódott.Döbbenten lepillantottam, és megláttam az ingemet átáztató, egyre terebélyesebbsötétvörös foltot. Semmi kétség. A golyó akkora lyukat ütött, amin még egygolflabda is simán átfért.
A felismeréssel egyidőben elöntötte a testemet a fájdalom. Olyan érzés volt, mintha valakivillámgyorsan áttolt volna egy acélforgácsos kéménytisztítót a mellkasomon.Komótosnak tűnő mozdulatokkal felemeltem a kezem, kitapogattam a lyukat, ésbedugaszoltam a középső- meg a mutatóujjammal. Az ujjhegyemet végighúztam asebből kiálló szétroncsolt csont érdes felületén. Az ujjbegyem alatt egyhártyával borított szerv lüktetett. A lövedék elkerülte a szívemet.Felmordultam, és megpróbáltam talpra állni. A morgásból azonban köhögés lett.Vér ízét éreztem a nyelvemen.
Eléggé beüt, mikoraz ember feltámad halottaiból.
A KüldöttekAlakulatánál azt tanítják, hogy lazulj el mielőtt tárolóba mész. Tedd magadüresbe, és lebegj. Ez az első lecke, amit a kiképzők az első pillanattól kezdveegyfolytában megpróbálnak beléd sulykolni. Mint például a szigorú tekintetűVirginia Vidaura, aki táncosnőhöz méltó testét az Alakulat formátlankezeslábasába bújtatva elsétált előttünk a sorozószobában. Ha nem húzzátokfel magatokat semmin, mondta, készen álltok rá. Tíz évvel későbbtalálkoztunk újra. épp az új-kanagawai igazságügyi központ őrizetes cellájánakvendégszeretetét élvezte. Nyolcvan-száz év körül kapott fegyveres rablásért, éssúlyos organikus károkozásért. Amikor végül kivezették a cellából, csak ennyitmondott: „Ne parázz kölyök, elraktározzák.” Aztán a fejét lehajtvarágyújtott, mélyen leszívta a füstöt, már kurvára nem érdekelte az egészsége,és elindult a folyosón, mintha csak egy unalmas eligazításra menne. Bár aligláttam ki a cellaajtón, a járásából áradó büszkeség így is lenyűgözött. Újrameg újra elsuttogtam a szavait, mint valami mantrát.
Ne parázz,elraktározzák. Az utca lenyűgözően bölcs, de kétélűtanítása. A büntetőrendszer hatékonyságába vetett halvány remény, és annak ameghatározhatatlan lelki állapotnak a kulcsa, amely segít eligazodni apszichózis szirtjei között. Bármit is érzel vagy gondolsz, akármi is vagy,mikor elraktároznak, ugyanaz leszel, amikor kijössz a tárolóból. Ha ráparázolvalamire, abból baj lehet. Úgyhogy el kell lazulni. Tedd magad üresbe.Egyszerűen kapcsolj ki, és lebegj!
Már ha elég idődvan.
Kapálózva bukkantamelő a tartályból. Az egyik kezemmel a lyukakat keresve a mellkasomhoz kaptam, amásikkal egy nem létező fegyver markolatát szorongattam. A nyomás levert alábamról, mintha valaki kalapáccsal leütött volna. Visszazuhantam a lebegtetőgélbe. Összevissza hadonásztam, míg végül nagy nehezen sikerült megkapaszkodnoma tartály oldalában. Levegő után kapkodtam. Hatalmas adag gél ömlött a számba,és zúdult le a torkomon. Gyorsan becsuktam a számat, és megkapaszkodtam atartályfedél nyílásában, a ragacsos cucc azonban mindet beborított. Csípte aszemem, égette az orromat és a torkomat, csúszóssá tette az ujjaimat. Anyomástól már alig bírtam kapaszkodni a tartályfedélbe, a szorításom lassanelernyedt. Úgy éreztem, mintha magas gravitációjú térben manővereznék, és egyremélyebbre süllyedtem a ragacsban. A testem vadul rángatózott a szűk tartályban.Lebegtető gélő A fenéket, fuldokol
tam.
Habozott egykicsit, aztán odaintett nekem: – Az öltözőben talál tükröt – mondta, és kimenta zuhanyzóból. A szoba felé pillantottam, de nem voltam biztos benne, hogyfelkészültem a tükörképemmel való találkozásra.
A zuhany alattálltam, és hamisan fütyörészve próbáltam úrrá lenni nyugtalanságomon, miközbenbeszappanoztam új testemet. A burok, amit kaptam, a negyvenes évei elején járt,egy úszó testalkatával rendelkezett, és megfelelt a Protektorátusban elfogadottszabványnak. Olyan érzése volt az embernek, mintha a fickó idegrendszerétkatonai megrendelésre felspécizték volna. Nagy valószínűséggel feljavították avegyidegrendszert. Régebben egyszer nekem is volt már ilyen. A burokban nehezenlehetett levegőt venni, ami nikotinfüggőségre utalt, az alkaron pedig néhánypazar sebhelyet vettem észre. Ettől eltekintve semmi okom nem volt a panaszra.Az apróbb hibák és nehézségek úgyis később buknak ki, és ha elég eszed van, nemtörődsz velük. Minden buroknak megvan a maga története. Akinek az ilyesmi nincsínyére, beállhat a Syntheta és a Fabrikon előtt kígyózó sorba. én is elnyűttemmár jó pár szintetikus burkot. Gyakran használnak ilyet a meghallgatásokon,mielőtt feltételesen szabadlábra helyezik az embert. Ezek a szintetikus testekugyan olcsók, de a kelleténél jobban emlékeztetnek arra, milyen érzés egyedülélni egy huzatos házban, az ízérzékelő áramköröket pedig a legritkább esetbenkötik be rendesen. Bármit eszel, a végén mindennek olyan íze van, minthafűrészport rágcsálnál.
Az öltözőfülkében apadon találtam egy szépen összehajtogatott nyári öltönyt, a falon pedig ottlógott a tükör. A ruhahalom tetején egy egyszerű acélóra hevert, az óra alattpedig egy sima, fehér boríték, amire gyöngybetűkkel ráírták a nevemet. Mélylélegzetet vettem, és a tükör elé léptem.
Mindig ez alegdurvább rész. Már közel húsz éve csinálom ezt, de mind a mai napig kiráz ahideg, amikor a tükörbe nézek, és egy vadidegen ember bámul vissza rám. Olyanez, mint egy automata sztereogram mélyéről előrángatott kép. Az első néhánymásodpercben csak annyit látsz, hogy az ablakkeretből valaki más néz visszarád. Aztán a fókusz eltolódik, úgy érzed, mintha villámgyorsan felemelkednél azálarc mögött, és közben szinte kézzelfogható rémülettel tapadsz a belsejéhez.Olyan ez, mintha valaki elvágná a köldökzsinórod, de ahelyett, hogyelválasztana valakitől, a kettőtök különbözősége az, ami szétválik, és a végénnem marad más csak te, amint a tükörképedet bámulod.
Kinyújtottam akezem, és elvettem a kis téglalap alakú névjegyet. Korábban észre se vettem,milyen gépiesen precízek a mozdulataim. A vegyideg kezdett beütni. A kezemugyanabba a zsebbe kézbesítette a névjegyet, ahová a többi papírt és a leveletis tettem, és már ott se voltam. Ãtvágtam a várószobán, és szó nélkül kilöktemaz ajtót. Lehet, hogy udvariatlannak tűntem, de úgy éreztem, ebben az épületbeneddig még senki sem érdemelte ki a hálámat.
Szerencsés fickómaga, Kovacs. Na persze. Száznyolcvan fényévre azotthonomtól, valaki más testében, egy hathetes haszonbérleti szerződéssel azsebemben. Csak azért szállítottak le, hogy elvégezzek egy melót, amihez ahelyi rendőrségnek baromira nem fűlik a foga. Ha pedig elszúrom? Irány vissza atárolóba. Ahogy kiléptem az ajtón, olyan szerencsésnek éreztem magam, hogylegszívesebben dalra fakadtam volna.
