Jó napot! Most már én is itt folytatok hosszú monológokat, sőt vitákat önmagammal, hogy első felindulásomban leszúrtam valakit a mondanivalómmal.és utánna hiába mentegetőztem, a szúrást már a jó isten sem tudta kitörölni.Nos, akkor kedves Naplóm, vagy Blogom, vagy akármim, az úgy kezdődött, hogy krumplisütés közben irtam egy rakás haikut vagy micsodát.Kurva jól ment, már azon kezdtem gondolkodni, hogy vagy zseni vagyok, vagy nem ér egy rakás szart sem az egész. No, gondoltam, megkérdezem a barátomat, akit egyébként is mindig gyötrök a hülyeségeimmel. (igen, kedves Tükröm, ha neked sikerül engem „kezelni” és elviselni, akkor nyugodtan vállalkozhatsz a nőstény oroszlánok szeliditésére is) Erre az én józan itélőképességű kritikusom, akinek mindig reális rálátása van a dolgokra, se öt, se hat, fogja és felteszi a blogba az én alighogy megszületett zsengéimet. Rögtön a férfiúi létének gyötrelmes ecsetelése után. Méghozzá ömlesztve, ami ugy néz ki, mint mikor a marhapörköltet összekeverik a dióstortával.(MERRAS EZ NEKED SZÓL, LéGY SZIVES TEGYéL MÃR VALAMIT!!!!!!!!!!!)Mit lehet ilyenkor tenni, azonkivül, hogy az ember rettenetesen szégyelli magát??(várom az ötleteket)]]>