Az ősi mesterség. Természetesen akalózkodásról lesz szó a továbbiakban, mielőtt még bárki rosszra gondolna. Mertbizony ősi mesterség a tengeri rablóké, hisz mióta fajtánk a vízremerészkedett, azóta létezik a kalózkodás művészete is. Légyen bár közönségesharamia, barbár népek szülötte, részeges kocsmatöltelék, vagy épp úri holmibanfeszítő, kalózjogosítvánnyal rendelkező nemes férfiú, ami közös bennük, akincsek és gazdagság utáni olthatatlan vágy.



No és az a különleges, megfoghatatlankötelék, ami tengerjáró népek sajátja. A hírneves Bartholomew Roberts szavaivalélve: “a gazdagság, az élvezetek, a szabadság és hatalom ígérete csalogatottmindannyiunkat…”

A kalózkodás már egészen a korai időkben alegjövedelmezőbb szakmák közé tartozott. Elvégre mi egyszerűbb annál, mint amásét elvenni. Ez különösen igaz volt a hajózás legelső századaira, mikor is akereskedők még aligha készülhettek föl ilyesfajta támadásokra. Ráadásként arégi korok hajói még nem merészkedtek ki a nyílt tengerekre, óceánokra.Felépítésük kizárólag part menti hajózásra tette alkalmassá őket, így azélelmes kalózoknak nem volt más feladatuk, mint lesben állni a jól bejáratottkereskedelmi utak valamelyikén.

A legősibbfeljegyzések fosztogató kalózokról Ehnaton fáraó idejéből származnak, a rablókie. 1350 körül tevékenykedtek észak Afrika partjainál. Az ókori görögöknek issok fejfájást okoztak a tengeri haramiák, messzi kikötőkből hozatott, drágaáruikat rendszeresen megdézsmálták, hajóikat elvették, a legénység pedigtöbbnyire rabszolgasorba jutott. A lomha kereskedőhajókat játszi könnyedséggelérték utol a fürge, evezőkkel hajtott gályák, bár az is igaz, hogy ezekben azidőkben a kalózkodás és háborúskodás még aligha határolódott el egymástól. NagySándor idejében is rengeteg kalóz portyázott az égei-tengeren, az ismeretlen,apró szigetek jó búvóhelyet biztosítottak a haramiáknak. Az uralkodó végülmegelégelte áldatlan tevékenységük és valóságos hadjáratot indított akifüstölésükre. Egyszer egy elfogott kalóztól megkérdezték, miért űzte emefoglalatosságot, a bátor férfiú válasza pedig azóta szállóigévé híresült: “Ugyanazért,amiért Te rettegésben tartod a földkerekséget. Nekem csak egy kicsiny hajómvan, s azt mondják, kalóz vagyok, Te azonban hatalmas flottával teszedugyanezt, s ezért császárnak neveznek.” A görög mitológia is megőrizte akalózok alakját. Egy ízben tengeri rablók foglyul ejtették magát Dionüszoszt, abor istenét, abból a célból, hogy váltságdíjat kérjenek érte. A felbőszültisten oroszlánná alakját öltve a tengerbe kergette fogvatartóit, majd ahullámok hátán vergődő embereket delfinkké változtatta.

A római világban akalózkodás épp úgy problémát jelentett a kereskedelem számára, ahogy a régebbiidőkben. Mikor már a legalapvetőbb élelem, a gabona is veszélybe kerültmiattuk, Pompeius hatalmas hadiflottával megsemmisítette legjelentősebbbázisuk, mind a tengeren, mind szárazföldön. A sors fintora, hogy saját fia,Sextus Pompeius is kalózzá lett és a Tenger Uralkodójának hívatta magát. Afiatal Julius Caesar is kalózok fogságába esett, mikor Rodoszra utazott. Aharamiák egy szigeten tartották fogva öt héten keresztül és váltságdíjatköveteltek érte. Az ifjú végül megmenekül, mihelyst kifizették érte a borsosösszeget. évekkel később a bosszúszomjas uralkodó felkutatta és megölette az őtfogva tartó kalózokat.

A történelemleghíresebb kalózai, még ha nem is ezen a néven emlegetik őket, bizony maguk avikingek voltak. A skandináv viking szó eredete is erre utal, jelentése:tengeri portyákra indulni. Könnyű, gyors, kismerülésű hajóikon mindentkifosztottak, ami útjukba került, hajókat, városokat egyaránt.

A kalózkodásvirágkora kétségtelenül a 15. századtól kezdődött. Ez főként a hajózás ésnavigáció terén végbemenő változásoknak volt köszönhető. Új tengerjárókkerültek ki a mesteremberek kezei alól, melyekkel akár hónapokig szelhették azóceánokat az arra érdemesek, királyok és királynők hatalmát alapozták megtengeri flottájuk száma és fejlettsége. Ezekben az időkben Európa uralkodóiszüntelen harcot vívtak egymással, ilyen történelmi körülmények közt születettmeg a kalózok egy speciális változata, az úgynevezett privateer. Ezeket arablókat voltaképp nem is tekintették bűnözőknek, hisz arról volt szó, hogysaját kormányuktól kaptak megbízást ellenségeik fosztogatására. Valóságos “kalózjogosítványt” is kaptak a hajók kapitányai, melynek értelmében szabadonrabolhattak, ám kincseikből hazájuk, illetőleg uralkodójuk is részesült. Aprivateer szót ennek értelmében leginkább magán haditengerésznek szoktákfordítani. Ezek a kalózok tehát kizárólag ellenséges hajókat fosztottak kinemeztük legnagyobb örömére, legalábbis papíron. A leghíresebb privateer magaFrancis Drake volt, aki “jogosítványát” az angol Erzsébet királynőtől kapta.Drake nem csupán hajóskapitány és kalóz volt, hanem felfedező is, Magellan utánő hajózta körbe a földet először. Sőt, mondhatni, hogy valóban övé az elsőhely, mivel Drake életben maradt, míg Magellan nem érhette meg a dicsőséges útvégét, megölték a Fülöp-szigeteken. Francis Drake kapitány volt az első angol,aki a Csendes-, Atlanti- és Indiai-óceánon hajózott, kalóz tevékenysége pedignem kevesebb, mint 200 000 fonttal gyarapította a királynő kincstárát. Máigőrzik azt a dobot, mely Drake hajóján teljesített szolgálatot, a legendaszerint a hangszer mindig magától megszólal, ha Angliát veszély fenyegeti.

A kalózok következőgenerációja bukanirok néven vonult be a történelembe. Az elnevezés eredetilegHispaniola szigetén élő telepeseket jelölte, akik vadászatból ésszőrmekereskedelemből tartották fönn magukat. A helyi indiánok tanították megőket a füstölt hús elkészítésének fortélyaira, a bukanir szó az aravak indiánoknyelvéből származik, mely füstölőházat jelentett. A spanyolok folyamatostámadásainak következtében a telepesek szövetséget kötöttek egymással ésinnentől kezdődött kalóz pályafutásuk. A bukanirok rendkívüli kegyetlenségükrőlhamar hírhedté váltak, szörnyű tetteikről számos mítosz született. A franciakalóz, Francis L’ollonais például kedvtelve kínozta foglyait, majd darabokravágta őket. Egy 17. századi rajz úgy örökített meg, amint épp kitépi áldozataszívét és megeteti egy másik foglyával. Sir Henry Morgan kétségtelenül aleghíresebb kalózok közé tartozik, bukanir volt ő maga is. Bandájával nemcsupán hajókat rabolt ki, hanem szárazföldi akciókat is véghezvitt. Legnagyobbtette Panama bevétele és kifosztása volt. A wal esi származású kapitányténykedéseit hazája általában jó szemmel nézte, hisz főként spanyol hajók estekáldozatául. Egy ízben azonban Morgant elhagyta szerencséje, pontosan akkorfosztott ki egy spanyol kolóniát, mikor a két ország békét kötött egymással. Ahazatérő Morgan erről mit sem tudott, hisz akkoriban a hírközlés meglehetősenlassan működött, így felbukkanásakor rögvest háziőrizetbe helyezték. Végül ahírneves kapitány szerencséje mégis visszatért, hazája sokadszorra isháborúskodásba bocsátkozott a spanyolokkal, így szolgálataira ismét igényttartottak. Morgan pedig beváltotta a hozzá fűződő reményeket, meg isjutalmazták bőségesen. Lovagi rangot kapott, majd Jamaica kormányzójává iskinevezték. Így lett a kalózból úriember. A történelem is leginkább eképpemlékezik rá, hazájában valóságos nemzeti hős. A legyilkolt nők és gyermekekszázai, akiket elevenen égetett meg templomokba zárva, bizonyára nem osztanákezt a nézetet.

A legpezsgőbb éslegszínesebb kalózélet kétségtelenül a hírneves Karib-tengeren zajlott a 17.század vége felé. Eme új kalóznemzedék vitathatatlanul leghíresebb egyénisége arettegett Feketeszakáll, vagyis polgári nevén Edward Teach. Ha valaki nem isjáratos a tengeri haramiák történetében, az ő nevével biztosan találkozott,hisz a klasszikus kalóz figurája leginkább az ő személyéből eredeztethető.Feketeszakáll rettegést keltett minden hajós szívében a maga idejében, nemcsupán kegyetlen tettei kaptak szárnya, hanem félelmetes, ördögi külseje ismendemondák egész áradatát indította el. Ha hihetünk a beszámolóknak, akapitány fekete hajfürtjei közé salétromba áztatott kócot kötött és füstfelhőbeburkolózva jelent meg áldozatai előtt. Nyílván valóan senki nem nevetett rajta,sőt egyenesen az ördögnek gondolták. Teach állítólag nem kevesebb, mint hatpisztolyt tartott a vállszíjára fűzve, és más fegyverek egész hada álltrendelkezésére egy-egy ütközet során. Az élet más területén is a mennyiségmegszállottja volt, nem kevesebb, mint 14 asszonyt vett feleségül és álneveinekszáma is körülbelül ehhez hasonlatos.

A Karib-tengerenműködött még Bartholomew Roberts is, vagy más néven a Fekete Báró, továbbá JackRackham, vagyis Calico Jack. Ezidőtájt megemlíthetünk még két híresszemélyiséget is, Mary Read és Anne Bonny a kalóztörténelem legérdekesebbszemélyiségei. Azidőtájt természetesen a tengerészélet kizárólag a férfiakkiváltsága volt, asszony voltaképp nem is léphetett a fedélzetre, legfeljebbcsupán utasként, bár néhol még azt sem nézték jó szemmel. Ugyanis tartottamagát egy ostoba tengerészbabona, miszerint az asszonyszemélyszerencsétlenséget hoz a hajóra és legénységére. Mary és Anne alaposanrácáfoltak erre, mind munkabírásukkal, mind harctudásukkal messze felülmúltákkalóztársaikat.

John Hawkinsszintén a Karib-tengereket járta, az ő személye azért érdekes, mert angolkéntelsőnek fedezte fel a rabszolga kereskedelemben rejlő lehetőségeket. Mivel ővolt az első angol, aki ezt a foglalkozást űzte, most a 21. századbanleszármazottja, Andrew Hawkins kötelességének érezte, hogy őse bűneiértbocsánatot kérjen az afrikaiaktól.

William Kiddkapitány már az Indiai-óceánon tevékenykedett, eredetileg a hírneves kalózt,Henry Averyt kellett volna elfognia, ám ő inkább a haramiák közé állt. Kiddrövid pályafutása alatt kegyetlenségével szerzett hírnevet magának és ördögiszemélyiségét bizonyítván egy napon a bibliát is beásta a földbe, meglehetősenszínpadias körülmények közt. Kidd azért is vált közkedvelt figurává, mert sokmás kalózkapitányhoz hasonlóan szintén elásta kincseit, ám az övé elő is kerülta New York-i Long Island-ről.

Mint láthatjuk, seszeri se száma a kalózként működő férfiaknak és asszonyoknak a történelemszínpadán. De miként is jutott el valaki odáig, hogy kalóznak álljon, hogy lettvalakiből tengeri rabló? Az egyik legáltalánosabb történet az volt, mikor atisztes tengerészekből álló hajókat kalózok rohanták meg, a legénység egy részepedig átállt a haramiák oldalára. Egyrészről maguknak a kalózoknak is szükségükvolt elesett embereik pótlására, másfelől meg a fogságba esett tengerészek isinkább választották a törvényen kívüli életet, mint a halált. Arról nem isszólva, hogy a hadi és kereskedelmi hajókon a legénység élete maga volt apokol, a vasfegyelem és kegyetlen büntetések hatására nem ritkán önként ésdalolva csatlakoztak a kalózok szabad, független, no és nem utolsó sorbangazdag társaságához. Brutális kapitányuk ellen fellázadt legénységből isgyakorta lett rablóbanda, hisz más lehetőségük aligha akadt. A lázadótengerészeket hasonlóan büntették akkoriban, mint a dezertáló katonákat, vagyishalállal. Szökött rabszolgák és bűnözők is gyakorta álltak kalóznak, a hatalmastengerek tárt karokkal fogadtak mindenkit, aki a törvény elől kívánt rejtőzni.Azokról se feledkezzünk el, akik egész életüket ilyesfajta környezetbentöltötték, mondhatni már az anyatejjel szívták magukba a hajózás és tengerszeretetét. Madagaszkár, St. Mary szigete, a jamaikai Port Royal és a karibitérségek egyéb, ismeretlen szigetei valóságos kalózvárosoknak adtak otthon. Azilyesfajta “fészkekben” felnövekvő gyerekekből mi más is válhatott volna, mintkalóz. No meg persze ott voltak a “tisztes” úriemberek, akik némi pluszjövedelem reményében indítottak útnak néhány portyázó hajót, vagy éppkereskedelmi ellenfeleiknek kívántak keresztbe tenni ily módon. A “jogosítvánnyal” fosztogatókról pedig már fentebb beszéltünk, akárhogy is, őkis kalózok voltak.

Mivel a tengerirablók a világnak minden pontjáról származtak, és épp úgy akadt köztük nemesiszármazású, mint egyszerű kocsmatöltelék, így fegyver repertoárjuk is igencsakszínes volt. Gyakorlatilag mindent használtak, ami a kezük ügyébe került. Aleghíresebb természetesen a hagyományos tengerészkard, mellyel állítólag abukanirok harcoltak először. Az állatok feldarabolásához és megnyúzásáhozhasználatos hosszú tőrük alakult át rövidkarddá. A szablya hasonlóan népszerűvolt, ahogy a fejsze is. Ez utóbbi több okból praktikus eszköznek számított,könnyű szerrel be lehetett zúzni vele az ellenfél koponyáját, mondhatniegyetlen mozdulattal, továbbá a kalózok gyakorta fejszék segítségével másztákmeg a hajók oldalait, vagy épp elvágták a vitorlák tartóköteleit. Természetesena lőfegyverek sem hiányozhattak, bár ezeknek nem sok hasznukat látták egy-egycsata alkalmával, hisz a muskétákkal és kovás pisztolyokkal csupán egyetlehetett lőni, ráadásként megtöltésük rengeteg időt vett igénybe. Ennektükrében Feketeszakáll tudhatott valamit, amiért hat pisztolyt hordott magánál.Vagy legalábbis a vállszíján, mert meglehet, hogy a zsebeiben is akadtegy-kettő. A kalózok harcmodora nem sokat változott az évszázadok során.Többnyire arra törekedtek, hogy gyors, könnyű hajóikkal utolérjék és elfogják alomha, áruval dugig tömött tengerjárókat. Mikor elég közel kerültek a kiszemeltáldozathoz, megcsáklyázták annak fedélzetét. A kampók és kötelek segítségévelolyan közel vonták magukhoz a hajót, hogy a legénységnek csupán át kellett ugraniaa szomszédos fedélzetre. A kalózok közelharcban is jeleskedtek, bár gyakortaelőfordult, hogy arra már nem volt szükségük, a halálra rémül t utasok önkéntmegadták magukat. Természetesen az is megesett, hogy a kalózok és áldozataikközt valóságos tengeri csata kerekedett, ilyenkor aztán röpködtek az ágyúgolyóktörve zúzva mindent, a hajó oldalától elkezdve az emberi koponyáig. A meglékelthajókból aztán gyorsan kimenekítették az árut, mielőtt a tenger fenekére kerültvolna. Amennyiben a kalózok taktikáiról van szó, nem hagyhatjuk, hogy a jó öregJolly Roger kimaradjon a sorból. A tengeri rablók ugyanis így nevezték legjobbbarátjuk és jelképük, a halálfejes, fekete lobogót. Pontosabban nem mindenzászló volt fekete, és a koponya motívuma sem vált kötelezővé, az azonbanbizonyos, hogy rettegést, bizonytalanságot hozott minden tisztességes hajósszámára, ha meglátták feltűnni a horizonton. Minden kalózhajó saját, egyeditervezésű Jolly Rogerrel hajózott. A klasszikus forma, koponya alatt keresztbetett kardok, valószínűleg Read és Bonny tulajdonát képezték. Feketeszakállzászlóján egy ördögcsontváz szerepelt, amint egyik kezében homokórát tart, amásikban pedig nyílvesszőt, ez utóbbival pedig piros, vérző szívet döföttkeresztül. Henry Avery lobogóján a jól ismert lábszárcsontok szerepeltek,Roberts zászlóján maga a kapitány koccintott egyenesen a halállal. ChristopherMoody Jolly Rogerje azért volt különleges, mert vörös anyagból varrták, rajtaszárnyas homokóra, koponya és egy kardot tartó kéz kapott helyet. A kalózoktaktikája amúgy a zászlókat illetően meglehetősen egyszerű volt. A kiszemelthajó nemzetiségének megfelelő lobogót húzták föl, hogy áldozatuk közelébeférkőzhessenek. A Jolly Roger csupán akkor került elő, mikor már nem voltmenekvés.

Egy-egy rajtaütésalkalmával a kalózok mesés gazdagságra tehettek szert, ha szerencséjük éppmelléjük szegődött. Henry Avery és legénysége egy alkalommal több mint 325 000fontnyi aranyat szerzett, ebből emberei fejenként mintegy négyezer fontotkaptak. Összehasonlításként egy “tisztességes” tengerész azokban az időkbenhavonta egyetlen fontot keresett. Minden kalózhajón sajátos törvényekuralkodtak, ám az osztozkodás terén általában a következőket tartották szemelőtt. Egy matróz bérének mintegy 2,5 szeresét kapta a kapitány, a hajóorvosmásfélszeresét, a hajósinas pedig a felét. Természetesen nem minden kalózbandavolt oly szerencsés, mint Avery és emberei. Gyakorta megesett, hogy zsákmányuknem állt másból, mint hasznavehetetlen rakományból. Így vagy úgy, nyugodtanmondhatjuk, egy vérbeli kalóz zsebe mindig üres volt, ha szerzett is magánaknémi vagyonkát, rögvest elverte a legközelebbi kocsmában. A mesés gazdagságraszert tett kapitányok pedig a jól bevált módszerhez folyamodtak, kincseiketelásták egy arra alkalmas szigeten. Ez volt a legbiztosabb módja vagyonukkonzerválásának, hogy újból megtalálhassák, térképeket is rajzoltak hozzá.Csupán egyetlen dologra kellett figyelniük ásás közben, hogy valamennyirejózanok legyenek. Rengetegszer megesett, hogy a lerészegült banda véglegelvesztette rablott kincseit, mivel másnap azt sem tudták, merre jártak.

Már a maguk korábanszámtalan mese keringett a kalózokról és elásott kincseikről, legtöbbjükegyszerű kitaláció volt. Az viszont bizonyos, hogy egy-egy kalózhajó aszabadságnak valóságos zászlaja volt a hatalmas óceánok és tengerek hátán.Néhányuk fedélzetén igazi demokrácia működött, valódi kis közösség, összetartóbajtársak. Ennek a lazább szellemiségnek tudható be, hogy nők isérvényesülhettek a kalózok világában, még úgy is, hogy valódi nemükről lehulltaz álarc. Ilyesfajta “erkölcstelenség” egy hadi vagy kereskedelmi hajónelképzelhetetlen volt. A szabadabb élet mellett természetesen a kalózoknak ismegvoltak a maguk íratlan törvényei. A kapitány hatalmát itt sem kérdőjeleztemeg senki sem, bár az uralkodói címet bárki elbitorolhatta, ha elég erősnek ésfürgének érezte magát hozzá. A zsákmányból mindig igazságosan osztoztak és azárulók számára is tartogattak néhány kellemetlen meglepetést. A hajó alatt valóáthúzás és a pallón sétáltatás közkedvelt büntetésnek számított, a kegyvesztettkalóz mindezek mellett egy aprócska, magányos szigeten is végezhette, amittársai választottak számára. Búcsúajándékként vizet kapott és pisztolyt, benneegyetlen golyóval. Bár a haramiák java része masszív alkoholista volt, nemvéletlenül, hisz az ivóvíz hamar megposhadt a tengeren, ennek ellenére alegtöbb kalózhajón az italfogyasztást is szabályozták. Vagyis tiltották. Amatrózoknak leginkább őrségben kellett nélkülözniük a bor, rum, grog és másegyéb szeszes italok társaságát, ám nyílván valóan az sem volt túl szerencsés,ha a kalózvadászok épp egy részeg pillanatban rontottak rá a tivornyázóharamiákra. Általában a szerencsejátékokat is tiltották, a kocka éskártyajátékok túlontúl sokszor végződtek verekedéssel, vagy gyilkossággal. Apipázás művészetét is nélkülözniük kellett a dohányosoknak, a fából készülthajók igen könnyen lángra kaptak. Ha egy új tag csatlakozott a bandához, mindenkalózhajónak megvoltak a maga beavatási szokásai is, kezdve a békésebbmegoldásoktól egészen a kínzással felérő dolgokig. A Mad Dog fedélzeténpéldául, mely a neves Störtebeker parancsnoksága alatt hajózott, csupán egyibrik sört kellett egy szuszra fölhajtania az újoncnak, míg máshol csinosfülbevalót kapott az illető, aminek nem mással, mint egy hatalmas, rozsdásszöggel csináltak helyet.

A szájról szájrajáró legendák, de főként az irodalom és a filmipar valóságos romantikus hőstfaragott a hajdani kalóz figurájából. Pedig a jól fésült, frissen borotvált,tőrkarddal hadonászó szívtipró alakja oly távol esik az igazságtól, hogy szintemár semmi köze sincs a történelmi valósághoz. A régi idők kalózai nem mentettekhölgyeket és nem röpködtek velük a hajó kötélzete közt, sőt, még csak tisztainget sem hordtak, legfeljebb félévente. Azonban az a rendkívül kemény élet,ami a tengerjáró embereknek kijutott, mindenképp tiszteletet érdemel. és havalaki azt hinné, hogy a 18. század elmúltával a kalózok kora is leáldozott, aznagyon is téved. Ha ellátogatunk Brazília partjaira, vagy a Kínai-tengerismeretlen vizeire, sok meglepetésben lehet részünk. Kellemetlen meglepetésben.


]]>