Foglak a kezembe, te lapos, fekete szörnyeteg.Közömbösen hunyorogsz rám azzal az egy négyszögletes szemeddel, majdnem ásitozva a kinjaimon.Nézlek bambán, áhitatosan várakozva, vágyakozva.Legalább egy pici csörrenést, egy apró dalfoszlányt engedj ki magadból, hogy azt tudjam hazudni magamnak, hogy igen, te akartad, csak valami közbejött… De te nem.Hallgatsz, némán, élettelenül, hideg közönnyel az ábrázatodon.érted is te az én kinjaimat! Te lapos, maroknyi valami, egy rakás gombbal a hasán és a közönbös szemével! Még egy rongybabában is több az élet, mint benned! Annak legalább két szeme van. Igaz, gomb, de akkor is kettő. és abba életet lehet képzelni. Egy kis fantáziával. De te! Tja!……… Most már könyörülj rajtam! Szólalj meg, eressz ki valami neszt magadból, legalább egy ici pici zörrenést!……. Jó. Egyezzünk ki. Te megszólalsz, én pedig holnap veszek neked új tartót a vásárba.Feketét, úgyis tudom, hogy az a kedvenc szined. Fél órát adok, annyi elég kell hogy legyen!……..Nem. Te állhatatos, csökönyös öszvér! Te nem! Majd te megmutatod, hogy kit kenyerezzek le. Hé! én vagyok a „főnök”!! én vettelek!! Mióta uralkodsz te énrajtam?? Ez már több, mint zsarolás, ez már lelki terror!! Csak tudnálak kinek bepanaszolni!…….No, tessék! Ezt akartad, most megkaptad! Bevágtalak a táskámba. Kuksolhatsz a sötétbe….Jaj várjál! Mutasd csak magad? Nem vagy te beteg? én pedig ilyen kegyetlenül bánok az én szegény kicsikémmel…Nem. Semmi bajod. Hála istennek. Már igazán rám ijesztettél. Jól van, na.Gyere, megyünk aludni.Hátha holnapra jobb kedved lesz.]]>
