Na, szóval megígértem, hogy a pilisi túráról írok valamit. Sajna sok kellemes dolog itt sem történt velem, úgyhogy maradok az elégedetlenkedő, depresszív hangvételnél. Lehetett volna a cím pilisi (tor)túra is, de túl közhelyesnek ítéltem. Viszont lefedte volna az igazságot. Szóval amint sikerült mindenkit felszedni, és túljutni az utazást kötelezően megkeserítő kellemetlenségeken (nyugdíjas nénik ide nem ülnek, oda nem ülnek, mingyá’ inkább hazamennek, me’ mi az, hogy itt mindenki oda ül, ahová akar?…), máris úton voltunk… valamerre. Nem mindig tudtuk merre, mert a sofőr kétszer is… nem, nem mondanám, hogy eltévedt, de kissé kacskaringósan közelítette meg a célt. Jókedvem rögvest elszállt, amint Dobogókőnél leszálltam a buszról, és gomolygó leheletem hideg szél tépte szét, arcomba eső vágott. Mivel otthon még kellemesen langyos idő volt, egy szál póló és egy pulóver volt rajtam. A kezem hamar elgémberedett az esernyő markolása közben. A panorámából csak felhők és köd látszott. Heveny felindulásomban kis híján visszafeküdtem a buszba aludni. Főleg miután kiderült, hogy a tervezett program a Rám-hegy meglátogatása, és visszatérés a buszhoz, ami kb. délután 4-ig fog tartani. Ki írt ezen az oldalon a pilisi piramisokról? Vegyen egy euro-lottót, a nyereményből 10%-ot kérek! Az első napirendi pont, hogy a vezető (nem írom le a nevét, nem hiányzik, hogy bepereljen) megmutogatta nekünk a három magyar piramist, ezek arányai, elhelyezkedésük pontos másai a gízai fennsíkon építetteknek. Mivel bizonyítékkal nem tudott szolgálni, kénytelen lettem volna elhinni becsszóra, de mivel nem vagyok egy hívő alkat, hát nem hittem el. Majd ha légi felvételek alapján, pontos mérnöki számításokkal bebizonyítják, hogy a három nevezett hegy csakugyan pontosan úgy helyezkedik el, mint a híres piramisok Egyiptomban, akkor azt fogom mondani, hogy ez roppant érdekes… és esetleg írok róla egy cikket. Az agyam ott dobta le a szíjat, amikor ez az ismert ember azt mondta, a kelták keletről jöttek… hát lehet, én vagyok hülye, de nem így emlékszem. Majd utána kell néznem. Na tehát elindultunk a Rám-hegyre, keskeny, sáros, csúszós erdei utakon, idősek, nyugdíjasok, mindenki. Alig pár perc kellett, és egy néni be is esett a bozótba, szerencsére az aljnövényzet és a fák megfogták. Ha ez pár méterrel odébb történik, nem áll meg a 100-150 méter mély marha meredek leejtő aljáig. A vezető és a főszervező isteni fölénnyel mentek tovább, miközben mi felhúztuk a nénit, összeszedtük a cuccait. Nem telt bele tíz perc, ugyanaz a néni megismételte a mutatványt. Most sem történt semmi baja, és úgy döntött, megvár minket ott. Aztán mégis utánunk jött. Nem tette jól.Meglátogattuk a Szer-köveket, a vezető itt kiállt egy sziklára, és előadásba kezdett. Amíg arról beszélt, hogy ez szertartási hely volt, az egész Pilis szent hely, spirituálisan kell az embereknek fejlődni, mert az az egyetlen kiút, nem is volt semmi gond, ám amikor a húrok közé csapott, és a már unalomig ismert – és eléggé hamisan szóló – „Pilis a Föld szívcsakrája” kezdetű dalba fogott, akkor már komoly gondjaim voltak. Aztán a biztosíték akkor csattant le, amikor aktuálpolitikát kevert mondanivalójába. Engedelmeskedve hólyagom egyre erősödő követelésének kedvesemmel átvonultunk a szomszédos – marha magas – domb mögé. Meg kellett állapítanom, tényleg folytak szertartások a hegyen. Széttaposott teamécsesek maradványai, nemzetiszínű szalaggal összekötött félig elégetett gallyak, megolvadt műanyagdarabok, vastag kokárdával körbekötött dunsztosüvegek, eldobált papír zsebkendők… úgy tűnik, a spirituálisan fejlett magyarok ugyanúgy leszarják a szent Pilis környezetvédelmét, mint az átlagos útszélre szemetelő tahók…Mikor visszaértünk, derék vezetőnk épp azt mesélte, hogy 2000 karácsonyán tartott szertartás alatt egy angyalt fényképeztek le, ami (aki?) az emberek feje fölött repkedett. Gondosan hátat fordítottam, nehogy megsértődjön arcom láttán. én pl. barátaim feje fölé poénból UFO-t varázsoltam számítógépen, szóval nem tudott meggyőzni… Amit viszont a saját bőrömön tapasztaltam, a kövek közelében tényleg elég erős energiaáramlás van. Az egyikre rá is ültem, csak hogy kipróbáltam, milyen. Hát, érdekes élmény. Megjártam Köveskált, Hegyestűt, ott is érezni lehetett energiát, de ez teljesen más volt. Innét már incidensek nélkül értük el a Rám-hegyet, az eső elállt, bár a nap nem sütött ki. Fent a hegyen mutatták, hogy balra van az a nagy kő, amit meg kell tapogatni, az a valódi dobogó kő. Jó, mondom, én inkább eszek. Ez egész addig tartott, amíg kedves vezetőnk csak az SZDSZ parlamenti munkáját fikázta („anyjuk” meg „büdös franc” nem zavart annyira), aztán amikor meghallottam az első „mocskos kommunisták”-at, akkor sokkal vonzóbb lett az a nagydarab szikla, így oda tettem át a székhelyem. Egy reikis barátom szerint nem dobog, hanem inkább pulzál. (Ő elég érzékeny és tényleg szavahihető, neki elhiszem, hogy érzett valamit. Az, hogy én nem éreztem, nem sokat jelent.) Na jó, odamentem, figyeltem, de nem éltem át különösebben átütő élményt. Tény, hogy az egész hely elég erősen sugárzott. Tovább mentem, és leültem arra a lapos sziklára, ami csak úgy ott hevert. Azt vettem észre, hogy légzésem megnyugszik, elmélyül, vállaim leeresztenek, izmaim kisimulnak. Ha tovább maradok, simán elalszok. Na OTT volt valami, az biztos. Indultunk vissza, még útba ejtettünk egy forrást, aztán kedves vezetőnk valami hihetetlen pocsék, keskeny és sáros ösvényre irányított minket, ekkor a nyugdíjasokat már úgy kellett támogatni, húzni-vonni… Innen alig pár km volt vissza, végig hegynek fel. A panorámából már semmit nem láttunk, az utat néztük, és idős társainkat. Az egyik 73 éves nénit öten vittük vissza a parkolóba, többször elesett, csupa sár volt, egy másik idős asszony eltévedt, mivel a vezető és a szervező a legkisebb mértékig sem volt hajlandó foglalkozni a csoportjuk tagjaival. Összetörve, csurom vizesen, sárosan, koszosan értük el a kilátót, ahol a csoport tagjai már jó ideje piknikeltek, le sem szarva a lemaradókat… Szóval este nem kellett álomba ringatni, reggel meg nem lehetett felkelteni. Mindezek ellenére nem volt rossz kirándulás, csak azokat az idős embereket sajnálom, akik nem tudták mire vállalkoznak. Mondjuk mi sem tudtuk, mert nem tájékoztattak előre a nehézségekről, sőt arról sem, hogy túra várható… Hát ennyit a nevezetes idegenvezetőről (aki egyébként a Hír Tv-n szokott szerepelni), meg a szervezőről, aki pedig egy úgynevezett „reiki mester”, bár ahogy látom, ez nem garantálja, hogy emberként is megállja a helyét. Persze lehet, hogy én vagyok túl érzékeny. ]]>