Ki nem álmodozott már saját rendezésű fantasy filmről? A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején, mikor a szerepjáték hódító útjára indult hazánkban, meglehetősen kevesen rendelkeztek kamerával otthon, vagy ha rendelkeztek is, akkor legfeljebb celluloidra dolgozó Super 8-as felvevőkkel. A videokamerák csak a kilencvenes évek második felében terjedtek el szélesebb körben. Nem is beszélve a videók szerkesztéséhez használt számítógépes technológiákról, amelyek akkoriban kifejezetten elérhetetlennek tűntek.


Az idők azonban változtak, és ahogy közeledtünk az ezredfordulóhoz, úgy kezdtek itthon is megjelenni a házilagos készítésű rajongói filmek. A rajongó filmek közül valamiért a sci-fi alkotások váltak közismertebbekké (pl. a Star Wars klub által készített Sötét Oldal, vagy a Trekkerek filmje a USS Árpádról), ám készültek fantasy alkotások is. Ezek közül a legismertebb talán a MAGUS film. Tervezetek persze voltak – magam is konkrétan tudok ilyenekről – de sajnos valamiért nem lettek belőlük ismert produktumok. Ám most itt a lehetőség, hogy a d20-at és a karakterlapokat a sarokba vágva, videokamerát és jelmezeket ragadva magunk is rendezővé váljunk, és Peter Jackson nyomdokába lépjünk. A seattlei központú Wizard of the Coast cég, a D&D játékok jogtulajdonosa és kiadója ugyanis június 27-én pályázatot hirdetett amatőr fantasy és elsősorban D&D témájú rövidfilmek elkészítésére.

A pályázati feltételek a következők:

A rövidfilm nem lehet hosszabb, mint 5 perc
A film formátuma lehet MPEG (.mpg), QuickTime (.mov), Windows Video (.wmv) vagy AVI (.avi)
Beküldési határidő: 2006. szeptember 1.

Díjazás: A pályázat fődíja egy vadonatúj számítógép, videó vágóprogrammal, egy videokamera és a D&D „A Sárkány éve” ajándékcsomagja, ezen felül egy limitált kiadású D&D sakk készlet. Az első három helyezett részt vehet a Los Angelesi díjkiosztón, szállással és repülőjeggyel egyetemben.

Bővebb információkat a jelentkezés mikéntjéről és a feltételekről a http://www.gamevideos.com/video/channel/DnD oldalon olvashattok.

A 10 legsikeresebb filmet válogatják be a szakmai zsűri elé, amely független filmesekből, játékfejlesztőkből és tiszteletbeli meghívott rajongókból áll, és ők döntik el a végső hármas befutót. A döntési szempontok között szerepel, hogy a film mennyire szórakoztató (50%), mennyire újszerű (25%) és mennyire ragaszkodik a D&D témához. Ezeket a kritériumokat érdemes szemmel tartanotok.

FIGYELEM!!! A hírből korábban kimaradt, hogy a pályázaton csak amerikai és/vagy kanadai illetőségű versenyzők vehetnek rész, ezért csak olyanok kezdjenek heves filmezésbe, akiknek van olyan megbízható amerikai vagy kanadai rokonuk, barátjuk, aki vállalja, hogy mint producer, a saját neve és állandó lakcíme alatt benevezi a filmet!!

Sok sikert és jó munkát kívánok azoknak, akik (még így is) kedvet és bátorságot éreznek, hogy részt vegyenek a pályázaton!
]]>