Amikor azt írtam, erősödni látszik a kertészeti érdeklődés,
senkinek nem kellett magyarázni, hogyan értem. (Mindenkinek a figyelmét lekötötte még az erősebb és a kevésbé jelentősnek tűnő vegetáció…)
A helyzet mostanra elkezdett undorba és apátiába fordulni, amit teljességgel meg is értek. Nem csoda, hogy mindenkinek elege van.
Nap mint hallok sztorikat arról, hogy ilyen-olyan zöldségekkel zaklatják az embereket (piros szegfűs telefon, narancspárti látogatás, korzserű és konzervatív boríték stb.)
(Az utóbbi szlogenről azóta se derült ki, hogy mi a túrót akartak vele mondani. Az üzenet útközben elveszhetett. Komolyan elképesztő, hogy van akit azért fizetnek, hogy ilyeneket írjon. én valahol nagyon pályát téveszthettem.)
De hogy politikailag korrekt legyek, és a negyedik se maradjon ki, meg kell említenem, hogy a mi országunk miniszterelnök-jelöltje legalább már nem küld kéretlen reklámleveleket. (Lehet, hogy valaki megmondta neki, hogy a spamelőket mindenki utálja …?) Bár, ami késik, nem múlik. Végül is még küldhet.
Visszatérve az érdeklődés megcsappanására, persze hogy mostanra sokaknál betelt a pohár, és úgy döntöttek, szavazni se fognak elmenni. Megtehetik, végül is ez nem kötelező. Sokszor úgy tűnhet, az egész úgyis vajmi keveset számít. (Hogy csak négy évente vagyunk fontosak, úgy siralmas minden ahogy van, stb stb.)
Biztos van is ebben némi igazság. Ha viszont arra a levélre gondolok, amit az egyik volt csoporttársamtól kaptam, nem is olyan régen, aki fehéroroszországi barátai tűntetés miatti bebörtönzéséről panaszkodott, akkor ez már nem is olyan
nagyon magától értetődő.
Mi azért legalább négy évente fontosnak érezhetjük magunkat. Nem olyan rossz ez. Mindenki túl fogja élni, (és később aztán jogosan lehet panaszkodni. Különösen, ha mi legalább megpróbáltuk.)
Csak megtesszük, amit megkövetel a haza. Elfogadható mértékű testmozgás a szavazófülkéig meg vissza.
Tudom, hogy semmi jogom megmondani, kinek mit kellene csinálnia, és nem is áll szándékomban. Ennyi erőfeszítés szerintem azért még belefér.
