2009. július 25-én jelenik meg a Csodaidők tetralógia harmadik kötete, az Árulás. Az első két kötet – Az ogfák vöröse és a Kiszakadtak – az Animus kiadónál jelent meg 2006-ban illetve 2008-ban. A harmadik és negyedik kötet már Görgey Etelka magánkiadásában lát napvilágot. A kötet eddigi terjesztési módja megváltozik: egyelőre nem kerül be a nagykereskedelmi láncba, csupán azokban a kisebb boltokban lesz kapható, amelyekkel a könyvet kiadó Shremeya Kft. megállapodik. Július 1-től előrendelhető a Kft. honlapján (www.kft.csodaidok.hu) 20% kedvezménnyel. Az SFportal egy – eddig nem olvasható – kedvcsináló részletet közöl alább a könyvből. Már két hete dolgoztak. Látszatja ugyan nem volt, mert az aknaháló olyan miniatűr és rendszertelenül elhelyezett részekből állt, amelyet sem látni, sem érzékelőkkel letapogatni nem lehetett, de Jurion a kezdeti idegbeteg üvöltözés után most már normális hangon is tudott beszélni, ami nála az elégedettség biztos jele volt. – A tizennyolc berepülő sávból a nyolc legvalószínűbb már készen van. Jól alájuk pörkölünk! – dörzsölte meg a kezét. Családja nagy része az alfai szabadságharcban halt meg, azóta Jurion engesztelhetetlen gyűlöletet érzett a CSU-val szemben. ő volt a katonai célú fejlesztések lelke a Raas cégnél. – Kár, hogy nem tudjuk, mikor jönnek – mondta Giin elgondolkodva. – Akkor jobban érezném magam. – Nyilván nem fogják előre jelezni, hogy mikorra várható a támadásuk – grimaszolt Jurion. – Bizonyos értelemben fogják, csak valószínűleg mi nem szerzünk róla időben tudomást – felelte Giin szórakozottan. – Ha információim nem csalnak, egy merénylet fogja megelőzni a támadást, amit majd a Shremeyára fognak. De a miniszter megígérte, hogy amint érkezik információ a diplomáciai csator… – Milyen merénylet? – vágott közbe Jurion udvariatlanul. – Paul Martyn ellen, de…. – Az a rohadék! – szorult ökölbe Jurion keze. – Gondolom, egy ilyen merényletet azonnal lehoznak az uniós hírekben… – … melyeket mi nem tudunk fogni – fejezte be helyette a mondatot Giin. – Ez így nem teljesen igaz – rázta meg a fejét Jurion, és cinkos mosoly tűnt fel az arcán. – Ha nagyon akarjuk, foghatunk néhány CSU-s csatornát… – Komolyan? Hogyan? – Óvatosan, és nagyon ügyelve arra, hogy befelé ne közvetítsünk semmiféle adatot, mert abban a pillanatban kitesz a rendszer. De az valószínűleg megoldható, hogy „rávegyünk” egy műsorközvetítő blokkot, hogy felénk is nyisson néhány csatornát. – Miért nem mondta eddig? – Miért? Ki akarná egész álló nap a demagóg Martyn-féle propagandát hallgatni? – nézett vissza értetlenül Jurion. – Én például – mondta savanyúan Giin. – Megpróbálhatnánk akkor ezt a közvetítési megoldást? Ha bejön… – Megpróbálhatjuk. Aztán valaki majd egész nap a híreket nézi, és amint hall valamit, figyelmeztet minket. Szólok, ha sikerült. Giin egyedül maradt, de nem bánta. A hajón amúgy is ritkán volt egyedül, mivel itt lakott az a majdnem kétszáz munkás is, aki a rendszert építette. Neki persze nem kellett volna itt lennie, de rossz előérzetei döntése fogadtatásáról hamar beigazolódtak, és inkább eljött ide figyelni a munkát, mint hogy hazamenjen, és állja a rokonok, ismerősök rohamait. Azt is remélte, hogy egy esetleges támadás után megnyílik a kommunikációs tér, és valahogy felveheti a kapcsolatot Judyval, de Jurion hamar lelombozta. – Ha átlép a hajó, már nem lesz ideje arra, hogy műholdat lőjön ki. Remélem. Mert ha mégis, akkor már mi nem leszünk életben. Jurion felvázolta, nagyjából milyen hajót várnak, és Giin elképedt a méretektől. A hadihajó, ha valóban egy egész flottát szállít, akkora lesz, mint egy nagyobb település, ami azt jelenti, hogy ugrása után akkora lesz a B-sugárzás mind a kiindulási, mind a cél naprendszerben, hogy majdnem hét órán keresztül szünetelni fog a hajóforgalom. Az biztos, hogy a hajót nem lehet majd összekeverni egy menekülthajóval. Már ha a nagy szállító érkezik. Lehetséges volt azonban, hogy először csak egy kisebb felderítőhajót küldenek át a rendszerbe. – Akkor buktunk, mert nem lesz nagy a fogás. Viszont akkor is megakadályoztuk, hogy innen támadjanak a rohadékok, mert a felderítőhajó pusztulása esetén nem jön át a csapatszállító – magyarázta Jurion. Giin nem tudta, melyik változatot szeretné jobban. Mert ha valóban átkel ide a nagy katonai szállító, egyszerre több ezer ember fog meghalni miatta. A CSU-s hírcsatornák nézése legalább abban segített, hogy elterelje a figyelmét erről a nyomasztó gondolatról. Jurion ugyanis hamar jelentette, hogy az adás immár fogható, és megadta a csatornákat is. A műsor azonban nem tudta lekötni: a rengeteg propaganda és Martyn szólamainak sulykolása elfárasztotta, így a feladatot átadták az egyik műszerész fiúnak, aki sebesülés miatt nem dolgozhatott az űrben. Giin nem nagyon bízott benne, félt, hogy a fiú majd a legfontosabb pillanatban alszik el, de amikor rányitott, mindig ébren találta, ezért egy idő után megnyugodott. Négy nap telt el így, csöndes, de feszített munkában, amikor a fiú bizonytalan arccal megjelent az ajtóban. Éppen megbeszélést tartottak. – Valami történt? – nézett rá Giin a többiek feje fölött, akik erre elhallgattak, és szintén az ajtóhoz fordultak. A fiú elvörösödött, és megvakarta a fejét. – Hát… Szerintem jöjjön, Giin-ra és nézze meg maga. Azt hiszem, ez az… valami merénylet… – Ki ellen? – kérdezte Giin, de közben már fel is állt, és az ajtó felé indult. – Neveket egyelőre nem mondtak, de mintha katona lett volna… de jöjjön, és nézze meg, maga ehhez jobban ért. A mérnökök közül jó néhányan otthagyták a vitát, és Giinék után indultak. Alig fértek be a szűk kabinba, ahol egyhangúan villogott a képernyő, és a bemondó érzelmek nélkül darálta: – … is meghaltak. Egyelőre még ismeretlen az elkövető kiléte, bár a helyszínen két embert is letartóztattak, akiknek köze lehetett a merénylethez. Paul Martyn elzárkózott a nyilatkozattól. Aztán egy katonai udvar képét mutatták, amelyet teljesen feldúlt a felrobbant jármű. A roncsok között, a hatalmas füstben a speciális alakulat egyenruhája villant meg, ahogy bioanyag-érzékelőiket mozgatva halottak után kutattak. Giin már látott ilyet, még régen, amikor nagyapja és unokaöccse életét vesztette a felrobbantott cégépületben. Aztán más, érdektelen hírek következtek, és a szobában lévő emberek ijedten néztek össze. – Ez lenne az, Giin-ra? – kérdezte Jurion, aki bizonyos lélektani pillanatokban még az udvariasságra is képes volt. – Úgy néz ki – mondta Giin, de magában csak arra tudott gondolni, nem kevés megkönnyebbüléssel, hogy Yaan életben maradt. – Nem sok időnk maradt – tette még gyorsan. – Biztos, hogy hamar lépnek majd? – kérdezte az egyik mérnök. – Miután bejelentették, hogy a Shremeya áll a háttérben, még egy-két nap. Maximum négy-öt, ha fenn akarják tartani a látszatot, és még egyszer ennyi, hogy a hajó az ugrási szintre emelkedjen. – És mi a minimum? – kérdezte egy másik. – Még az is lehet, hogy csak pár óra – mondta Jurion, és hirtelen üvölteni kezdett. – Mozgás, lusta banda! Nincs vesztegetni való időnk! A mérnökök rémülten tódultak ki a szobából. Csak Giin és a fiú maradt a helyiségben. Néhány óra múlva azonban, amikor a következő híradásból megtudta, hogy mi is történt pontosan, azt kívánta, inkább ment volna el a többiekkel, és sosem értesült volna a részletekről.]]>