Az előző éjszakai dekorálás után, kissé kialvatlanul, és jócskán elkésve parkoltam le az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) melletti utcában. A 10 órai nyitást jó másfél órával lekéstem, mert pár nyomtatnivaló még hiányzott és reggel még festékpatront is be kellett szereznem. A csomagtartó kipakolása után az épületbe belépve rögtön a zajló események zsivajával szembesülhettem, ami félreérthetetlenül adta tudtára minden idelátogatónak, hogy itt valami nagyszabású dolog zajlik. Kissé én is izgatott voltam, hiszen idén az egyéb elfoglaltságaim megakadályozták, hogy részt vegyek a szervezésben, mint azt az eddigi rendezvényeken megtehettem, így pár apró információm volt csak arról, hogy kulturális egyesületünk tagjai milyen különlegességekkel készültek az idei megemlékezésre.
A Magyar Tolkien Társaság címerét ábrázoló zászló alatt találtam meg az infópultunkat, amin persze cseppet sem lepődtem meg, hiszen pár társammal mi helyeztük el pont ott, még előző éjjel. Az aulában éppen kardvívásoktatás folyt, amikor leadtam a nyomtatványokat a csinos infópultos-lányoknak. A gyakorlókardok csattogása mögül pár mohó és kíváncsi tekintet méregette a hónom alá csapott Hadhafangot. Rájuk mosolyogva, fordultam el az infópulttól és egyenesen a LOTR filmes kellékeiről mintázott díszkardokat kiállító asztal felé igyekeztem. Sajnos Arwen kardját ma sem fogjátok kipróbálni srácok.
Terheimtől megszabadulva elindultam körülnézni a rendezvény különböző helyszíneit rejtő termek irányába. Útközben rengeteg ismerős arcot köszönthettem, de szép számmal voltak ismeretlenek is akiknek újdonság lehet még a társaság ünnepe, a professzor születésnapját ünneplő rajongók, barátok, önkéntes és önzetlen erőfeszítése, hogy a külvilágból mind többen fedezhessék fel ennek a különleges mesevilágnak az értékeit.
Az aulából nyíló folyosón találtam a gyerekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató kézművességgel telezsúfolt termet, kicsit odébb pedig a tudományra szomjazókat okították a Tünde nyelvek alfájára és omegájára. Az aulában még mindig „vérszomjas” 6 éves gyerekek és érdeklődő felnőttek csapkodták a türelmes vívásoktató harcosokat, mögöttük pedig kirakodóvásár keretében vásárolhatott ki-ki magának, könyvet, újságot, társasjátékot, gyűrűt vagy akár díszkardot természetesen a Gyűrűk Ura és Tolkien többi történetének világából. Mivel még nem reggeliztem, elindultam a „hobbit fogadó” felé, amit egy nyíl formára vágott karton tábla hirdetett csábítóan az alagsor felé mutatva. Itt újabb nagy csoport emberrel, tündével, orkkal, hobbittal és varázslóval találkoztam, akik egymással egyetértve, békésen és türelemmel várták a sorukat a minden jóval megtömött buféasztal előtt.
A sok jelmezesen elsőre meglepődtem, de aztán eszembe jutott, hogy a belépőjegyből 150 forint kedvezményt kaptak azok, akik jelmezben érkeznek. Ez megmagyarázta a kissé farsangi de roppant középföldés hangulatot. A soromat kivárva én is megkaptam a trollsört, a szépen levélbe csomagolt darab lembast, és az orkbogyókat amiket rendeltem. Helyet is foglaltam a terem közepetáján egy asztalnál, amikor Bombadil Toma kikiáltónak álcázva az épp kezdődő bábszínházra hívta fel a figyelmemet, ami Beren és Luthien szívszaggató történetét fogja elbeszélni. Így történt, hogy reggelimet egy roppant mókás előadást figyelve költhettem el, ami veszélyes volt kissé, hiszen a sok nevetés állandó félrenyeléssel fenyegetett.
Reggeli és bábszínházasdi után, rögtön elkezdődött a középföldi énekeket tanító dalárda, ahol az alkalmat kihasználva lecsaptam egy gitárra és pár tagtársammal, hozzáfogtunk a lelkes pacsirtalelkűek megénekeltetéséhez. Amikor már mindenki kellőképp berekedt, mi is berekesztettük a hangszálainkat és a hobbit fogadó bejáratát eltorlaszoló dalárdát. Nem sokat bámészkodhattam azonban, hiszen alig kezdtem felderíteni újra a többi helyszín érdekes eseményeit, amikor a bábszínházi előadás alkotói kezdtek sürgölődni az újabb előadásuk előkészületeivel. Mivel egy Theoden király híján voltak ezért csatlakoztam hozzájuk, és miután megtudtam egy bővített mondatban, hogy miről is szól a darab, meg is kezdhettem a felkészülést, ami kábé másfél perccel később be is fejeződött, hiszen a kikiáltó jött mi pedig eljátszottuk „a harcos hercegnő” című eposzt sok humorral és leginkább improvizálva. Így történhetett, hogy Éowin nem fogadta el a három kérője közül egyiket sem férjének – pedig a bohócbáb egész szimpatikus volt – és hogy Theoden király a mesélő szövegét hirtelen félreértelmezve legázolta a boszorkánykirályt lovával, majd felállt, felsegítette a meglepett lidércet és kötelességtudóan összeesett, midőn a többi szereplő figyelmeztette, hogy ennek bizony fordítva kellett volna megtörténnie.
A közönség szerencsére értékelte a hónapokig tartó felkészülést nélkülöző de lelkesen előadott darabot és kis társulatunk megmenekült a leégéstől. Sőt, mondhatom remekül szórakoztunk a paraván mindkét oldalán.
Az idő telt, a látogatók gyűltek, és elérkeztünk az estéhez, amikor is a színháztermet kinyitották számunkra, és a tömeg elfoglalhatta helyeit, a Magyar Tolkien Társaság elnökének, mint jegyszedőnek az asszisztálása mellett. Elnök urunk vérben forgó röntgenszemekkel vizsgálta újfent a felmutatott jegyeket, de persze akinek a táskája mélyén lapult, vagy a mosdóban elázódott, esetleg az anyukájánál felejtődött, azokat sem zárta ki az előadás megtekintésének élményéből, csupán jószívű fejcsóválással és életveszélyes fenyegetésekkel továbbengedte őket.
Az előadás számomra ismét meghatározó élmény volt. Nyugodtan mondhatom, hogy az összes eddigi LEP-es előadássorozat legjobbja volt az idei, pedig a társaság egyik alapító tagjaként, jó néhány előadáson részt vehettem, mint néző vagy akár mint lelkes alkotó. Láthattuk milyen hatással van társaságunk táncművészete a karosszékben diszkót hallgató playboyt olvasgató halandókra, megismerhettük Gondolin majd Fornost bukásának részleteit lenyűgöző színpadi előadás keretében, élvezhettük profi táncosaink igencsak színvonalas alkotásait, könnyesre nevethettük magunkat az Earendil utazásait bemutató és hollywoodot elsöprő monumentális filmművészeti remek trailerén és werkfilmjén, csakúgy, mint a világháborús vezérkar által saját ügynökeinek leadott és Ulmó Gondolinba küldött üzenetéhez megtévesztésig hasonlító rádióadásán. Az estét a hobbitok kórusa zárta, kik találékonyan és saját műsorukat itt-ott kifigurázva, bátran szakítottak a LEPes kórusok már-már unalomig ismételt hagyományaival, és fantasztikus hangulatot teremtettek.
Az este utolsó mozzanata, mint minden évben, természetesen most is a koccintás volt. Újabb közös élménnyel gazdagabban és töretlen elkötelezettséggel emeltük poharunkat ismét a professzorra. Köszöntve Åt és emlékét 115.-ik születésnapján, Illuvatar 2007-ik évének januárjában, a társaság fennállása óta az ötödik alkalommal. Åszinte szívvel remélem, hogy ennek az ünnepnek a hagyománya nem szakad meg és még rengeteg alkalmunk lesz ilyen és ehhez hasonló napokat együtt tölteni, szervezéssel, ünnepléssel, játékkal, és a kimerültség után a jól megérdemelt pihenéssel. Köszönöm a szervezőknek, hogy az előzetesen felmerült akadályokat elsöprő energiával létrehozták a mostani rendezvényt, a látogatóknak, hogy közönségünkké és életünk részévé váltak ezen a jeles napon, és természetesen J. R. R. Tolkiennek, hogy munkásságával világot teremtett körénk.
Találkozunk ismét 2008-ban.
